Szelaví! Helyi ínyencségek, zene és piknik hangulat távol a város zajától

Szelaví! Helyi ínyencségek, zene és piknik hangulat távol a város zajától

Egy könnyed, nyárias hangulatú piknik keretében debütált tegnap Pilisborosjenő első kisfesztiválja. A júniusban útnak induló esemény szervezői ízelítőt adtak abból, milyen is lesz a Szeláví: vidám, családias, laza, olykor meglepő, huncut, hangulatos és művészi. Az összejövetelnek a fesztivál majdani helyszínét adó virágos mező adott otthont, ahonnan csodás kilátás nyílik a falura és annak természeti értékeire. 
 
A pikniken elsőként Tömöri Balázs, Pilisborosjenő polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy a helyi önkormányzat nagy örömmel készül a település saját művészeti eseményére, amely többek között az ökotudatosság és a helyi értékek jegyében zajlik majd. A jelenlévők megtudhatták azt is, hogy a fesztivál a Viprodukció Fesztiválirodával közös szervezésben valósul meg, amelynek alapítója, a fesztiváligazgató Virág Zsóka szintén borosjenői kötődéssel bír. A szervezők elmondták, hogy a slow turizmus és az összművészetiség jegyében induló rendezvény idén először várja a látogatókat, méghozzá a levendulavirágzás idején. A fesztiválterület épp a Kevélyhegyi Levendulamező szomszédságában található és csodás panorámát nyújt a Pilisi Parkerdőre. A falu határában éppúgy találunk izgalmas barlangokat és végtelennek tűnő mezőket, ahogy hegyes-lankás tájat és sűrű erdőket egyaránt. Innen nem messze látható az Egri vár másolata és a közismert Teve-szikla is.
 
A festői látképen és a pompás levegőn túl azonban sokkal több mindent tartogat ez a hétvége a fesztiválozni vágyóknak – mesélte Szendrei Virág Zsófia, a Szeláví! projektmenedzsere. Zene, irodalom, tánc és gyermekprogramok, gasztronómia és iparművészeti vásár egyaránt összetevői lesznek a Szelávínak. 
 
Június 18-20. között Pilisborosjenőre érkezik többek között a Swing á la Django és Horányi Juli, akiknek közös műsorából most egy kis ízelítőt kaphattak a piknikezők, rögtön Szirtes Edina Mókus lélekemelő előadása után. Mókust és zenésztársait a Szeláví! szombati napján hallhatjuk majd. A bemutatkozó eseményen jelen voltak a Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar tagjai is, Kirschner Péter vezetésével. De nem csak ők örültek, hogy egy picit újra megélhetik a rég vágyott fesztiválhangulatot ezen a májusi napon. Pilisborosjenő képviseletében helyi előadóként Keresztény Tamás is hozott egy dalt. Tamást a Bekvart zenekar többi tagjával kiegészülve szintén hallhatjuk majd júniusban a Szelávín. Ahogy több más, helyi kötődésű zenekart is, mint például az Ég Alatti 5 jazz formációját, Gordon Teodóra és Bánki Lénárd duóját, Riba Gery szólókoncertjét, vagy a Rézeleje Fanfárosokat. 
 
 
A szervezők elmondták, hogy a fesztiválon fellép önálló szerzői estjével Beck Zoli, lesz Szeder Trió, de Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés-irodalmi produkciója, a GreCSÓKOLlár is szerepel a programkínálatban. A gyerekek örömére fellép Farkasházi Réka és a Tintanyúl, továbbá Rutkai Bori Bandája is. Emellett láthatjuk Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duóját, de lesz Barabás Lőrinc Live Act is, koncertet ad a Csaknekedkislány tánczenekar. A nyári eseményen fellép még Németh Juci és G. Szabó Hunor kettőse is, akik tegnap borosjenői vendégekként tették tiszteletüket a délutáni találkozón.
 
„Persze nem hiányozhat a fesztiválról maga Jenő sem, aki a Szeláví! fő karaktereként sokszínűségével Pilisborosjenő ezerarcú mivoltára szeretne reflektálni. Jenő a maga könnyed vidámságával egyúttal azt az örömöt és életigenlést is megtestesíti, amelyre az utóbbi egy évben talán mindenki a leginkább vágyott. És ha már piknik, a fesztiválnak elengedhetetlen része lesz egy hamisítatlan kézműves és gasztronómiai vásár, aminek keretében szintén a helybéli, vagy a faluhoz közeli termelők és vendéglátók mutatják be kínálatukat.” – árulta el Szendrei Virág Zsófia.
 
Biztosan ott lesz a fesztiválon a Hajnali Sörfőzők helyi, gerilla sörfőző csapata, akik a tegnapi napon a piknik vendégeinek már be is mutatták kisüzemi, újhullámos söreiket. Többféle sört lehetett kóstolni a kínálatukból: a csapon egy könnyed new england ipát mértek, de a Krois Brewery és a Hajnali Sörfőzők közös gyermeke az Acid Stroke és Fruit Fantasies nevű barackos-mangós csoda is behűtve várta az érkezőket. Ezek a sörök a látogatók számára is elérhetők lesznek majd a Szelávín! 
 
És ha már helyi finomságok, a pikniken a Mandelbrot Pékség helyben készült péksüteményei és kenyerei, valamint a Kis-Kevély Söröző fatányéros kóstolói fogadták a vendégeket, házi sült kolbászokkal és isteni kávéval. Őket szintén viszontláthatjuk majd júniusban. Ahogy a HellO-Home családi vállalkozását is, akik csodás dekorációit készítettek a sajtótájékoztató helyszínére, így teremtve még bensőségesebb és természetközelibb hangulatot Jenő bemutatkozására.
 
Fotó: Kelemen Gergő