Összegezzük az idei Sziget eddig bejelentett fellépőit!

Összegezzük az idei Sziget eddig bejelentett fellépőit!

Love Revolution – Sziget Fesztivál 2018. augusztus 8-15.

Végre megérkeztek a 2018-as Sziget nevei. A tavalyi 25. Sziget Fesztivál után idén is hatalmas őrületre lehet számítani, hiszen a hazánkban most másodszor fellépő Arctic Monkeys lesz a Nagyszínpad egyik headlinere, akik ha minden igaz, új lemezen dolgoznak, úgyhogy reménykedhetünk, hogy Alex Turner és bandája csepegtet majd némi ízelítőt, a régi nagy slágereik mellet persze.
 
 
A másik nagy durranás (vagyis az egyik) pedig a pár éve nagyon felkapott rapper, Kendrick Lamar, akinek legutóbbi D.A.M.N. című albuma elég nagyot szólt tavaly.
 
 
De persze, ahogy már megszokhattuk, a Sziget nem hagy ki egy stílushézagot sem, lesz itt menő house (Kygo), kellemes pop (Mumford & Sons), vagy épp visszatérő rocklegenda Liam Gallagher személyében, aki nemrég jelentette meg dögös bemutatkozó szólólemezét.
 
 
Szóval unatkozás nem lesz, de fer-ge-te-ges mókázás és koncertek, valamint a legkülönfélébb programok igen, tehát ott a helyed! Ne feledd, Early Bird jegyek január 31. 18.00-ig!
 
 
És akkor íme (az eddigi) teljes lista:
 
Arctic Monkeys * Kendrick Lamar * Kygo * Mumford & Sons * Liam Gallagher * Bastille * Lykke Li * Parov Stelar * The Kooks * MØ * Kaleo* Zara Larsson * Gogol Bordello * Clean Bandit * Blossoms * Milky Chance * Wolf Alice * Little Dragon * Cigarettes After Sex * Goo Goo Dolls * Fink * Seasick Steve * Nothing But Thieves * Slaves * Everything Everything * Lewis Capaldi * Lemaitre * La Femme * Joe Goddard live * Above & Beyond * Ummet Ozcan * Sam Feldt live * Jay Hardway * The Him * Alle Farben * WhoMadeWho * Shame * Perturbator
 

Helyszín