Pseudopop

Pseudopop

Black Nail Cabaret lemezbemutató április 18-án az Analog Music Hallban

Különleges színpadi felállásban, vendégzenészek és táncosok szerepeltetésével mutatja be Pseudopop című új lemezét április 18-án a Black Nail Cabaret. Az avantgarde dark pop duó exkluzív koncertje előtt a Maneuver Maneuver is játszik majd az Analog Music Hall színpadán.

A 2008-ban alakult, és 2010 óta rendszeresen fellépő Black Nail Cabaret komor, rétegzett mondanivalóval rendelkező dalai egyszerre jól táncolhatóak, és nehezen felejthetőek. A lemezről lemezre új zenei megoldásokat kipróbáló páros az elmúlt években synth noir hangulataival vált ismertté, melyhez a friss album újabb rétegeket ad majd hozzá. Árvai Krisztián és Árvai-Illés Emese a legutóbbi, 2016-os lemez után saját kiadót alapított, így a negyedik, Pseudopop című lemezük már itt, a Dichronaut kiadónál jelent meg novemberben.

Emese elmondta az új lemezről:

"A Pseudopop fordulópont a Black Nail Cabaret életében. Kimásztunk egy dobozból, amihez korábban annyira kötődtünk, és egy olyan cél felé megyünk, amit mindig is el szerettünk volna érni. Nem akarunk bármiféle címkét aggatni erre a lemezre, mert a műfaji besorolások sokszor zavarosak, félreérthetőek. Hiszünk abban, hogy a popzene lehet tartalmas és avantgarde, és abban is, hogy az alternatív zene nagyobb közönséget is elérhet, nem csak egy szűkebb csoportot. Manapság sok a műfajok közötti átfedés, és ez lehetőséget ad arra, hogy valami új születhessen - szerintünk ez rendkívül izgalmas és annyi mindent lehet tanulni!”

„A Pseudopop tulajdonképpen egy összegzés: minden olyan zenét magába foglal, ami óriási hatással volt az életünkre. Nem tudnánk pontosan megmondani, hogy melyik dallam vagy hangzás melyik impulzusra vezethető vissza. Egyszerűen kiürítettük a fejünket, eldobtuk a műfajokat és szabadjára engedtük, ami ki akart jönni. Végül is ez egy egészen jó kis hibridje lett a bennünk élő káosznak. Szeretnénk azt gondolni, hogy ez tulajdonképpen kortárs avantgarde popzene, dark alternatív gyökerekkel.”

Az áprilisi lemezbemutató koncertet az teszi majd különlegessé, hogy a Black Nail Cabaret ezúttal nem a megszokott duó formában, hanem vendégzenészekkel kiegészülve lép színpadra, a látványt pedig az oroszlányi DanceReform Showtánc Egyesület koreográfiája is kiegészíti majd. Előttük vendégzenekarként a Maneuver Maneuver játszik: ez az együttes 2017-ben alakult, Szabó “Tonyo” Tamás (The Moog, Dope Calypso) és Szilágyi Máté (Dorothy's Legs) kezdeményezéseként. A sötét hangulatokkal vegyített szinti popot játszó duó 2018 februárjában jelentkezett első, öt számos EP-jével.

A jelenleg új számokon dolgozó Maneuver Maneuver zenéjében megfér egymás mellett a mai alternatív és indie előadók világa, a ’80-as és ’90-es évek sötétebb, szintetizátor alapú zenéi és az amúgy alapjáraton slágeres popzene is. Talán a New Order, a 2 Unlimited, Crystal Castles, Gary Numan és a Late of The Pier szerelemgyerekeként fogható fel a duó stílusa, ami azért tudatosan korszerű formában hozzá vissza az említett hatásokat.

A két zenekar április 18-án játszik az Analog Music Hallban.

Helyszín

Jegyvásárlás