„Sosem a szolid ruhákról voltam híres”

...na meg az üzlet alapítója, a sokoldalú Stefánkovits Fanni, akinek gyűjtőszenvedélyét és szakértelmét újabban styling területen is nagyra értékelik. Mindemellett dj-ként is nyomul szólóban Technokool, duóban NemKool néven, festeget és vezetgeti vegánblogját, a Kicsi Kókuszt. Benéztünk hozzá a Paulay Ede utcába, ahol már az új helyre költözött üzletben beszélgettünk vele.

 

 

Amióta az eszemet tudom, mindig gyűjtöttem a ruhákat. A többi meg teljesen természetesen jött. A gyűjtőszenvedélyem egy idő után odáig fajult, hogy már nem csak magamnak vásároltam, hanem olyan darabokat is felhalmoztam, amik valakinek majd talán jók lehetnek. Mire a bolt meglett, annyi cuccom volt készleten, hogy lazán kitöltötték a teret.

 

 

Volt egy szobám, ami tele volt cuccokkal, így az egyetem alatt lakásboltot üzemeltettem 2-3 évig. Akkoriban nagyon mentek az ilyen adókikerülős dolgok, lakáséttermek nyitottak. Az én lakásüzletem is elég gyorsan felfutott, vitték a hírét ilyen-olyan fórumokon. Nem is számítottam ilyen figyelemre, aztán pont emiatt is lett vége. Kicsit kényelmetlenné vált, mikor vasárnap reggel négy külföldi fiú csengetésére ébredtem. A bolt ugyanis akkor volt nyitva, mikor otthon voltam, nem volt szabályos nyitvatartás, random működött a dolog.

 

 

Igen, meg működött a Facebook-oldal, ahol tudtak írni előre is, hogy jönnének, és a telefonszámom is meg volt adva. Egy csomóan azt hitték a cikkek alapján, hogy ez egy működő bolt, pedig az a lakásom volt. Így visszanézve elég őrültségnek tűnik, hogy oda bárkit beengedtem.

 

 

Kifejezetten nem. Sok barátot szereztem akkoriban. Volt, hogy elkezdtünk borozgatni, és olyan 5 órákra marasztaltam a vendégeimet.

 

 

Egyszer meglátogattak a NAV-tól, de nem volt belőle baj. Már akkor tudtam, hogy ők azok, mikor felcsengettek. Megkérdezték, hogy árulok-e térd alá érő szoknyát, mert náluk az irodában csak olyat lehet hordani. Én viszont sosem a szolid ruhákról voltam híres, így fura volt ez a fajta érdeklődés. Azóta viszont nagyon jóban vagyok a NAV-val, mert minden legálisan működik. (nevet)

 

 

 

A minőség egyértelmű válasz. Néha én is el szoktam csábulni, ha valami nagyon le van árazva a ma divatos üzletek egyikében, de aztán kábé két mosás után megbánom. Máris öt centivel rövidebb lesz a nadrág, és sehogy se áll rajtam. A másik oldala a dolognak az extravagancia, a vintage ruhák által sokkal jobb lehetőség nyílik az önkifejezésre. Ma már nagyon durván sémák alapján pörög a divat, minden ugyanolyan, és teljesen ki van találva a pszichológiája a dolgoknak. Annak idején nem Kínában gyártottak mindent. Itt az üzletben is van olyan ruha, amit még varrónővel csináltatott valaki, nincs is benne címke. Jobb anyagokkal dolgoztak anno, nem az volt a cél, hogy 100 Ft-ból hozzák ki a végeredményt. Ja, és akkor nem 500 darabos ruhatára volt az embereknek, ami minden idényben bővült, inkább az volt a cél, hogy kevés, de időtálló, különleges ruhák legyenek a szekrényben.

 

 

Annyira azért nem megy jól a biznisz, de egyszer biztos olyan is lesz. Az országban több kontaktom is van, vidékre is szoktam járni ruhákért. Mindent egyesével nézek meg, és elég hamar kiszúrom a számomra értékes darabokat. Olyan is volt már, hogy egy hagyatékot nézettek meg velem. Egyébként a nagymamám és az anyukám cuccai is felbukkannak az üzletben, és van egy pár tervező is, akiknek a dolgai megtalálhatók nálam.

 

 

Egyikük a barátnőm és DJ partnerem, Bettina NEM a különleges ruhadarabjaival, ez a pulcsi például világít a sötétben. Hegedűs Dórinak pedig táskái és felvarrói vannak itt főként, amik a fesztiválszezonra készültek.

 

 

Vannak, főként énekesnők, Galambos Dorina, Schoblocher Barbi, Antonia Vai. Egyébként meg igyekszem úgy belőni az árakat, hogy a magyar ember pénztárcájához is passzoljanak, annak ellenére, hogy külföldiek is tömegével járnak ide. Ők vannak olyan merészek, hogy direkt keresik az ilyen üzleteket. Itthon inkább a fiatalabb korosztályra jellemző ez. Persze, vannak szolidabb cuccok is, amiket kifejezetten az idősebbek keresnek, de inkább az elborultabb darabokra megyek rá.

 

 

Nem, nincs semmiféle művészi eredet, ez ilyen saját kattanás. A gimiben kezdtem el turizni, aztán egy időben ruhákat is szerettem volna tervezni, de rájöttem, hogy vintage ruhákból minden elképzelésemet össze tudom rakni. Általában az agyamban megszületik valami, ami tetszene, és azt pont rá egy hétre meg is találom valahol. Most lehet kicsit a tervezők ellen beszélek, de nem látom értelmét, hogy még több felesleges dolgot termeljünk. Persze, ez a felhalmozás se biztos, hogy a legkörnyezettudatosabb dolog, de legalább nem dobom ki a ruhákat. Annak a híve, vagyok, hogy használjunk fel mindent, amit lehet. Jó érzés, hogy valamiféle keringető rendszerben működöm: amit begyűjtök, arra valaki rátalál. Nem maradnak a dolgok parlagon. Kis koromban mikor társasjátékoztam, akkor se az volt a cél, hogy minél több pontom legyen, hanem egy mintát választottam magamnak, amiből a teljes sorozatot akartam begyűjteni. Ez valamiféle szenvedély, függőség nálam.

mm.alvajaro