Osztozni jó!

Osztozni jó!

A Kislábnyom – GreenDependent Egyesület - többször felhívta már a figyelmet a megosztás és
közös használat fontosságára, és arra, hogy sokak véleménye szerint megoldást kínálhat számos
mai problémára - például a túlfogyasztásra, az egyenlőtlenségekre. A megosztás, közös használat
elsősorban kisebb közösségeket juttat az eszünkbe, ám ma már városok is pályázhatnak az
"osztozó város" (sharing city) címre, illetve csatlakozhatnak az osztozó városok hálózatához
(sharing cities network). A hálózatot Észak-Amerikában hozták létre, de már európai tagjai is
vannak: Amszterdam, Athén, Bécs, Göteborg, Lisszabon és Nápoly. De miről is lehet megismerni
egy osztozó várost?
 
Észak-Amerikában, a kanadai Vancouver az egyik legaktívabb ilyen város: a vancouveriek
autómegosztó rendszerek tagjai, szerszámos kamráikat szerszámkölcsönzővé alakítják, udvarukban
parcellákat hoznak létre, ahol mások kertészkedhetnek, közösségi irodában dolgoznak, kihasználatlan
autóbeállójukról hirdetést adnak fel, üres lakásukat vagy szobáikat pedig turistáknak, nyaralóknak
adják ki. És mindez még csak a kezdet Chris Diplock szerint, akit Vancouver város önkormányzata
azzal bízott meg, hogy kiderítse, vajon mi mindenre terjed ki a városban és környékén a megosztás.
Chris szerint az emberek egyre inkább elgondolkodnak azon, hogy vajon szükséges-e, hogy minden a
sajátjuk legyen. Azaz, például, saját fúrót szeretnének, vagy azt, hogy a falban legyen lyuk?
 
A megosztás, ami korábban a közkönyvtárak és hippi közösségek jellemző tulajdonsága volt, egyre
inkább a főáramú társadalom részévé is válik, annyira, hogy már nagyvállalatok és befektetők is
felfigyeltek rá. A kérdés azonban az, hogy a kanadai lakosság vajon készen áll-e arra, illetve
alkalmazkodni tud-e egy olyan gazdasághoz, ami kevesebb „cuccra”, tulajdonra épül.
 
A megosztásra, közös használatra épülő gazdaságról a marxizmus juthatna eszünkbe... ugyanakkor a
közös használat előre nem látott módszereket és bevételi forrásokat nyitott meg a kapitalista
gazdaság számára. Korábban kihasználatlan, haszontalan és por-gyűjtő dolgokat és területeket, mint
pl. egy üres udvart, kamrában porosodó szerszámokat, muffin sütőt, kiadhatjuk vagy kölcsönadhatjuk
azoknak, akik a legtöbbet adják érte. Emellett egyre több városban vannak közösségi
kerékpárkölcsönzők, amiket már 30-40 percre is igénybe vehetünk. És még a kanadai kormány is részt
vesz a megosztásban: 2012-ben annak érdekében, hogy költséget takarítsanak meg, a
külügyminisztérium egy épületbe költözött az angol nagykövetséggel.
 
A megosztás és közös használat legnagyobb ellensége a bizalom és a felelősségérzet hiánya: az egyik
oldalról azt gondoljuk, hogy ''közös lónak túros a háta'', és ezért nem bízunk meg abban, hogy mások
vigyáznak a közös használatú dolgokra, a másik oldalról pedig azt, ami közös, nem becsüljük meg
kellőképpen. A megosztás és közös használat forradalma tehát akkor tud igazán kitörni, ha ezt a
problémát meg tudjuk és meg lehet oldani.
 
Ha a montreáli, Bixi közös használatú bicajok egyike a St. Lawrence folyóban köt ki, a kölcsönbe vevő
bankkártyájáról 6 számjegyű összeget vonnak le bírságként. Ha a vancouveri Modo autómegosztó
rendszerben valaki 3-szor későn viszi vissza az autót, akkor kizárják a rendszerből, mert a vezetőség
szerint nem megengedhető, hogy azok, akik nem tartják tiszteletben a közös használat szabályait,
rontsák a szolgáltatás minőségét. Ezért szigorúan büntetik a szabályszegőket.
 
Sok megosztó vagy közös használatot segítő, koordináló rendszer elsősorban online, az internet
segítségével működik, mint pl. a couchsurfing vagy "kanapészörfözés / kanapéturizmus", amelynek
segítségével utazásaink során mások üres szobáiban vagy kanapéján alhatunk - vagy mi adhatjuk így
ki szabad alvóhelyeinket. Elvileg könnyű lenne egy ilyen rendszerben mások bizalmával
visszaélni - mégis, a rendszer fennállása óta még csak 1 komoly visszaélés történt, elsősorban a sok
beépített biztonsági intézkedésnek köszönhetően, illetve amiatt, hogy a szállást adók és szállást
igénybe vevők egymást értékelhetik. Így az online hírnév lassan olyan fontossá válik, mint a
hiteltörténet.