„Feszült és izzasztó zene a jövő háztető alakú bunkereiből!”

Planetdamage-interjú

Bari Máriusz, vagyis (Planet)Damage a hazai cyberpunk és ipari szubkultúrák prominens alakja, LD50, The Dose vagy Damage Report projektjei számos helyre gyökereztették el az underground zenéket országhatáron belül és kívül egyaránt. Produceri vonalon öt éve mozog, dolgozott már együtt olyan hazai nagyobb nevekkel, mint a Black Nail Cabaret vagy a First Aid 4 Souls és olyan ipari nevek remixelték a számait, mint a Haujobb, a Leaether Strip vagy az Attrition. Most jött ki szerzői lemeze, a Relapse Protocol az amerikai Black Pill Red Pill kiadónál, a pontot az i-re pedig az tette, hogy a Killing Joke-ból is ismert Reza Udhin véglegesítette a 40 perces kísérővideóval érkező album hangzását, ami olyan témákat feszeget, mint elnyomás, tömegmanipuláció, megfigyelés, közösségi média. Volt miről kérdezősködni.

Interjú: Császár Gergő

Fotó: Richard Besenczi

Ez a te szólóprojekted?

Igen, és meg is marad szóló játszótérnek. Ettől függetlenül gondolkodom kollabokban – a Black Nail Cabaretes Emkével gyártott Angst például nagyon izgalmas projekt volt.

Ez az első szerzői nagylemezed. Mióta készült, mi volt a terved, koncepciód vele?

Egyenesbe 2020 elején tettem, addig csak félkész számok voltak meg, sok esetben szöveg nélkül meg a korábbi kislemezeken megjelent trackek, amikbe itt-ott bele akartam még nyúlni. Aztán amikor megkaptam a felkérést a Fekete Zaj fesztiválra, akartam egy nonstop veretést csinálni, összekombinálni a legjobb számokat újakkal és csinálni egy olyan 40 perces utazást, aminek van eleje-közepe-vége-csattanója – és amikor ezen dolgoztam, akkor hasított belém a felismerés, hogy aha, ez itt annyira szerves egész, hogy ez lehet egy lemez, ha dolgozok még rajta sokat – aztán így is lett.

Hogyan jött, hogy egy amerikai kiadónál jelenhet meg a lemez?

Lassan 15 éve ismerem Zoogot, a Black Pill Red Pill kiadó főnökét – először interjúztam még vele, amikor fanzint gyártottam, aztán bookoltuk a zenekarát, az Angelspitet pesti fellépésre, utána egy csomót e-maileztünk meg ötleteltünk projekteken. Amikor elkezdtem újra zenélni, rengeteg segítséget meg tippet kaptam tőle, remixeltük egymást, aztán amikor kiadót kerestem 2018 végén, valahogy adta magát a helyzet, hogy a BPRP-nél tegyem le a voksom.

Milyen érzés, hogy a műfaj egyik alaparca, a Killing Joke-ból és az Implantból is ismert Reza Udhin masterelte az anyagot?

Áááááááááá!!! Ilyen. Reza nagyon érti a dolgát, nagyon értő füllel nyúl rá a final mixekre, mindeközben nagyon jó arc és könnyű vele együtt dolgozni, őt is a kiadón keresztül ismertem meg. Mindenen meghallgattam már a masterjét, mindenen jól szól. Még egy krumplin is jól szólna, komolyan. :) Ez nagy felelősség is egyben, hogy nem adhatok le neki rossz final mixet, úgyhogy eléggé össze kellett kapnom magam technikailag, jó kihívás volt.

Mennyire jött kapóra, hogy az utóbbi években visszajött ez a 80-as évek cyberpunk / synthwave őrülete? Ez zavar, vagy inkább rásegít a zenéid terjedésére?

A cyberpunk kapóra jön, a synthwave meg lehet, hogy segít, de nekem nem tűnt fel. A synthwave/outrun zenék annyira másak zsánerben meg hangtérben hozzám képest, hogy bármennyire is respektálom a szcénát meg figyelek fél szemmel előadókra – lehet, hogy egy jövőről beszélünk, de nem ugyanazon a nyelven. SEO-előny van abban, hogy a Cyberpunk 2077 megjelenik decemberben (ha és amennyiben, már harmadjára tolták arrébb a megjelenési időpontot), úgyhogy jobban szem előtt lesz a cyberpunk és még több cyberpunk zene, szájmaszk, nadrág és otthoni dekor lesz – ebben a zajban viszont kihívás lesz láthatónak lenni.

Mik a fő hatásaid? Zene, film, könyv, és játékok terén?

Könyvben a William Gibson-életmű korai része, a Burning Chrome-tól a Mona Lisa Overdrive-ig, van jó pár utalás az albumon is ezekre, ha valaki figyel, lehet, hogy a Cyberpunk 2020-as szerepjáték is szembejöhet referenciaként. Zeneileg sokkal több inspiráció van és nagyon nehéz kevés zenekart mondani, de a Clock DVA – Front Line Assembly – Headscan – Mentallo & The Fixer – Skinny Puppy ötös elég biztos alap.

Az érdekes, hogy a játékokra rákérdeztél, mert ugyan inspirációként nem nagyon sorolnék fel játékokat, de többen mondták már, hogy olyan érzete van a zenémnek, mintha űrállomáson lennének (itt integetek éppen az űrügynökségeknek, hogy gyártok nekik háttérzenét szívesen), és itt még a Mass Effect 2-t is bedobták, amit imádok. Filmek terén nagyon hosszú a lista, Natali meg Villeneuve rendezéseit eléggé élem, az Aliens a világ legjobb második része, a fekete-fehér body horror japán cyberpunkokat nagyon szeretem, a Gusha no bindume (az ismertebb címén Hellevator) meg szerintem kötelező darab. A klasszikus Blade Runner meg a Ghost in the Shell animék nyilván. Oké, itt hagyom abba a felsorolást, ez egy gonosz kérdés volt…

Amikor a zenéket írod, eleve már úgy készíted őket, hogy élőben is könnyen előadhatóak legyenek?

Erre csak a Relapse Protocolnál kezdtem el figyelni, korábban nem volt ennek akkora jelentősége.

Szerinted van Magyarországon ennek a műfajnak konkrét közönsége? Kik járnak ilyen bulikba, és hol találkozhatunk (a vírushelyzettől függetlenül) ilyen zenékkel itthon?

Szerencsére van, bár azt azért ne felejtsük el, hogy underground műfajról vagy műfajok keveredéséről van szó, úgyhogy igazi tömegekről nem feltétlenül beszélhetünk. Közönségben egybe-egybecsúszik az ipari-goth-darkwave-EBM-noise meg sok hasonló zsáner hallgatósága, őket meg nagyon jól összefogja a Fekete Zaj itthon, fesztiválilag is, szervezésileg is. A műfajba vágó programokból egy csomót egybegyűjtve meg lehet találni például a NecrogenesiS webzine-on, akik csak Facebookra pakolják ki a dolgaikat, nagyon lelkiismeretesen.

Milyen kortársaidat ajánlanád meghallgatásra? Kikkel érzel zenei közösséget?

Hazai ipari vonalról merem javasolni a Bandcampen ingyen fellelhető Industrial Landscapes válogatást, ami összefogja az elmúlt 25 év hazai ipari és kísérleti termését. Magyar kortárs hangzásokból mernék olyan neveket javasolni, mint Aythar, Black Nail Cabaret, Clayfeet, CMC – Cromagnon’s Coke, Empelde, First Aid 4 Souls, Iamyank vagy Stahlgeist, külföldiből meg Aether Pilot, Angelspit, cEvin Key, Freeze Etch vagy Vandalaze (jóval hosszabb a lista, de ha elkezdem, nincs megállás).

Először a 2020-as Fekete Zaj Fesztiválon adtad elő a lemezt. Milyen volt?

Tesztterep volt nekem az a fesztivál nagyon is, egyfelől végig azt figyeltem, hogy a közönség mire mikor hogyan reagál (hogy ki tudjam kalapálni az anomáliákat később), másfelől meg pár hónapnyi bezártság után kimozdulni emberek közé elég szürreális élmény volt, mindenki azt nézte, hogy „oké-e ez most így”, de ez a kezdeti feszültség leolvadt az első nap után. A koncert viszont erős volt, meg rengeteg energiát adott a lemez befejezéséhez, úgyhogy itt is köszi a közönségnek és a szervezőknek is!

Fotó: InfiniteBeat

Készült egy 40 perces kísérővideó is az albumhoz. Mi ennek a koncepciója? Fontos ennél a műfajnál a vizualitás?

A kiadóm sokszor említette azt, hogy az emlékek szempontjából egy koncertnél a vizualitás jóval fontosabb, mint a zene, mert az emberek nem feltétlenül fognak emlékezni arra, hogy mit játszottál, de arra igen, hogy az a fickó milyen furcsa volt, aki villogó repülőnek öltözött. Úgyhogy színpadi jelenlét szempontjából a vizualitás kötelező, fellépésnél meg egyébként is azt hiszem, hogy le kell kötni a nézőket extra látvánnyal.

A videót Besenczi Richárd csinálta, akivel már két klipen is dolgoztunk együtt, átengedtem neki mindent látványvonalon, csak annyit mondtam neki, hogy a kulcsszavak a nagyonjövő, a rácshálós meg a geometrikus, ő meg bólintott rá. Minden számhoz más látványvilág társul, a 40 perces mixtape formátumtól meg – egészben nézve az egészet – kicsit olyan érzetem támad, mintha egy korai technoparti VJ-anyagát nézném, úgyhogy maximálisan meg vagyok a vizu résszel elégedve.

Az album olyan témákat feszeget, mint: elnyomás, tömegmanipuláció, megfigyelés, közösségi média és az emberek technológiával szembeni tehetetlensége… ez most nem is lehetne aktuálisabb. Szerinted van kiút ebből a disztópiából? Mi az emberiség sorsa a közeljövőben?

Egyéni kiutakra sokkal nagyobb esélyt látok, mint társadalmi szintűekre. A technológia alapjában véve eszköz, ami nagyon jól használható, az, hogy az emberek ezt mire, hogyan és miért használják, az már egy másik kérdés. A megoldás ez ellen részben társadalmi szintű, jobb oktatás, globálisabb szintű gondolkodás kellene, rengeteg olyan dolog, amire egy elnyomó rendszer meg az elnyomottak egyszerre mondanák azt, hogy „nem, ezt nem vagyunk hajlandóak megcsinálni”. Merthogy a kiúthoz rengeteg változtatásra van szükség, az emberiséget meg a tehetetlenségből adódó sodródás legalább annyira viszi, mint amennyire lassítja a saját lustasága vagy éppenséggel kimerültsége, krízis nélkül nagyon kis esélye van annak, hogy valaki változtasson dolgokon. Lehet változtatást eszközölni? Lehet. Gyorsan? Szerintem egyáltalán nem. Ha mindenki a saját mikrokörnyezetét javítaná, elég jelentős javulást lehetne elérni. Nem merek még tippet sem mondani az emberiség sorsával kapcsolatban, most még több billegő tényező van az egyenletben, mint mondjuk tavaly ilyenkor. (Azt mondjuk kitiltanám a bolygóról, aki a józan paraszti ész meg a science ellenében csinálja a dolgait felelős pozícióban.)

Említetted, hogy a lemez lényegében az előző könyved „folytatása”… Ez mit jelent? Íróként is tevékenykedsz?

Igen, dolgoztam újságíróként jó pár évig, blogoltam sokat, 2012-ben jelent meg egy 400+ oldalas gonzóm arról, hogy hogyan képzeltük el a jövőt és mi lett belőle. Ez volt a Damage Report, ami hozzáférhető a planetdamage.com oldalon (vagy a damagereport.hu-n vagy mindkettőn) és ennek a felütését viszi tovább a lemez.

Elég furcsa besorolni ezt az industrial / electropunk / ebm / dark disco vonalat… Te hogyan definiálnád ezt az egész műfajt?

Feszült és izzasztó zene a jövő háztető alakú bunkereiből!