Összebútorozott a Patikadomb!

Összebútorozott a Patikadomb!

Új klip és új dal: Itt a ’Rólad’!

A Patikadomb már többeknek ismerős lehet a ’Süssön’ című dalról,
 
„A DAL” 2018-as kiírásából, vagy év elején több héten át a Petőfi Top 40-es listán tanyázó ’Nevet a Hold’-ról, amely a MAHASZ toplistáin is hetekig szerepelt.
 
A csapat már rég nem jelentkezett új szerzeménnyel, lévén számos változás köszöntött be a házuk táján.
 
A ’Rólad’ a zenekar első publikációja azóta, hogy a banda egyik alapító tagja Kátai Tamás (dob) a nyár végén kiszállt a formációból.
 
„Maguk a felvételek rendkívül gyorsan lezajlottak és a videó is elkészült egy röpke vasárnap délután alatt. Nyáron úgy hozta az élet, hogy Gyula is odaköltözött, ahol Attival már eleve laktunk. Ezzel gyakorlatilag a zenekar együtt él jelenleg. Ez ihlette a ’Rólad’ klipjét is, amiben módszeresen körbejárjuk az albit, ahol a szokásos mindennapi rutin zajlik.” (Dobos Gábor - gitár)
 
A dalhoz készült videó a srácok albérletében forgott, az egy snittes felvételi metódust megidézve. A bandalétszám csökkenéssel és a Rólad kiadásával nem történt különösebb műfaji reformáció: a dallam és szövegvilág is a korábbi Patika-dalokat idézi.
 
 
„Talán kicsit kísérletezősebb, az első EP-nkre jobban hajazó dalok következnek majd ezután. Úgy
érezzük, most erre van szükségünk. A ’Rólad’ természetesen ugyanannyira személyes, mint az összes
eddigi dal is, és ez a jövőben sem fog változni. Úgy tekintünk rá, mint egy új kezdetre, egy nagyobb
egész részére, ami reményeink szerint valamilyen formában materializálódik majd a jövőben.” (Ujvári
Gyula - ének)
 
„Bár a Nevet a Hold megjelenésekor már a zenekar tagja voltam, a ’Rólad’ talán az első dal, amelynek
formálásában a kezdetektől fogva részt veszek én is, kezdve a próbákkal, a demózással, egészen a
témák feljátszásáig. Ebből a szempontból is kiemelt fontosságú ez a megjelenés.” (Pap Attila -
basszusgitár)