Nem gondoltad volna, hogy ennyire jól áll a Carson Comának a mulatós - itt a Frida Kahlo remix EP
Megjelent a Carson Coma első olyan kislemeze, ami egyetlen dalra épít: a mainstream hírességeknek görbe tükröt tartó, Beton.Hofival közös Frida Kahlo újragondolói között vannak elismert és feltörekvő producerek egyaránt. A végeredmény pedig nagyon izgalmas lett: drum and bass és dubstep mellett például mulatós verzió is szerepel az EP-n.
“Néhány nappal a dal megjelenése után láttuk, hogy egyrészt Hundred Sins valamelyik DJ szettjén egy saját készítésű remixet játszik, másrészt pedig régi ismerősünk, granato készített egy súlyos drum and bass verziót ebből a számból. Azt éreztük, hogy ha már megtörtént ez a véletlen, akkor beleállunk, és megkértük még néhány producer barátunkat, hogy készítse el a saját verzióját. Teljesen szabad kezet adtunk mindenkinek, így számunkra is meglepetés volt, amikor meghallgattunk 1-1 új változatot a buszban” - meséli Fekete Giorgio, a zenekar frontembere.
Hundred Sins és az egykori Kikeltető shortlistes granato mellett a főként a Wavy-vel és Kolibrivel közös munkáiról ismert Blaize, a Soundcloud-on remixeivel nagyot menő doktor szex, valamit Lepeny_Leso és a Zorz x M_TÉ duó mutatta meg, szerintük milyen lehet még a Frida Kahlo.
“Ugyan talán a Carson Coma zenei világába nem feltétlenül illik bele, viszont azok számára, akik jobban követik a zenekart és látják, hogy mi milyen arcok vagyunk, milyen a humorérzékünk, valószínűleg egyáltalán nem meglepő, hogy kiadjuk ugyanannak a dalnak a drum and bass, sötét-veretős, chilles, vagy akár mulatós verzióját egy EP formájában” - fűzi hozzá még Héra Barni, dobos.
Őszi európai turnéjuk előtt a Carson Coma fellép a Budapest Parkban szeptember 20-án. Bemelegítésképp nemrég egy rögtönzött pop-up fellépéssel is kedveskedtek a rajongóiknak: hírlevél-feliratkozóik mindössze néhány órával kezdés előtt értesülhettek a Budapest Park bejáratánál tartott minibuliról. Persze így is fantasztikus közönség gyűlt össze - a meglepetés koncertről pedig videó is készült. Az pedig, hogy valamelyik remix felcsendül-e élőben a Parkban, egyelőre maradjon meglepetés!
Fotó: sinco