Októberben Budapestre költözik a világzene

Októberben Budapestre költözik a világzene

magyar fellépők is lesznek a WOMEX-en

Megvannak az első fellépők nevei, jelentette be a WOMEX, a világzene vezető nemzetközi fesztiválja, melyet 2020. október 21. és 25. között a Hangvető szervezésében idén 26. alkalommal rendeznek meg, immár második ízben Budapesten. 

Így, hogy 2015 után a WOMEX idén is Budapesten lesz, nagyobb a megmozdulás a régióban – a közép- és kelet-európai, balkáni zenészeknek nagyobb esélye van eljönni. Az első bejelentett zenekarok között van a magyar Dalinda és a szlovén Širom is. Összesen 21 különböző ország képviselteti magát a most bejelentett 21 előadóval, többek között kolumbiai, ghánai, marokkói, dél-koreai, amerikai és spanyol zenekarok érkeznek majd Budapestre októberben. A régióbeli zenekarok száma pedig a továbbiakban még nőni fog, hiszen a regionális színpad fellépői az első bejelentésben még nem szerepelnek.

„Nem tehetünk mást, szervezünk gőzerővel” – reflektált a vírus okozta helyzetre Bellay Szilvia, aki a WOMEX hazai megvalósítását koordinálja. „Ez egy új helyzet minden szereplő számára a színpadon, a közönségben, kiállítói és szervezői oldalon is. Próbálunk egymásra nagyon odafigyelni, és felkészülni úgy, hogy végül ne a vírus legyen a főszereplő.”

„Most az iparág összes szereplőjének még fontosabb minden olyan lehetőség, ahol lehet találkozni, ahol be lehet mutatkozni, ahol üzletet lehet kötni, ahol új előadókkal lehet találkozni” – tette hozzá Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója, a WOMEX „hét szamurájának”, azaz szakmai zsűrijének egyike. „Általában az a dolgunk, hogy őrjítően színes és lenyűgözően magas színvonalú zenéket és előadókat kínáljunk a világ színpadaira. Most azonban ennél több is: egy ilyen esemény most nem csak élményt és lehetőséget, hanem reményt is ad. Nehézkes a nemzetközi utazás, különösen oda kell majd figyelni a biztonságra, sok a megválaszolatlan kérdés. De épp ebben a helyzetben a legfontosabb, hogy az idei WOMEX megtörténjen, és szolgálni tudja a világzenei közösség minden tagját. Ezt már a zsűrizés alatt is intenzíven éreztük, sokat beszéltünk róla, hogy rossz időkben van igazán szükség a zene szépségére és energiájára.”

A Hangvető csapata stratégiai partnerével, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal együtt olyan nagy presztízsű, és a 2015-ös budapesti WOMEX-en már sikerrel bejáratott helyszínekre szervezi a fesztivált, mint a Müpa, a Bálna Budapest és az A38 Hajó.

AZ EGÉSZ VILÁG BUDAPESTEN

A most bejelentett művészek Ghánától Izlandig olyan zenei sokféleséget képviselnek, amin keresztül kevésbé ismert műfajok, népzenék vagy éppen a hagyományos zenét és a kortárs hangzásokat ötvöző új zenei ötletek is eljuthatnak a szakmai és zenekedvelő közönséghez.

„Mint mindennel ebben az őrült évben, a WOMEX-szel kapcsolatban is egyszerre örülünk és aggódunk. Micsoda lehetőség, ha összejön! Minden tőlünk telhetőt megteszünk, óriási show-val készülünk, és ha felengednek minket a gépre, akkor ott is leszünk,” – írta a mexikói Son Rompe Pera, az egyik beválogatott zenekar.

A zsűri által kiválasztott művészek a műfajok és stílusok széles tárházát képviselik: az algériai Djazia Satour kifürkészhetetlen ritmikájú gnawájától az intim kubai jazzig; a Dalinda többszólamú, modernné varázsolt magyar a capella népdalaitól a meditatív indiai szúfi hagyomány újragondolásáig és a haiti voodoo funk-sámánig.

A HÉT SZAMURÁJ

A több mint 1600 beérkezett pályázat közül héttagú zsűri, az úgynevezett „hét szamuráj” a WOMEX történetében először online hozott döntést. A zene minősége mellett olyan szempontokat is figyelembe vettek, mint a fellépők földrajzi és műfaji sokszínűsége, és hogy egy nagy angol nyári fesztiváltól egy kis zágrábi klubig mindenki találjon köztük magának valót. Az erős pályázatok között sokszor a háttértörténet, a kulturális kontextus döntött, mint egy eddig mellőzött tradíció, vagy egy-egy érdekesebb hangszer.



A WOMEXRŐL

A WOMEX a globális zenei élet legnagyobb konferenciája: egyszerre vásár, világzenei fesztivál, konferencia, zenei dokumentumfilmek bemutatója és díjkiosztó ünnepség. Kiváló alkalom arra, hogy a hosszú karantén után végre találkozzanak egymással a zeneipar fontos alakjai, alkalom a zene ünneplésére, új tehetségek befutására, üzletkötésre, koncertek és fesztiválok programjának lekötésére, tanulásra és kultúrdiplomáciai eseményekre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Ha további részletekre van szüksége, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségeken:
Hangvető – Kommunikáció: Venczel Sára +36-30-954-86-36 sajto@hangveto.hu
WOMEX                     womex.com
HANGVETŐ              hangveto.hu