Országjáró ünneplésre indul Hangfoglaló Program

Országjáró ünneplésre indul Hangfoglaló Program

Szeptember 23-án Szolnokon indul a programsorozat

Előadások, koncertek, kiállítások, könyvbemutatók sorozatával ünnepli a Hangfoglaló Program a Nemzeti Kulturális Alap fennállásának 25. évfordulóját. Szeptember 23-án Szolnokon indul a programsorozat, ami klubturné keretében mutatja be az öt éve az NKA részeként működő Hangfoglaló eredményeit.

A Nemzeti Kulturális Alap, a rendszerváltás utáni hazai kultúrafinanszírozás legmeghatározóbb intézménye, idén ünnepli alapításának negyedszázados évfordulóját. Ebből az alkalomból szeptember 23. és október 17. között 25 év, 25 nap, 25 esemény címmel rendezik meg a szervezet eddigi tevékenységét és eredményeit bemutató programsorozatot. A Hangfoglaló Program ötödik éve működik a legfontosabb kulturális intézmény részeként, így az ünneplésbe az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma is bekapcsolódik programjaival.
 
A Hangfoglaló Program rendezvényeinek központi helyszíne Debrecen lesz, ahol október 5-én a Víztorony egy minifesztiválnak ad otthont. Az eseményt a Nem veszhet el a Somló című fotókiállítás nyitja, amelyen köszöntőt mond Dr. Bács Zoltán egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem kancellárja. Ezt kihelyezett Backstage fórum követi, ahol elsőként 5/25 címmel a Hangfoglaló Program múltját, jelenét és jövőjét, valamint az eddig elért eredményeket áttekintő előadást hallgathatnak meg a résztvevők. A zenekarok karrierjére, a vidéki klub- és fesztiváléletre egyértelműen hatással volt a Program az elmúlt években, amiről Schoblocher Barbara a zenészek szemszögéből, Soltész Péter a Punnany Massif menedzsereként, az AM:PM Music lemezkiadó tulajdonos-ügyvezetőjeként és a Magyar Zenei Menedzserek Egyesületének elnökeként, valamint Süli András a Campus Fesztivál programigazgatójaként mondja el véleményét. A délután felavatják Debrecen újabb Poptörténeti emlékpontját majd a bemutatják a Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram frissen megjelent Hangok és ütemek 3. című zenei interjúkötetét. Este pedig a Víztorony kerthelyiségében fellép a Blahalouisiana, a Fish!, illetve színpadra áll a folkot és a rockot szuggesztív és humoros előadásban ötvöző Petruska András is. A napot Atreyu’s Horse by Iamyank zárja majd.
 
Debrecen mellett Szolnok, Veszprém, Gödöllő, Nagyvárad, Szeged, Miskolc, Győr és Pécs közönsége is találkozhat az NKA25 keretében országjáró turnét szervező Hangfoglaló Programmal. Gödöllőn a TrafoClubban fellép a Blahalouisiana és a Dope Calypso, Nagyváradon pedig a Moszkva Kávézóban a Bagossy Brothers Company és a Meg Egy Cukorka fog zenélni.
 
A legtöbb helyszínen a zenei produkciók mellett, Backstage fórumok is színesítik a programokat. A veszprémi Expresszóban a The Biebers, Apey, és a Belau koncertje előtt arról fognak beszélgetni a három formáció tagjai, hogy hogyan válhatnak láthatóvá a zenekarok új generációi. A szegedi JATE Klubban az Irie Maffia és a Lóci játszik koncertezik majd, miután egy kerekasztal-beszélgetés keretében Élő Marci és Csorba Lóci kivesézte, hogy hogyan működik egy zenekar, és hogyan áll össze egy-egy zenei koncepció. A miskolci Helynekemben – a Kiscsillag és a Konyha fellépését megelőzően – Szepesi Mátyás Jávorszky Béla Szilárd, zenei szakíróval beszélget majd a slágerekről, és arról, hogy hogyan és meddig aktuális egy-egy nagy dobás, vagy akár egy teljes zenészi életmű. Győrben a Rómer Ház fogadja a 30Y-t és a Mongooz And The Magnet-et, előtte pedig Beck Zoltán és Szálinger Balázs József Attila-díjas költő cserél eszmét a jó dalszövegekről a Magyar Ispita épületében. Pécsett a Szabadkikötőben Petruska és az Atreyu's Horse by Iamyank formációk lépnek majd fel, a Backstage keretében pedig a különleges felállású zenekarokról és az angol szövegekről beszélget Petruska András és Jehan Paumero, a Psycho Mutants zenésze.
 
A programsorozatnak két, több napos esemény is része. Az október 5-7. között, a Hungexpo területén rendezendő Budapest Music Expo-n az NKA25 keretében Hangfoglaló Stage épül, ahol három napon keresztül szakmai beszélgetések, poptörténeti előadások, pályázati tanácsadás és könyvbemutató várja az érdeklődőket. Emellett pedig folytatódik a Hangszert a kézbe sorozat is, amelynek 22. állomása, ugyancsak a Nemzeti Kulturális Alap negyedszázados fennállásához kapcsolódóan újra Egerbe érkezik október 9. és 13. között.