Szerencsére a magunk urai vagyunk

Szerencsére a magunk urai vagyunk

Kistehenes sorozatunk utolsó megszólalója Vajdovich Árpi, aki az új, Bocsánat című album kapcsán mesélte el saját élményeit.

A jelenlegi Kistehénben Laci után te vagy a legrégebbi tag, így jól rálátsz az elmúlt évekre, tapasztalható egyfajta személyiségfejlődés a zenekaron? Mostanra érettebbek, tudatosabbak vagytok mint régen?
 
A ma délelőtti fotózás alapján egyre hülyébbek vagyunk. Ezt én mindenképpen fejlődésként könyvelem el.
 
Az előző lemez és a Bocsánat között négy év telt el, miben más a mostani Kistehén és ezek a dalok, mint az eddigiek?
 
Laci a fő zeneszerző a zenekarban, mi többiek inkább csak a hangszerelésbe szólunk bele, az ő stílusa a meghatározó a Kistehén dalaiban most is, régen is. Ez amellett, hogy felismerhető, egységes, minden számnak megvan a saját világa, stílusa. Alapvető különbséget nem érzek, nem lettünk reggae zenekar, sem black metál. 
 
Zenei stílusban, szövegtémákban mi a legjellemzőbb az új albumon?
 
A szövegek általában úgy keletkeznek, hogy Lacinak a próbán beakad valami random hülyeség, ebből keletkezik a refrén, a többit meg otthon megírja. Furcsa módon a legtöbbször mégis lesz valami értelmük a számoknak.
 
Vannak olyan új dalok amiknél már most érzitek, hogy veletek énekli majd a fesztiválközönség? 
 
Az ember a Mennyire gázra tippelne elsőként az új programból, ha arra gondol, hogy az egyszerű, banális, frappáns szövegek jobban átmennek, gyorsabban hatnak, bár erre jó pár ellenpélda is van a Kistehén történetében, ilyen például az Ezt is elviszem magammal. Nekem a személyes kedvencem az Elsuhanó az új lemezről. Nehéz megmondani előre, hogy melyik számokból lesz sláger, mint ahogy azt se tudjuk most még, hogy melyik dalok maradnak műsoron, és mennyi ideig. Nem hiszem, hogy tudatosan kellene irányítani a zenei megfogalmazásainkat, ez adódik intuitíve. Szerencsére a magunk urai vagyunk, nincs felettünk producer, vagy menedzseriroda, aki megmondaná, hogy gyerekek, most el kéne menni egy kicsit nyálasabb, poposabb irányba, mostantól tilos a torzító. 
 
 
December 21-én a lemezbemutató koncerten az új szerzemények mellett, természetesen elhangzanak majd az elmúlt másfél évtized legnagyobb Kistehén slágerei is.