„Sosem az történik egy fellépésen, amit előre eltervezünk”

„Sosem az történik egy fellépésen, amit előre eltervezünk”

Rühös Foxi-interjú, – AZ FILM premier vetítés és koncert / Október 21. / Toldi Art Mozi

Idén 2 éves zenekar, és máris dokumentumfilm készül róla. Ki az? Bizony! A Rühös Foxi.
 
Az „AZ FILM” című mozi premiere október 21-én 22:00-tól lesz a Toldi Art Moziban, és ha ez még nem lenne elég, utána egy fergeteges koncerttel készülnek a srácok, szóval arra az estére ne nagyon tervezzetek más programot.
 
Mivel mind a négy Fox egyszerre beszélt az interjú alatt, ezért nehéz volt különválasztani, hogy az adott választ pontosan melyik Fox adta. 
Seprényi Fanni
Frontfotó: Sándor Péter
 
Fox Fox (Szűcs Krisztián) – FOX
Skystep Fox (Baksa-Soós Attila) – FOX
Some Fox (Horváth Kristóf) – FOX
Kaiser Fox (Vazul Császár) – FOX
 
Éppen koncertre tartotok, hogyan készültök egy fellépésre?
FOX: Irányított álmodással, illetve óbolgár nyelvű átkokkal a rossz szellemek ellen. Ha ez éppen nem megy, akkor Kevert, Hubertus, Kevert.
 
FOX: Van a kollektív felkészülés és az egyedi. Én speciel a KMBRSZ (a szerk.: Kanadai–Magyar Bőrszövetség) kollektív-egyedi fakultációjának vagyok a levelező tagja.
 
FOX: Nagyon ritkán próbálunk egyet, lehetőleg a koncert aznapján. Egyfelől a szívünkből szól a zene, másrészről meg azért sem kell nagyon készülnünk, mert sosem az történik egy fellépésen, amit előre eltervezünk, tehát akkor meg minek?
 
Elég limitált számban van koncertetek, nem hívnak titeket sehova vagy ennyire válogatósak vagytok?
FOX: Csak stadionkoncertet vállalunk. Stadiongitárhoz stadionkoncert illik, amiből viszont rengeteg van.
 
FOX: Számos arénaturné van már mögöttünk, több kontinensen, szóval kikérjük magunknak a kérdést és a felkészületlen újságírói hozzáállást.
 
FOX: Limiltálnunk kell a fellépéseket, mert egy-egy koncert, vagyis inkább kozmikus mise, energetikai szempontból annyit vesz ki belőlünk, mint a Depeche Mode-ból egy másfél éves világturné. Mondjuk a gázsink is arányosan több, mint az övéké.
 
FOX: Válogatósnak lenni annyi, mint a tányéron hagyni az édes répafőzelékből a répát és a főzeléket. Ez egyfajta kifinomultságról tesz tanúbizonyságot.
 
Úgy hallottam, a tagok rendre lépegetnek ki a zenekarból, hogy utána meggondolják magukat...
FOX: Ha ekkora felelősség és siker mellé társul az az érzékenység, ami nekünk van, elkerülhetetlen ez. Múltkor például elfelejtett hozni nekem whiskey-t nemmondommegmelyik Fox. Ezek után természetes, hogy kilépek. Aztán visszalépek. Ha a Nap megteheti, hogy felkel meg lemegy, mi miért ne tehetnénk meg, hogy kilépünk majd visszalépünk?
 
FOX: Emberileg nem bírjuk egymást elviselni, de a missziónk annyira szent, hogy a jobbik részünk előbb-utóbb visszaterel az oltárra, akármennyire is eltévelyedünk a civil habzsidőzsiben, bazmeg.
 
FOX: Imádjuk egymást, ezért lépünk mindig vissza. Egymás hiányát csak percekre bírjuk elviselni. A Nap sem lép ki az univerzumból, csak átmenetileg nem látjuk.
 
A fuvola, a kalimba és a hugyhang mellett újabb hangszer került a repertoárba. Miért volt szükséges ez a bővülés?
FOX: Én nem tudom milyen újabb hangszer került be. Vagy a négykezes fuvolaszólóra gondolsz? Arra azért volt szükség, mert a világnak meg kellett mutatni, hogy ilyet is lehet!
 
FOX: Először azon gondolkodtunk, hogy tolmácsot hívunk a dalainkhoz, de aztán a taps lett helyette. A dalaink ordítottak a Cloaca Wave stílusjegyeiért, aminek a kizárólagos letéteményesei vagyunk.
 
FOX: Igen, és valószínűleg egy nagy csokor hideg lila argentin rózsával. De a tréfát félretéve: természetesen Klagenfurtig már nem!
 
A Fishing on Orfűn színpadot neveztek el az Eszik a Dönert a Nagyorrú Lányok című szerzeményetekről. Milyen érzés ez számotokra?
FOX: Hálásak vagyunk a stadionrajongóinknak, hogy ezt megélhettük!
 
FOX: Egy pécsi kötődésű dalról van szó, szerintünk ezt értékelték a rajongók. A legújabb tervünk, hogy írunk egy Glastonburyről szóló dalt.
 
FOX: Ilyen fiatalon ilyen sikert elérni felülmúlhatatlan. Csodálatos érzés. Felemelő. Köszönjük! Innentől kezdve már sosem fogunk tudni ugyanúgy gondolni a Fishingre.
 
FOX: Mint fél liter jéghideg mentás joghurt egy óvodás kisfiú orra előtt, amikor elviszik. Mármint, amit a kefir érez akkor. És kicsivel előtte is. Bár az azért nagyon más. Köszönöm a kérdést.
 
Mások egy egész életművet szoktak megfilmesíteni, mi volt az indíttatás, hogy dokumentumfilm készüljön egy 2 éves zenekarról?
FOX: A Rühös Foxi amúgy már a megalakulásakor életmű volt. Akkor is lehetett volna filmet készíteni. De ennyire nem vagyunk nagyképűek! Kiéheztettük a rajongókat és a közvéleményt.
 
FOX: Ha kopogtatnak az ajtón, illik ajtót nyitni.
 
FOX: A kérdésben már benne volt a kérdés.
 
FOX: A kognitív disszonanciára építettünk jégből homokvárat.
 
Hol láthatunk titeket legközelebb élőben?
FOX: Bárhol feltűnhetünk koncertezni, bármikor! De legyen kettő!
 
FOX: A panaszkönyv felett. A múltkor majdnem meghívtak minket Vanessa Mae elé a világturnéra, de csak a szegedi fellépést vállaltuk el, mert az közel van, és Kaiser a haja miatt nem repülhet, én ugyanezért nem. De az el fog maradni, úgyhogy találkozzunk a CBA-ban, országszerte, keddenként.
 
FOX: Magunk sem tudhatjuk ezt előre. De az október 21. Toldi és a január 2-i Varázslatos Csodadélután vol. 3. már fix.
 
FOX: Becsöngetsz, ajtót nyitok.