2 millió forint támogatás, médiajelenlét és fellépési lehetőségek, piacnyitás.
Alapvetően az eddigi években ezt kínálta a Hangfoglaló Program a pályázó induló előadóknak, idéntől azonban egy átfogóbb szakmai képzési palettát, és hálózatosodást tervez az Alprogram vezetője, Czendrey Csenge. Csenge 2018 februárja óta a Hangfoglaló Programiroda munkatársa, 2019-től pedig a Klubtámogatási és az Induló Előadói Alprogram szakmai vezetője.A pályájuk elején járó előadóknak szóló programok újításairól,és a január végi váci tréningnapról Bicsérdi Ádám kérdez.
Végignézve a hatodik évad 27 induló előadójának névsorát, nagyon színes csapat jött össze idén: nem csak sokféle stílust képviselnek, de más-más ponton is tartanak a karrierjükben. Hogyan lehet őket mégis összefogni a támogatott időszakban?
Az egynapos, január végi Vácra szervezett tréning volt ebből a szempontból a legtanulságosabb. Előtte is követtük persze a zenekarokat, tudtuk, hogy mit csinálnak, de a tréning során még jobban megismertük őket, és ők is egymást. Nagyon erős mezőny jött össze idén, több olyan zenekar is van ebben az évadban, akik már az Akvárium Klubban játszanak előzenekarként. A fő célunk azonban az, hogy bárhol is tart egy-egy előadó, a pénzbeli támogatáson túl szakmai tudást és kapcsolati tőkét is tudjunk adni nekik, bárhol is tartsanak éppen a saját karrierjükben. Ez a tudás fontos lehet a későbbiekben, például egy olyan helyzetben, ha nem tudnak azonnal újabb támogatást elnyerni, és nem tudnak az általunk elképzelt piramison (induló előadó - előzenekari program - majd a külföld felé nyitás) azonnal feljebb lépni. Ne érezzék azt, hogy volt egy jó évük, amikor sok helyen szerepeltek, lehetőségeket kaptak, és aztán semmi nem történik. Nem akarjuk elengedni a kezüket.
A váci tréningen milyen témákra fókuszáltatok?
Több témára osztottuk fel a napot, olyanokra, amelyekről azt gondoljuk, hogy az induló előadók számára alappillérek lehetnek. Ilyen volt például a stratégiaépítés is, ahol azt vázoltuk fel, milyen lépcsőket kell végigjárnia egy-egy zenekarnak, hogyan érdemes tervezniük. Elhívtuk Horváth Mátét a Dürer Kert és a New Beat szervezőjét, hogy meséljen az előadóknak arról, hogy a szerevezői oldal mit vár el egy-egy zenekartól. Szintén kiemelten foglalkoztunk a zenekari kommunikációval, ebben a témában Gedeon Andrea (Fishing on Orfű, Rockmaraton) osztotta meg a gondolatait a zenekarokkal. Mindenképp szerettünk volna egy, a zenész- és menedzser-lét lelki részéről szóló részt is a programba, ezért hívtuk el Czeglédi Szabolcsot és Czakó-Kuraly Sebestyént a Platon Karataevből, akik nagyon átfogóan meséltek például arról, hogyan dolgozható fel siker vagy egy kudarc, hogyan hullámzik a viszony menedzser és zenekar között. Hiszen egy zenekar élete nem csak a fellépésekből áll, nagyon sok apró összetevő kell még a sikerhez, és annak feldolgozásához is.
Mi az amit te leszűrtél a tréningből, milyen visszajelzéseket kaptál a zenekaroktól?
A legfontosabb az volt, hogy megismerjék egymást a zenekarok, ezekből az ismertségekből simán lehet még közös turné vagy más típusú együttműködés is a jövőben. Ezt úgy tűnt, a zenekarok is nagyon igénylik. De volt, akinek pont a pályázati elszámolás gyakorlati kérdéseiben segített sokat a tréning. A visszajelzések alapján mindenki igényli a szakmai képzéseket és főként a hálózatosodást, ezért mindenképp számolunk a folytatással, egy olyan rendezvényen vagy rendezvényeken, ahol ténylegesen testközelből megismerhetővé válnának a zeneipari szereplők és a támogatott zenekarok egyaránt.
Mi az amivel év közben, a pénzbeli támogatáson túl még segítitek a zenekarok útját?
A Backstage rendezvényeink egyértelműen ezt a célt szolgálják. Alapvetően menedzsereknek szól ez a rendezvénysorozat, de örömteli látni, hogy sok korábbi támogatott zenekar is eljön rá. A Backstage Pluszok esetében a nyílt listening session is sikeres, ide nem csak támogatott zenekarok küldik el a számaikat, ebből úgy tűnik, hogy van igény az ilyen típusú azonnali visszajelzésre is. Van olyan zenekar, aki szinte minden Backstage-re küld számot, de olyan előadó is van, akinél az látszik, egy bizonyos zeneipari szegmens véleménye érdekli igazán. Mindezek mellett, azt is sokszor hangsúlyozzuk, hogy mi nem egy elérhetetlen szerv vagyunk, szívesen segítünk a zenekaroknak minden területen. Közvetlen viszonyt szeretnénk a klubokkal, zenekarokkal, szakmabeliekkel. Mindenkire igaz az irodában, hogy 24 órában dolgozunk a könnyűzenéért.
Czendrey Csenge, a Hangfoglaló Program szakmai koordinátora, az Induló Előadói,
Előzenekari és Klubtámogatói Alprogramok vezetője.
Változott az előzenekari alprogram felépítése is, inkább már mentor-mentorált helyzetre épül az együttműködés. Mit vársz ettől a változástól?
A legfontosabb cél, hogy a közös koncerteken túl egy támogatói közeget is adjon a mentorzenekar a mentorált előadónak. Rendkívül hasznos, ha egy még építkező produkció látja, hogy mi zajlik a háttérben egy nagyobb zenekarnál, hogy például milyen áldozatokkal jár a turnézás. Sok háttértudást el lehet lesni ilyenkor: például hogy milyen klipeket érdemes készíteni, mikorra jó időzíteni a hirdetéseket, vagy hogy milyen különbséget jelenthet megszólalásban, ha saját hangmérnököt visznek magukkal a koncertre. Számtalan apróság sajátítható el ebben a mentori programban, ami a későbbiekben még sok előnnyel járhat.
Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a különböző alprogramok (induló előadók, klubok, előzenekari program) szereplőit összekössük egymással. Így például az induló zenekarok a klubok szervezőivel, nagyobb zenekarokkal is ismeretségeket köthetnek, tudhatják, kit milyen ügyben kereshetnek. Az a cél, hogy a támogatott zenekarok körül legyen egy szakmai háló, amely körbeveszi őket.
A induló zenekarok kommunikációjában várható frissítés?
A tavalyi évben elindítottuk a podcastot, idén szeretnénk egy videós projektet is, ahol a zenekarokat egy kicsit közelebbről mutathatjuk be. Nem egy hagyományos bemutatkozó videót akarunk, inkább azt szeretnénk ebben a sorozatban kidomborítani, hogy milyen egyéniségek, milyen karakterek alkotják a zenekarokat. Rendkívül izgalmas személyiségű produkciókkal van teli az idei éved, ezt szeretnénk még jobban kiemelni a videókkal.
A klubtámogatás területén is tervezel hasonló újítást?
Ez a második évem a klubtámogatói alprogramban, több új szereplő is van az idei támogatottak között. Azt jó látni, hogy folyamatos a kommunikáció köztünk, legyen szó budapesti, vidéki vagy határon túli koncerthelyszínről. Igénylik is a párbeszédet, eredményes és jó viszony kötöttünk az évad során. Az látszik, hogy a klubok egymás közötti kommunikációján még lehetne javítani, de ennek megoldása nem a mi fő feladatunk. Ahol tudunk, ott segítünk persze, előfordult már, hogy utolsó pillanatban segítettünk kieső zenekar helyére megfelelő pótlást találni. De a fő cél a klubok estében is ugyanaz, mint a zenekaroknál: bizalommal forduljanak hozzánk, bármilyen kérdéssel.