Pálmafák árnyékában

Egy retró alapú, de felfrissített zenei stílus, vagyis inkább már egy komplett műfaj, ami a képzeletbeli 80-as évek popkultúráját és persze a szintetizátorok szikrázó zsivaját hívja segítségül, hogy meghatározza önmagát. Ez a synthwave?

A 70/80-as években új zenei univerzumot nyitottak a szintetizátorok modern hangzásai és az ezzel való kísérletezések. Többek között a diszkó keresztapja, Giorgio Moroder, vagy a legendás horrorrendező, John Carpenter voltak a stílus ősatyjai, itthon pedig Benkő László vagy Presser Gábor, akinek Electromantic című szólólemeze volt az első bakelitem, amire már kiskoromban rápörögtem.

Szóval egyfajta elképzelt utópia a 80-as évek burkolatában. Aztán valamikor a 2000-es évek közepe felé valahogy újra előkerült a neon, és néhány francia előadó belecsapott a lecsóba: a Daft Punk visszatérése és a Justice bemutatkozása ugyan még nem tiszta synthwave, de nyomokban már tartalmazza a vibe-ot, igaz, még sokkal mocskosabban, az akkor éppen nagyon menő nu disco és french house analóg bűvöletében. Aztán pár év múlva, 2011-ben Nicolas Winding Refn azóta már kultikussá érett mozija teljesen felkavarta a színteret: Ryan Gosling főszereplésével és Kavinsky zenei aláfestésével új zsáner született?

Igen, a 2010-es években kezdődött el igazán, és az első nagy dobás a Drive volt. Kijöttem a filmről, ami végleg megerősítette, hogy ezt a hangzást kerestem! Aztán a film és köré épülő hype adott egy hatalmas löketet a stílusnak is, jöttek a már klasszikusnak számító előadók: Perturbator vagy Carpenter Brut… akik szépen kinőtték az egész szcénát. Előtte ugyan pár évtizedig feledésbe is merült a 80-as évek, sőt, egyenesen cikinek számított a giccs és csillogás… de aztán újra beérett a design. Az a generáció, aki Steven Spielberg meg George Lucas filmjein nőtt fel, átadta magát a nosztalgiafaktornak, és most újra érzik a hangulatot. Ugyanúgy én is visszatértem ahhoz, amit gyerekkoromban szerettem.

A zene- és filmipar mellett a játékpiac is teljesen ráment erre, sőt, a gamervilágnak legalább annyit köszönhet a stílus, mint a filmeknek.

Persze, gondoljunk csak a GTA: Vice Cityre, a Hotline Miamira, vagy ott a Far Cry 3: Blood Dragon, aminek a Power Glove csinálta a zenéjét és főleg itt érezni azt, ami miatt én nagyon szeretem a stílust: az utalások és az áthallások, amik új, de ismerős köntösben idézik a múltat. Talán ezért is lehet ez az egész egy időtlen dolog, ugyanis mindenki talál magának benne közös nevezőt… ezermillió ponton tud valaki csatlakozni az érzéshez. A nosztalgiázás egyébként is egy rendkívül erős jelenség, hogy olyanok is átélhetik a korszakot, akik még meg sem születtek akkor, hiszen ez minden generációnak időutazás egy olyan évtizedbe, ami ebben a formában valószínűleg sosem létezett.

Szerinted van a synthwave-nek ideológiai háttere, vagy csak a külsőségeken alapul?

Elég vékony a határ a synthwave és a cyberpunk közt, ami ugye tök más dolog, viszont sok az átfedés. A cyberpunknál több az ideológia és mélyebb a tartalom, akár politikai, akár társadalmi szempontból, pl. ember-robot kapcsolat, nem csak zene és stílus, hanem egy kortárs tömegkultúra. Nálam a synthwave inkább egy pozitív idealizált álomvilág – ami amúgy Quixotic szó egyik jelentése is –, ahol minden cool és neonfényben csillog. Egy olyan 80-as évek, ami valójában sosem létezett… csak a filmvásznon. Ahogy felnőttem, én is csak a filmekben láttam ezt a világot, és persze része akartam lenni a nagy amerikai álomnak. Az általam képviselt pálmafás synthwave mellett létezik egy sötétebb ágazat is – amit azért részben én is érintek –, ahol inkább a horrorisztikus elemek dominálnak, de azért nem veszi annyira komolyan önmagát, csak a műfajból vett klisékkel operál.

Nem félsz attól, hogy újra ciki lesz a 80-as évek?

A történelem ciklikussága azt igazolja, hogy ami egyszer örökzölddé érett, az mindig is a csúcson marad. Persze sok időszak vagy sláger egyszer átesik a cikiségen, de ha valami tényleg klasszikussá lesz, utána már nincs visszaút… Ami valóban jó, az időtlenül jó. Abban bízom, hogy a synthwave-nél is ez fog történni: lekopik az, ami felejthető, de a lényeg megmarad. Azon dolgozom én is, hogy olyan produkciók szülessenek, amik maradandó értéket képviselnek. Jelenleg persze a trendvonaton ülünk, de mi már előtte is itt voltunk, és remélhetőleg utána is itt leszünk!

Hát igen, még a Muse is retróban utazik. Hogy érint téged és a szcénát ez a hígulás?

Én az elejétől fogva nyíltan vállaltam, hogy az egyik célom, hogy minél több emberhez eljusson ez az életérzés. Hiszek a stílus jövőjében, és abban, hogy nagyközönség-kompatibilis. Hiszen anno is az volt. Tudom, hogy az én zeném instrumentálisan nehezen került volna be a Petőfi Rádióba, de így, hogy az Amigoddal feldolgoztunk egy Bikini-számot, már játsszák is. És ezt nem érzem cikinek, hiszen ez eredetileg egy saját synthwave-dal, annyi, hogy egy legendás magyar sláger lett ráénekelve. De megértem, ha ez megosztja az underground közeget, viszont így olyan emberekhez is eljut a zene, akik lehet később akár mélyebben is beleássák magukat a stílusba.

Jó példa erre a nemrég indult Stranger Synths partysorozatod a Budapest Parkban, ami a népszerű Netflix-széria sikerét és hangulatát lovagolja meg…

Már akkor gondolkoztam azon, hogy össze kéne hozni egy másfajta synthwave-bulit is – ami nem a keményvonalas underground irány, hanem a kicsit tágabb értelemben vett 80-as évek (pop)zenéje –, amikor még a Neonhullám szervezőcsapat tagja voltam. Korábban is csináltunk tematikus bulikat, volt Knight Rider, Vice City vagy Akcióhősös farsangi synthwave est is. Viszont erre „új” irányra legjobb apropó a Stranger Things sorozat!

Aminek új évada ráadásul most júliusban debütált.

Pontosan! Ezt a világot csempészem a bulikba. Egy olyan spéci retro party, ami minden korosztálynak érdekes lehet: az idősebbeknek a nosztalgia miatt, a fiatalabbnak pedig, ha elsősorban nem is a zene, de a sorozat miatt… aminek célközönsége főleg a gimiből frissen végzett egyetemista/főiskolás arcok. 80-as klasszikusok, kiegészítve synthwave dalokkal és napjaink slágereivel szigorúan retrósított változatokban, ez a recept, de rámentem a látványelemekre is, ilyen a karácsonyfaizzó, a BMX, a fotófal, a cosplay vagy az egész estés vizuál… amik a sorozatot és persze a korszakot is reprezentálják. Tulajdonképpen a 80-as évek Necc Partyja.

A hardcore synthwave-fanoknak mennyire jön be, hogy másabb irányok felé is nyitsz?

Eddig remekül fogadták, ilyen például a másik tavaly már bejáratott naplementés-koktélozós Waves by Quixotic sorozat, ahol a 80-as éveket megidézve chillesebb synthwave-dalok keverednek „yachrock”-kal, hozva a Miami Vice-hangulatot. De elégedetlenkedők mindig lesznek, főleg egy ilyen underground műfajnál. Én igyekeztem mindenhol kommunikálni, hogy a Stranger Synths inkább 80-as évek retróbuli, synthwave-vel és nem fordítva. Aki ismer, tudja, legalább annyira vagyok a 80-as évek elhivatottja, mint a synthwave-é. Viszont a különálló Quixotic-esten kizárólag originál synthwave megy!

Hogy milyen egy különálló Quixotic-est? Ehhez először meg kell értenünk, mi maga a Quixotic: Miklósy Krisztián nemzetközileg is elismert synthwave-projektje, ahol DJ-ként és producerként is megidézi Miami naplementéit, közben pálmafák és koktélok között gitárszólókkal tűzdelt autósüldözésekig repít. Szettjei garantált audiovizuális időutazás a neon 80-as évekbe a szintihullámokon, ahol nem maradnak ki saját slágerei sem, mint a több mint 7 millió megtekintésnél járó Palms, a Hungarian Synthwave Allstars válogatások nyitó dalai vagy a Bikini ihlette feldolgozásai. Több hazai retrowave bulisorozat arca és szervezője: Neonhullám, Waves, Stranger Synths, de az A38 Demogorgon eseményeinek is visszatérő vendége. Megjárta már fél Európát, és a szcéna olyan neveivel is lépett már egy színpadra, mint Carpenter Brut, Perturbator, Com Truise vagy Danger. Szólóprojektje mellett Köteles Leander szintipop-formációjában, az Amigodban erősíti szintetizátoron a 80-as évek autentikus hangzását. Szóval milyen is egy Quixotic-est?

Kétféle létezik: az egyik a saját bulisorozataim, ahol DJ-zek, a másik pedig az élő koncertváltozat, ahol saját számokat játszunk, meghangszerelve rendes zenekaros felállásban, Czifra Mikivel (a Leander Kills és az Amigod gitárosa – a szerk.) és Baracskay Rita szaxofonossal, felextrázva szinkronizált vizuállal. Tervezzük az őszi európai turnét, aminek bízunk a sikerében, mert elég kevesen űzik nagyzenekaros formában ezt. Itthon is várható több koncert az év végéig.

Egyébként az első Quixotic-album, a márciusban megjelent Flamingo Drive-In is már ebben a felállásban készült. Egy változatos, de egységes koncepcióra épülő „synthwave best of”, és ha minden igaz, a digitális megjelenés mellett hamarosan kézbe vehető formában is napvilágot lát az anyag, a természetes stílusnak megfelelően kazettán is várható, az album borítóját Szalay Sándor (The Sonnyfive) és maga Krisztián tervezte, csak úgy, mint a projekt összes arculati elemét és bulijainak plakátjait is, grafikus lévén, magának készíti. A lemezen az a bizonyos dal is szerepel, aminek hatalmas népszerűsége sokat lökött a sikereken. Ha beírom YT-ra, hogy „synthwave”, az első találatok között dobja ki a kereső… Hogy is szól a Palms-sztori?

A Palms ma már több mint 9 millió megtekintésnél jár, ami egészen hihetetlen. Szinte bármilyen synthwave-listában ott van a top 10 közt, szóval tuti, hogy elsőként jut el azokhoz, akiket érdekel a műfaj.

Ez azért elég menő. Mi a titka?

Nem igazán tudom… talán, hogy egyszerre modern, de mégis van egyfajta retró-érzete… vagyis new retro wave! (A NewRetroWave az egyik legnagyobb synthwave-vel foglalkozó csatorna – szerk.) Egyébként a játék-streamelők is előszeretettel alkalmaznak synthwave-trackeket. A Palmsot is csomószor hallani ezekben a videókban, ami szintén nagyot dob(ott) a népszerűségén. Még Dancsó Péter is használta!

Ennek ellenére furcsa, hogy itthon kevésbé ismernek, mint külföldön.

Itt még eddig nem igazán tudtak mit kezdeni a műfajjal. De sikerült az elmúlt két évben egy lelkes közönséget építeni, szoktatni őket a synthwave-hez, most igyekszem nagyobb vizekre evezni, de úgy érzem, jó úton járunk.

Például fesztiválokon?

Valamiért még nem haraptak rá a hazai fesztiválok. De tavaly a Szigeten a Perturbator után játszottunk a Lazerpunkkal, igaz, egy véletlen folytán. Az eredeti előadónak nem szállt fel a gépe, így mi ugrottunk be, de szó szerint… épp a Mission: Impossible 6-ot néztem teljes nyugalomban a moziban, aztán a film után látom az üzeneteket, hogy egy óra múlva kéne játszanom a Szigeten. Jövőre biztosan szeretnénk ott lenni a hazai fesztiválokon, de idén is érdemes figyelni a Strand és a Sziget lineup-ját! (kacsint)

Tényleg, a saját projekted mellett tagja lettél Leander szintipop zenekarának, az Amigodnak.

Már régebben besegítettem nekik, mint producer, sőt én fertőztem meg Mikit és így egyben a zenekart is a szintik világával, aki ugye Quixotic-lemezen is gitározik, innen is az ismeretség, aztán a tavalyi Nagy-Szín-Pad-os fellépésre meghívtak, mint billentyűs/sampleres, azóta pedig teljes jogú tag vagyok.

Ez új távlatokat nyithat zeneírás szempontjából is…

Mindenképpen. Az, hogy én bekerülhettem egy olyan gárdába, akik 10 év fölötti rutinnal rendelkeznek a szakmában, az nekem egy hatalmas tutorial! Bedobtak a mélyvízbe: az, hogy az első koncertedet leadja élőben a tévé, az azért kemény.

Ha már tévé… Mi a legmeghatározóbb gyerekkori filmélményed?

Talán a Vissza a jövőbe, vagy a Szörnyecskék. A komolyabb filmektől el voltam tiltva, de a felső szekrényről lehalászott NDK-s pornó után fel volt véve a Terminator 1., ami akkor jobban érdekelt, mint a szőrös sunák. Ezért is íródott az albumon szereplő Schwarzenegger-dal! Az európai ember megvalósítja az amerikai álmot. Őt egyrészt fiatalkori idolomként tisztelem, másrészt tökéletesen reprezentálja a 80-as évek synthwave-életérzését.

Egyébként tökre el tudnám képzelni, hogy egy filmhez vagy játékhoz írj zenét!

Azt nagyon szívesen elvállalnám! Most pl. bekerült a SPEEDRACER c. számunk az új Wolfeinstein jaték egyik trailerébe.

Gondolom, ezek a dolgok megerősítenek abban, hogy jó az, amit csinálsz.

A legnagyobb visszacsatolás, amikor egy kemény buli után odajönnek, hogy „hú, ez király volt!” Tehát amikor érzed, hogy a munka gyümölcse beérik. Amikor vége van a koncertnek, és azt a plusz energiát visszakapom a közönségtől, akkor azt mondom, megérte ébren maradni. Közben a szakmától is ez a visszajelzés, ami nagyon jólesik. Hosszú és nehéz folyamat bedroom-producerből zenekaros koncertfelállásig jutni, lehet öncélúan csinálni, de csak egy bizonyos pontig működik, úgy már rég abbahagytam volna, a közönség és rajongók nélkül nem tartana ez projekt ott, ahol, legyen az egy komment a neten vagy egy hálás tekintet az első sorból, ezek adtak nekem hitet, hogy érdemes ezt komolyabban venni. De ehhez muszáj az ő fejükkel is gondolkodni, amihez általában kompromisszumokat kell hozni. Ez nem azt jelenti, hogy meghazudtolod magad, hanem a balanszot kell megtalálni. Ha megvan a közös nevező, akkor működik.