Nyomni kell

Nyomni kell

mondják a River of Lust tagjai

Érdekel még valakit manapság a rockzene? Mármint az igazi, bluesgyökerű, tökös karcos pszichedelikus RNR, ami úgy seggbe küld, hogy kilöttyen az agyvelőd a bőrdzsekire. Na, úgy látszik, a válasz: igen, hiszen jobbnál jobb hasonszőrű bandákkal van tele az ország, ilyen pl. a RIVER OF LUST is, amit a gitáros Erdős Szabolcs és dobos Almási Tamás hoztak össze Galambos Dorina énekes-szintis és Mészáros Áron basszer társaságában. Zsongás, az van: jön az új lemez, amihez persze koncertek is járnak, meg csak úgy szimplán, kit ne érdekelne egy ilyen trú vagány rockzenekar?
 
 
2015-ben alakultatok, ezalatt a három év alatt mi igazolódott be, amit az elején gondoltatok, és mi nem jött össze?
 
Almási Tamás: Amikor összeálltunk, a Chewing Gum EP-t körülbelül 1 hét alatt tettük össze, majd rá egy hónappal később vettük fel. Gyakorlatilag ez az anyag egy visszaigazolás volt arról, hogy dögösen szólunk-e, hogy tudunk-e együtt számokat írni. Ez 2-3 év a koncertezésekről, hangzásról, számírásról, bulizásról és magunkról szólt, hogy mit szeretnénk ezzel a zenével közölni és kiknek. Ez körülbelül a mostani anyagnál hallatszódik.
 
Mészáros Áron: Én régóta ismerem a srácokat. Megmutatták az akkori anyagot, eléggé bejött abból a szempontból, hogy mennyire tiszta bluesrock-hangzás az egész. Én mondtam is a többieknek, hogy maradjatok így hárman bassman nélkül. Hát nem így lett.
 
 
Erdős Szabolcs: Amit az elején gondoltam, az teljesen beigazolódott: igenis van valahol létjogosultsága annak, ahogyan játszunk. Úgy gondolom, hogy szerencsére nekünk nem csak a szánk nagy, hogyha rá kell lépni a fuzzra. Öregem, rá is léptünk az elmúlt három évben. Aki ott volt, az érezte. Megcsináltuk azt a lemezt, azóta sok minden lefolyt, itt van velünk Áron is most már.
 
Galambos Dorina: Talán én többet fesztiváloztam volna, de ami késik, nem múlik. Nem vagyunk egy tipik magyar könnyűzenei fesztiválzenekar amúgy, talán ezen kéne egy kicsit változtatnunk, vagy nem…
 
Annak ellenére, hogy improvizatív és szabad szellemű zenét toltok, mégis elég körbehatárolt ez a stílus, főleg a mostani raporientált elektronikus zenei kavalkádban. Jelenleg Magyarországon mennyire tudtok érvényesülni ezzel a zenével és vintage hozzáállással? Tud még ez a műfaj izgalmas lenni? Érdekli még az embereket?
 
Mészáros Áron: Mindig érdekli az embereket ez a műfaj, csak maximum nem menő ma itthon. De hát valahol megérti az ember, hiszen itthon ennek kevés szubkultúrája van.
 
Galambos Dorina: Hát igen. Amíg a Queens of the Stone Age fél házzal megy le a Parkban, addig úgymond hazai sikereket nagyon nehéz elérni. Persze, azért vannak kivételek, de azok is inkább már a metálszférában működnek. Nem kell semmivel sem foglalkozni, nyomni kell!!!
 
Almási Tamás: Ez egy őszinte, stenkes műfaj. Szóval őszintén és stenkesen kell játszani, és akkor érdekli az embereket. Ez az egyik legizgalmasabb műfaja a könnyűzenének, kb. 60 éve jelen van, tehát nem unalmas, az biztos.
 
Erdős Szabolcs: Pont.
 
 
Ha minden igaz, ősszel érkezik az új lemez. Ez is a Concorde Nation Recordsnál jön ki? Fasza lesz? Kazin is be lehet majd szerezni, mint az előzőt?
 
Erdős Szabolcs: Rendben van az anyag! Ennek azért is örülök, hogy őszintén így gondolom, mert nagyon nehéz a saját dolgaidat saját magadnak megítélni. Valahogy el kell vonatkoztatni, hogy ez a te munkád és úgy kell hallgatni, mintha más írta volna. Mások játszanak, nem ti. Fasza lett. De ezt majd ti eldöntitek!
 
Mészáros Áron: Yeah!
 
 
Almási Tamás: Ez már az a felvétel, amit négyen írtunk meg. Közösen. Elég jól fog szólni, erre törekszünk. Azt hiszem, hogy ez az a lemez, ami már közelebb lesz ahhoz, hogy mit is csinálunk, ezt legfőképpen a hangzásra értem. Nem koncepciólemez ez sem.
 
Galambos Dorina: Nagyon várjuk már a megjelenést és persze a reakciókat is. Eléggé jól szól a cucc. Lesznek pure rock&roll számok. Ez körülbelül a fele az egész felvételnek, a másik felén már komolyabb, nehezebb, elszállósabb hangvételű dalok találhatóak majd. Szöveg szempontjából is ez tapasztalható.
 
Tanca Norbert – Concorde Nation: A lemez single by single fog összeállni, várhatóan következő évben lesz belőle kiadvány. Hogy milyen hordozón, egyelőre kérdés, de a gyűjtőknek is szánjuk.
 
 
Mikor és hol lesz a lemezbemutató? Mivel csalogatnátok a közönséget, miért érdemes lenézni a bulitokra?
 
Almási TamásSzeptember 15., Dürer. Érdemes eljönni, mert körülbelül 45-50 perc folyamatos zenével készülünk, fölösleges beszédek nélkül. Ja, meg a Jackie's Gun is lenyom egy szettet, szóval egy elég húzós buli lesz, kölyök.
 
Erdős Szabolcs: Nem fogunk csalogatni senkit sem. Aki hallott vagy látott minket, pontosan tudja, hogy mit fog kapni. Csak ez most annál is durvább lesz!
 
 
Merre lehet veletek találkozni, ha valaki épp egy kúl elszállásra vágyna? Mennyire vagytok jelen a hazai rockéletben? Mik a közeljövőbeli tervek?
 
Mészáros Áron: Hát én most a telkemen szoktam kertészkedni ebben az időszakban, ugyanis uborkaszezon van.
 
Almási Tamás: Októberben és novemberben megfordulunk egy pár helyen, Pesten és vidéken is, de most leginkább az online megjelenésre és dalírásra fogunk fókuszálni. Ősszel megjelenik az első, koncepció köré épített klipünk is, ami az új EP-ről lesz, illetve a Super Size-ban felvett live session után egy újabb, másabb felvétel is a fejünkben van.
 
Erdős Szabolcs: Számok írása, felvételezése…tehát még ebben az évben akár kihozni még újabb anyagot.
 
 
 
Császár Gergő