„Úgy tekintek minden projektemre, mint egy ajtóra”

„Úgy tekintek minden projektemre, mint egy ajtóra”

Saya Noé-interjú

Saya Noé Malajziában nőtt fel, élt Spanyolországban, majd hazajött Budapestre, hogy producerként is elmélyítse zenei tudását. Dalszerző-énekes-producerként tavaly jelent meg első kislemeze, a Taboo, idén pedig érkezik első nagylemeze is. A koncertezés mellett jó eséllyel elcsípheted Saya Noét Twitchen is, ahol már több, mint 20 ezren követik élő koncertjeit, a vidám és közvetlen streameknek köszönhetően pedig rengetegen szeretik nemcsak tehetsége, de kedves természete miatt is.
 
Írta: Nagy Kátya
 

A szüleid komolyzenészek, gyanítom, általuk a zene mindig jelen volt az életedben. Mik az első emlékeid ezzel kapcsolatban?

Legelső zenei élményem az, ahogy anyukám ringat el énekelve. A népdalokon kívül gyakran talált ki dalokat rögtönözve. Pár évvel később pedig kiköltöztünk Malajziába, amikor én 5 éves voltam. Ott iskola után a játszótér helyett gyakran töltöttem a délutánjaimat a zenekari backstage-ben, ahol mindig feltaláltam magam. Körülvettek a különböző zenészek, és nagyon kedvesek voltak, szerettem őket nyúzni a szünetekben. Ha pedig egyedül voltam, szerettem felfedező útra indulni, amit annyira nem értékeltek a biztonsági őrök, de én nagyon élveztem.

Miként fordultál te is a zenélés felé?

Szüleim példáját követve én is egyből húros hangszerhez nyúltam, igy 6 évig először hegedültem otthon, majd 2 évig fuvoláztam az iskolai zenekarban is. Mellette ismerkedtem a különböző ázsiai hangszerekkel is (pl. gamelan). Végül a gitár mellett találtam meg magam később igazán és kezdtem el írni a saját dalaimat. Szüleim végig nagyon támogatók voltak, eleinte sajnálták, hogy abbahagytam a komolyzenét, főleg a hegedűt, de mivel látták, hogy elszánt vagyok a döntéseimben, hamar mellém álltak.

Malajziában nőttél fel, óvónő voltál Barcelonában, majd Budapestre jöttél tanulni. Hol érzed magad otthon igazán?

Nem vagyok híve a kedvencek választásának. Lehet klisé, de olyan, mint amikor egy anyukától kérdezik, hogy melyik a kedvenc gyereke. Lehetetlen. Vagy csak értelmetlen, mert összehasonlíthatatlanul más miatt értékesek a maguk módján. Mindegyik otthon volt számomra, másképp formált, és ez idővel nem változik vagy értéktelenedik. Most ott érzem magam otthon, ahol épp vagyok, és ez általában mindig így van. Egyébként a sok kis és nagy költözés során szerintem magától átfogalmazódott valamilyen szinten bennem az „otthon” fogalma. Nem tekintek rá úgy, mint egy helyszínre, inkább egyfajta belső érzés vagy állapot. Számomra az a hely válik otthonná, amit szívesen fedezek fel, ahol ki tudok építeni kapcsolatokat, miközben a saját rutinjaimat alakítom, és ahol szabadnak érzem magam.

Az emberek zenéhez való hozzáállása mennyire más ezeken a helyen? (Más egyáltalán, látsz ilyesfajta különbséget?)

Mindenhol megtalálható a zene. Ez természetesen kultúrától függően máshogy mutatkozik, de az alapja ugyanaz. Öröm és önkifejezés, együttérzés. Nem látok különbséget, vagy ami különbséget én látok, azt az én saját kultúrám befolyásolja. Malajziában sok különböző nép él, így a zenében is érződik mindenféle kulturális egyveleg. Találkozik a misztikus indonéz törzsi zene a templomi énekkel és egy indiai modern diszkóval. Nagyon érdekes. Aztán ehhez képest megint nagyon más a spanyol felszabadult élet, a szenvedély, a nem törődés.

Sokat streamelsz Twitchen. Mi fogott meg ebben a felületben? Miben más, mint mondjuk egy vlog?

Barcelonából hazaköltözve nem volt munkám, a terv annyi volt, hogy az imPro Schoolba elkezdek járni heti kétszer zeneproduceri képzésre, a többit meg kitalálom. Pár nappal a hazaköltözésem után épp feltöltöttem egy rövid videót magamról gitározva az Instagramra, amikor egyből reagált rá egy Barcelonában megismert barátom, és azt mondta, hogy ha ennyire szeretek zenélni gép előtt, akkor nézzek rá a Twitchre. Így is tettem, és másnap már meg is volt az első streamem. Azóta az életem meghatározó része lett és imádom. Eleinte az tetszett nagyon benne, hogy míg korábban nehezen vettem rá magam a gyakorlásra, most hirtelen azon kaptam magam, hogy órákig birok zenélni. Ennyit számít a közönség. Elkezdtem megismerni a nézőimet, akik gyorsan gyarapodtak, és együtt elkezdtünk alkotni egy egészen bensőséges közösséget, teli belsős viccekkel és élményekkel. A sokak által ismert vlogolástól abban különbözik mindez, hogy míg az egy korábban felvett és megvágott videó, ez élő interakció, ahol a tartalmat a néző és a közvetítő gyakran együtt formálja.

Sokáig singer-songwriterként tevékenykedtél, mostanában azonban már zenekarral is fellépsz. Milyen a csapat, hogyan éled meg a zenekaros létet?

A projektem alapjáraton szóló, viszont az elmúlt hónapokban elkezdtem kiépíteni az élő produkciómat, és ehhez kerestem zenészeket, hogy jobban kibontakozzon élőben az egyébként gépen írt sok hangszer. Sok kísérletezésbe telt, míg színpadra került a produkcióm. Mivel a dalaimat gépen írom, ki kellett találni, hogy melyik hangszereket szeretném élőben előadni és melyek menjenek HD-ről, illetve hogyan legyen a zenészek között felosztva mindez. A zenekarom még nem teljes, de egy dobosom már van, Ádám Donát, akivel gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Ezen kívül a csapatom magjához tartozik Biksi Gábor, akivel évek óta építjük a zenei együttműködésünket, ő a co-producerem. Amikor a zeneírás folyamatában kimaxolom a tudásomat, ő veszi át és segít azt továbbvinni, kisimítani és hozzáadja az ő kreativitását. Nélküle nem tartana ott a zeném, ahol tart.

Tavaly a Grammy-díjas Matt Lawrence-szel dolgozhattál az egyik dalodon. Milyen volt ez a tapasztalat?

Matt nagyon rendes volt velem a kapcsolatfelvétel elejétől fogva. Elérhető volt, gyorsan válaszolt mindenre és rengeteg ötlete volt arra, hogy hogyan tegyük jobbá a dalomat, amit elküldtem neki. A tökéletes egyvelege volt annak, aki elvicceskedik a szünetben, de amikor munka van, akkor nincs játék, és nem fél megmondani ha valami nem jó. Egyszóval egy igazi élmény volt vele dolgozni, és sokat tanultam belőle.

Te is elvégeztél egy produceri sulit. Ez mennyit adott hozzá/változtatott azon a folyamaton, ahogy a dalaidat írod? Elképzelhető, hogy a jövőben másoknak is segíts producerként?

Minden dalom kicsit másképp születik. Van, hogy a buszon jön egy téma, és akkor kapom is elő a telefonomat, hogy feldúdoljam halkan. Máskor egy hosszú nap után, fáradtan támad rám hirtelen az alkotás, és akkor megírok egy teljes dalt egy éjszaka alatt. Néha a szöveg születik először vers formájában, máskor egy szál gitáron, viszont mostanában, a zeneképzésen tanultak óta gyakrabban fordul elő, hogy elindítok egy loopot, és az Ableton Push, midi billentyű és gitárom segítségével építem fel az alapot már az elején. Hozzáteszek egy egyszerű dobot, és arra kezdek el improvizálni. Szeretem ezt az utóbbi megközelítést, mert egyből tudom társítani a dallamokat hangszerekhez, és egyben hallom, ami formálódik. Most már több mint egy év elteltével mindenképp érződik az imPro School hatása, sokkal szélesebb látókörrel közelítem meg az ötleteimet, és könnyebben is valósítom meg azokat a rendelkezésemre álló eszközökkel. Jelenleg annyira el vagyok mélyedve a saját alkotásaimban, hogy nem tudom elképzelni, hogy másoknak produceráljak, de a jövőben persze semmi se kizárt.

Mik a közeli terveid és a távolabbi álmaid?

Nem szeretném sehol se elképzelni magam a jövőben, mert úgy gondolom, hogy ahogy megszületik az ideális jövő, onnantól kezdve minden, ami másképp alakul, az valamilyen szinten kudarccá vállik az ideálishoz képest. Lehet klisé, de úgy tekintek minden projektemre, mint egy ajtóra, amit megépítek, és azon áthaladva újabb utakkal és ajtókkal találkozom. Más-más eszközökre bukkanok rá, és azokat felhasználva alakul az ajtóim anyaga, kinézete. Folyton sodor az élet és olyan helyzetekbe kever, amiket elképzelni se tudtam volna, hogy léteznek vagy jók nekem. Szóval lehet, hogy 5 év múlva az lesz a jó nekem, hogy épp a második, harmadik, negyedik albumomat írom egy gyönyörű stúdióban valahol vidéken, lehet az, hogy színpadon állok a világ valamelyik érdekes pontján, de az is lehet, hogy egy teljesen más hatásra épp Nepál hegyeiben találom magam és akkor az lesz jó. A rövid távú céljaim konkrétak: megjelentetni az első nagylemezemet idén, dolgozni új videoklipeken, fejleszteni az élő produkciómat stb., de hiszem, hogy ha tiszta a küldetés, akkor minél több energiát teszek bele a munkámba, annál több ajtó nyílik ki.

 

EZ AZ INTERJÚ EREDETILEG A MÁJUS-JÚNIUSI ROCKSTAR MAGAZINBAN JELENT MEG