STRAUSZ KÁLMÁN 70

 

 

 

 

Ha az ember eléri ezt az életkort, ráadásul ebből az alkalomból akar valamit előadni, akkor végig kell gondolni, hiszen bőséges a repertoár, amiből választhatok. Világéletemben rengeteg új magyar alkotáshoz volt közöm, és úgy gondoltam, jó lenne egy olyan művet színpadra vinni, ami egy ősbemutató is egyben. Így esett a választás Tóth Péterre, akitől már régóta szerettem volna egy darabot, ő elég elfoglalt zeneszerző. Viszont kapóra jött, hogy a karanténidőszak alatt éppen egy új művön dolgozott: Dante Isteni színjátékának egy történetén, amelynek librettója Baranyi Ferenc új Isteni színjáték-fordításából és középkori versekből áll.

 

A másik darab Honegger „Johanna a máglyán” című oratóriuma, ami jó ideje szívügyem. Régóta foglalkoztat Jeanne d’Arc személye, kiállása, állhatatossága, rendíthetetlen hite A másik, ami vonzott, az Arthur Honegger zeneszerző és Paul Claudel költő munkája. A művet nehéz besorolni bármiféle műfaji skatulyába… igazából nem is igazán oratórium, hiszen grandiózusabb színpad és előadásmód kell hozzá. Mi most az oratóriumszerűen adjuk elő, de ez a lényegén mit sem változtat, az esszenciája ugyanúgy megmaradt: a helytállás, a hit, a szeretet, a nemzethez való tartozás. Az Isteni pokol is egy furcsa darab műfajilag, mi kantátának minősítjük, de rengeteg operai elemet tartalmaz, a zenekar mellett pedig egy komplett férfikar, a Honvéd Férfikar biztosítja a kórushátteret. Ugyanakkor három férfiszereplője van és egyetlenegy női, ez kicsit eltér a tradicionális kantáta-felálláshoz képest.

 

 

Én még Kodály „bűvkörében” nőttem fel, a tanáraim közül jó néhányat személyesen tanított, köztük jó barátomat – aki sajnos tavaly elment –, Heltay Lászlót, ő az egyik kedvenc tanítványa volt Kodálynak. László sokat mesélt erről az egész, szinte már megbabonázó filozófiai gondolatról, hogy egy egész népet kell megtanítani a zene élvezetére.

 

 

Elég összetett dolog… Először is, legyen jó muzsikus. Nem árt, ha van víziója az adott darabról, legyen hű a partitúrához, viszont ne gépiesen cselekedjen. Mindig a saját ízlésünket, elképzelésünket is bele kell tennünk az előadásba, de úgy, hogy az ne uralkodjon a darab felett. Egy előadáshoz kell a partitúra, kellenek a zenészek, és kell a tér is, ahol megszólal, és ezt az egészet a karmester tartja össze. Viszont nem mint egyeduralkodó, hanem mint társa a zenészeknek. Egy karmesternek előre is kell gondolkoznia, a nagy egészet kell egyben átlátnia, miközben egyúttal a jelen történéseit vezényeli. Szerintem sokat nem szabad ezen gondolkodni, érezni kell. A karmesterség sokkal több annál, mint ami kívülről látható. (X)