Nincs megállás bassza meg, csak a sírban!
interjú a DOROTA tagjaival
A Dorota kétségkívül az egyik legkülönlegesebb zenekar, ami az elmúlt években a szemünk – vagyis egyelőre inkább csak a fülünk – elé került. Az audiovizuális élményre szerencsére nem kell sokat várnunk, ugyanis február 15-én a budapesti Gólyában lépnek fel. A srácokkal a koncert kapcsán, de nem csak a koncertről beszélgettünk. Seprényi Fanni
Meséljetek magatokról egy kicsit! Hogyan alakult a zenekar?
Áron: Danival kulturális antropológia szakról ismerjük egymást. Olyan 2006 körül kezdtünk el összejönni imprózni náluk mindenféle fellelhető hangszeren, és ezeket mindig fel is vettünk édesapja házi stúdiójával. Legtöbbször ketten, néha vendégekkel. Így került a képbe Dávid is, akit látásból ismertem csak, és akkor egy metálzenekarban gitározott, bár én először dj-zni hallottam egy nagyon jó buliban Tordason, ahol Kozsót meg ilyesmit is játszott mindenféle keményebb zenék társaságában. Kurva jót táncoltam. Elhívtuk egy ilyen sessionre, onnantól pedig gyakorlatilag elkezdtünk próbálni, mint egy zenekar. Hivatalosan az első koncertünk évét tartjuk a megalakulás évének is, ez pedig 2009. A zenekar Dorota Maslowska lengyel írónő után kapta a Dorota nevet. A “Lengyel- ruszki háború a vörös- fehér lobogó alatt” című könyvet érdemes elolvasni, szerintem remekmű!
Legutóbbi albumotok, és a korábbiak is meglehetősen kísérletezgetősek. Honnan ez a zenei sokféleség? Milyen stílusok/előadók inspirálnak titeket?
Áron: Talán pont a sokféle zene miatt, amiket akkoriban külön-külön is hallgattunk, nem volt rögtön könnyű ez a zenei találkozás. Mégis valahogy egyértelmű volt, hogy ezt mindhárman szeretnénk és akkor most ebbe belekezdünk. Főleg Dávid és Dani gitártémáiból indultunk ki, én azt hiszem, mindig inkább a spontán energiámmal járultam hozzá és toltam alá a teljesen zabolátlan dobolásokat. Sok free-jazzt, különböző népzenéket, 60-70-es évekbeli jazzt, rockot, metált, hiphopot, sőt különféle experimentális elektronikus zenét, szóval gyakorlatilag mindent hallgattunk az első lemeznél, és ez a nyitottság jellemző most is. Nehéz behatárolni stílusilag. A népzene, valamint a kemény, sallangmentes, intenzív zenék műfajtól függetlenül mindig hatnak ránk, de ugyanúgy a kísérletezőbb formák is. Mindhárman elég mélyen benne vagyunk a hazai és nemzetközi kortárs performatív műfajokban mint alkotó-előadók. Ez is sokat hozzátesz a zenénkhez.
Azt írjátok magatokról, hogy a koncertek általában helyszínspecifikusak. Hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban?
Dávid: Ezt inkább úgy finomítanám, hogy voltak már helyspecifikus koncertjeink. Adtunk már koncertet az öntödei múzeumban quadrofón hangtáj kísérettel, és több, akár egész lakásra kiterjedő lakáskoncertet. Az egyikről lett egy nagyon szép koncertfilmünk is. Amúgy külön-külön, az egyéb munkáinkban mindhárman rendszeresen csinálunk helyspecifikus, köztéri performanszokat is, ezért a tér, a közönség és a zene elhelyezkedése mindig fontos kérdés. Most éppen a színpadot szeretjük, de biztos lesz majd megint máshogy is.
Dani: Ami biztos, hogy a családias hangulatú koncerteket szeretjük igazán, ezért a helyszínt próbáljuk úgy alakítani, belakni, hogy a színpad és a nézőtér lehetőleg egy közös térré változzon.
A zenétekben nagy hangsúlyt fektettek a rituális alkalmakhoz köthető formákra. Ez megvan a hétköznapi életetekben is? Hogyan készültök egy-egy bulira?
Dávid: Néha igen, néha nem. A rituálé szerintem azért érdekes, mert egy olyan komoly energia-összpontosítást és figyelmet tesz lehetővé emberek között, amit amúgy ritkán engednek meg maguknak. Ezért személy szerint az alkotó munkámban fontos, hogy ilyen jellegű tereket teremtsek. De a hétköznapi életben engem inkább az érdekel, hogy hogyan lehet ezt a figyelmet folyamatosan megélni, nem pedig a kiemelt és nem kiemelt pillanatok között osztódni. Ez egy életfogytig tartó meló. Zenekarilag nincs kialakult rituálénk, próbáljuk koncert előtt benntartani az energiát. Azért a lemezbemutató előtt elénekeltem egy-két szútrát a fiúknak.
Áron: Engem valamiért többször lesámánoztak koncertjeim után, meg hogy olyan ritualisztikus vagyok... (nevet) Szerintem amire nagy hangsúlyt fektetünk, az inkább valami olyan közös jelenlét- gyakorlatnak a kialakítása, amelyet mindhárman egyformán és egyszerűen át tudunk élni. Ehhez nekem elsősorban valamiféle “nyitva levés” szükséges, illetve a környezetünkben lévő emberek szeretése, valamint az adott tér és a hibalehetőségek minél jobb ismerete. Dávid buddhizmushoz fűződő viszonya nagyon megtermékenyítő volt a zenekaron belül, szerintem mindannyian újraértelmeztük az elhivatottság fogalmát. "Nincs megállás bassza meg, csak a sírban!" - ezzel a felirattal van egy sticker valamelyik budapesti hídon, és én ezt valahogy nagyon pozitívan szoktam értelmezni.
Dani: Az eddigi improvizatív zenei folyamatainkban sokszor érzékeltem, hogy a hármunk jelenléte, figyelme átterjed a közönségre is olyan értelemben, hogy velünk együtt zenélnek belül, próbálják kitalálni a következő lépéseinket. Nem csak követik a történéseket, hanem maguk is létrehozzák saját folyamataikat, rezonálva egy közös érzelmi és mentális állapotra. Ezt többen megerősítették, és számomra ez jelenti a zenélésen túli rítusszerű együttlétet. A “Solar The Monk” lemez egyszerű formáival (például én két akkordnál nem gyakran játszom többet egy számon belül), de annál inkább kitökölt hangzásvilágával ugyancsak ezt a közös állapotba kerülést keressük. Ennek eredménye, hogy most először énekelnek, tapsolnak, táncolnak, ugrálnak a koncertjeinken. Ez volt a cél.
Melyik volt az eddigi legjobb koncertélményetek?
Dávid: Volt sok emlékezetes koncertélményünk közösen, de a lemezbemutató számomra azért volt nagyon különleges, mert teljesen koncertszűz, teljesen új zenei irányú számokat játszottunk és a közönségben jól láthatóan olyan élmény történt meg, ami előtte a fejünkben volt, hogy mit is jelent ez a zene. Ez közösségi zenének van szánva.
Áron: A már említett lakáskoncert mindenképpen az egyik legjobb zenélés élményem volt. Egy ponton mozgásba lendült az egész lakás, az emberek is jöttek velünk a különböző szobákba, a végén be is szálltak. Improvizált koncert volt, mégis teljesen organikusan zajlott. Kádban brácsázás, falevelekkel dobolás, ilyesmi.
Hogyan foglalnátok össze a 2019-es éveteket?
Áron: Elképzelhetetlen erőket mozgatunk meg, hogy az életünket össze tudjuk egyeztetni a Dorotával, úgyhogy nekem mindenképpen a lemezfelvétel volt az egyik csúcspont, amikor irtó meghitt 10 napot töltöttünk márciusban Hidegkúton egy eladás előtt álló nagy házban. Egyik legjobb alkotói élményem volt valaha. Mindenképpen fontos, hogy megismerkedtünk Luspyval (Luspay Tamás), aki beállt a lemez mögé és a “Solar the Monk”-kal debütáltatta új kiadóját, a blindblindblind-ot. Ő amúgy valódi zen buddhista szerzetes, gyakorlatilag keresve sem találhattunk volna jobb nyughelyet az új lemeznek, mint az ő kezeit. Azt már nem tudom, hogy mikor volt rá időnk, de három klipet is felvettünk időközben. Ezen kívül két nagyon energikus koncertet tudhatunk magunk mögött, rengeteg új ismeretséget kötöttünk. Most pedig gőzerővel készülünk a következő Dorota koncertre, ami a Gólyában lesz február 15-én, a Ritmosaic keleti ütőegyüttes felvezetésével, és Vedat Akdağ különleges dj szettjével az este folyamán. A Dorotával ismét fellép Szelevényi Ákos és a már megszokott 3 fős taps-vokál kórusunk.
Milyen további terveitek vannak 2020-ra?
Áron: A Gólyás koncert után elkezdjük bepakolni a bőröndjeinket, mert március végén egy három állomásos oroszországi turnéra megyünk, aminek a végkifejlete többek közt egy roadmovie, valamint a dél-orosz Nalchik helyi zenészeivel és etno-punkjaival közös hanganyag is készül, ottani stúdióban. Ami még jó hír, hogy a Shape Platform beválogatott a fellépői közé az évre, így lesz egy-két nagyon menő fesztiválos megjelenésünk 2020-ban, pl. Tolouseban a Les Siestes fesztiválon. Itthon a Kolorádó és az UbikEklektik fesztiválon már biztosan ott leszünk. Régi vágyunk egy függetlenül, teljesen önerőből szerveződő különleges este, speciális helyszínen, ennek első etapja áprilisban várható a Decolonize Your Mind Society formációval karöltve. És lett egy próbatermünk végre, ahol elmélyülhetünk, és most azon dolgozunk hogy egyre közösségibbé és rituálisabbá tegyük a koncertjeinket, már már performatívan megszerkesztve azokat.
