Nyáridézés, és előre tekintés Solére új klipjében!

Nyáridézés, és előre tekintés Solére új klipjében!

Sziget Zsófi 2020-ban adta ki első dalát Solére néven, azóta pedig egyike lett a hazai zenei paletta legígéretesebb női előadóinak. Az elektronikus spacepop, UK garage, és olykor mainstream pop határán mozgó énekesnő-dalszerző az elmúlt 2 év single- és kislemez-megjelenései után idén novemberben adja ki első nagylemezét. Ennek első előfutára legújabb, Feljebb című dala, amelynek videoklipjében megelevenedik az első végig koncertezett fesztiválszezonja.
 
„Az idei volt életem első olyan nyara, amit megállás nélkül kellett végig nyomni. Fesztiválok, megjelenések, interjúk, nagy felkészülést igénylő koncertek, és mindeközben az albumon is dolgoztam. Minden előadó erre a pontra vár, és remélhetőleg még mindig csak az elején vagyok, de már idén éreztem, hogy ha ezt komolyan akarom csinálni, akkor gyökeresen változtatnom kell az energiáim beosztásán. Kicsit úgy fogom fel, mintha sportoló lennék. A kipihentségnél és a fittségnél ebben a szakmában szerintem nincs nagyobb előny, csak ezt nem könnyű tartani, de tanulom.” 
 
Kép: sinco /// Helyszín: Budapest Park
 
Solére színpadi jelenlétében is nagy hangsúlyt fektet a vizualitásra a színpadképen át a fellépőruhákig, mindemellett változatos és egyedi felállásokban szólaltatja meg elektronikus alapokra épülő műsorát. Idén nyáron szinte minden fesztiválon találkozhattunk vele, és fellépett a Budapest Parkban is (a Margaret Island – Flower Power tematikájú nagykoncertjén), a Szigeten, és a Strandon is. A képi anyag gerincét is ez a három helyszín alkotja. A videoklipet Szép Ákos készítette, aki operatőrként is végigkísérte a turnéhelyszíneket.  
 
A dal DOÓR produceri közreműködésével készült:
„A Feljebb-et Doór Matyival írtuk, ő felelős a productionért, én pedig a topline-t és a szöveget írtam. Írok benne az aggályaimról, a megfelelési kényszeremről, de alapvetően egy pozitív hangvételű dalról van szó, ami abszolút előre néz!” 
 
 
Solére ősszel fejezi be novemberben megjelenő albumának munkálatait, amelyet december 16-án mutat be az Akvárium Klubban, pályafutása eddigi legnagyobb volumenű koncertjének keretein belül.
 
 
 
 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.