Sláger FM lesz a Juventusból

Sláger FM lesz a Juventusból

November 2-án a Juventus Rádió helyét átveszi a Sláger FM.

A Juventus Rádió 26 éves történetében számtalan megújuláson ment keresztül, azonban a hallgatói kutatások alapján a rádió neve, zenei struktúrája, szignál parkja és műsorai is teljes átalakítást igényelnek.

A 25-65 évesek közötti korosztályban elvégzett kutatás alapján a budapesti hallgatók olyan rádióra vágynak, amely kiemelten a 80-as évek zenéit sugározza, hangzás világa a modern kornak felel meg, neve a változatosságot szimbolizálja. Így született a Sláger Rádió elnevezésű médiaszolgáltatatás égisze alatt, a Sláger FM brand.”.

2015. novembertől az egész rádió megújul. A reggeli műsor Hello Sláger! néven folytatja tovább, a műsorvezetői Esperes Ákos, Hudák Anita és Hepi Endre. 10.00 órától a Sláger Délelőtt című műsor lesz hallható Somogyi Zoltánnal, 16.00 órától pedig a Sláger Délután Dénes Tamással, 18.00 órától pedig érkezik a Sláger Kívánságműsor.

(Hauk Zoltán, a Rádió Juventus Zrt. vezérigazgatójának közleménye)