„Szórakozva szórakoztatunk” - Hangya 50

Hangya több mint harmincéves, több zenekarban is aktív zenei jelenléte, a Hangya Produkció által szervezett rendezvények, a sport iránti elhivatottsága mind témát szolgáltattak beszélgetésünkhöz, amire egyenesen a basszusgitáros csepeli házának kertjében került sor, gyönyörű agara társaságában.

 

 

Az agarak mindig is érdekeltek, gyönyörű kutyák, körülbelül 20 évvel ezelőtt, pont a szülinapomra leptek meg egy gyönyörű magyar agárral. Szép volt, jól szerepelt kiállításokon, indultunk versenypályán is és a vadászengedélyem is megvolt. Sajnos az elsőt megmérgezték, pedig ekkora már úgymond rutinosnak számítottam a pályán. Utána Frakk-kal már céltudatosan edzettem a versenyekre, rengeteg kupát szereztünk, többszörös VB és EB első helyezettek voltunk.  A youtube-on lehet rólunk találni videókat.

A versenyzést marhára élveztem, olyan volt, mint egy turné. Beültünk a buszba, elindultunk csütörtökön, pénteken volt az első futam, esténként buli, vasárnap haza, ez így ment egy pár évig. Akkoriban pont egy olyan periódusát éltem az életemnek, mikor inkább menedzser voltam, mint zenész, meg tudtam oldani, hogy sokat legyek távol. 2001-ben én írtam az agár-világbajnokság szignálját, amihez a Zero-G zenekarral egy agaras videót is készítettünk. Mikor már kiöregedett a kutya, visszavonultunk a versenyzéstől. Frakk 14 éves korában ment el, utána meg már nem akartam versenykutyát, mert az teljes embert kíván. Elmondhatom, hogy kipipáltam ezt is az életemben, gyönyörűen végigjárva az utat. Viszont azt is észrevettem, hogy addig, amíg sikertelen vagy, mindenkinek a spanja vagy, onnantól kezdve viszont hogy verhetetlen lesz a kutya, elkezdenek rád fújni.

 

 

Dehogynem. Minden szakmában megvannak azok az arcok, akik a szemedbe mosolyognak és hátulról meg fúrnak. Pontosan azért kezdtem el agarászkodni, mert megundorodtam a zenétől. Kellett valami, ami teljesen más, ahol nem érzem a folyamatos alakoskodást és arcoskodást. Nekem egy barátom van, a feleségem. Ettől függetlenül, ha valaki szarban van, én megyek. De ha én lennék szarban, ugyanezt nem biztos, hogy megkapnám bárkitől. Szép lassan az agarászkodás is terhessé vált, ott is történtek gusztustalanságok, például eltüntették a licencengedélyemet. Voltak azért klassz dolgok... Én szórakozni mentem oda, nem elvenni mástól a nyerési lehetőséget.

 

 

A történet a nyolcvanas évek elején indult. A gyerekkori szomszédom olyan típusú gitáros volt, mint a Barbaró. Ha átmentünk hozzá, ő nyomta, ami csak eszébe jutott, folyt belőle a zene. Ittam minden hangját a minikoncertjeinek. Tőle kaptam 8 éves koromban egy gitárt, és onnantól kezdve nem volt megállás. A mai napig szoktam gondolkozni azon, hogy mentem át mégis a bőgőszakra. Az első komolyabb zenekarom a Magazin volt Százhalombattán. '87-ben megnyertük a Csillag születik tehetségkutatót, ahonnan olyan nagy nevek kerültek ki, mint Kovács Ákos vagy Keresztes Ildikó. Lemezszerződést nyertünk, és megindultak a dolgok, de a katonaság bezavart. '89-ben az Abaházi testvérekkel megalakult a Sing Sing, ami 10 éven át töretlenül működött. '98 körül már érezni lehetett, hogy a rockzenét iszonyatos recesszió érte el, nem voltak jó bulik, feloszlottunk. Ekkortól vágtam bele igazán a zenekarok menedzselésébe, bár előtte már két évig vittem a Hooliganst. Megcsináltam a Hangya Produkciót, és el kezdtem a Junkies-zal is foglalkozni.  Azokat a dolgokat, amiket a Sing Singnek találtam ki, átültettem ezekbe a produkciókba, lett Junkies- és Hooligans-tábor is. Megalapítottam a Zero-G zenekart, majd 2002-ben összejött a Zorall zenekar, ami hirtelen nagyon beindult, így a Zero-G gyakorlatilag emiatt oszlott fel. Sok ideig párhuzamosan működött a Zorall és a Junkies, de abszolút megfért a kettő egymás mellett. Közben létrehoztam a Csepel Zeneműveket, most már 16. éve működik itt egy próbaterem komplexum. Egy pár éve viszont csak a saját zenekaraimmal (Zorall, Sing Sing, Pop 84, Macskajaj, Ramones Mania) foglalkozom, amikben játszom is. Ezek közül nem mindegyik annyira működőképes, mint a Zorall, de engem iszonyatosan szórakoztatnak, és mindig is az volt a mottóm, hogy szórakozva szórakoztatunk. Ha én nem élvezem, akkor a közönség hogyan is élvezhetné?!

 

 

Nem vagyok az a nagy születésnapos, de örömmel hozom össze a régi zenész haverokat, havernőket. A buli megszervezésében segítségemre van nagyobbik fiam, Bence is, akinek remek érzéke van ehhez. Mindenkinek kívánom, hogy az 50. születésnapján ennyien összejöjjenek, és mutassák, hogy azért valamennyire kötődnek hozzá. Körülbelül egy 4 órás műsorral készülünk, a végén biztos jó érzés lesz ott állni a Barba Negra Trackben. Gyakorlatilag kronológiai sorrendben megyünk, a Magazin és a Sing Sing fog kezdeni, Sipos Tomival és Csordás Leventével. Utána pár Junkies-dal következik, Zero-G, Ramones Mania, majd egy Zorall-blokk, ami egy közös Halál a májra előadással zárul. Ez a nagyszínpados produkció, ami után átmegyünk a kicsire, ahol after party jelleggel, a Pop 84 főszereplésével ugyanúgy mindenki fel fog lépni, és lesz Sing Sing, Zorall akusztik blokk is. Az egészről készül egy DVD, ami a Sörolimpiás hetijegyek mellé ajándékként jár majd. Lehet, hogy nem minden zenekar illik egymás mellé, de én soha nem vallottam magam metalistának. Gyerekkoromban is ugyanúgy kedvenc lemezem volt a Duran Duran Arena, mint bármelyik Iron Maiden-lemez. Nem gondolom magam hatalmas zenésznek, de a zenei stílusok 80 százalékához abszolút hozzá tudok szólni, akár több hangszeren is. Játszom funkyt vagy ska-t is a Zorallal, hiszen fantasztikus fúvós szekciónk van, ők pedig ebben a stílusban tudják igazán magukat megmutatni.

 

 

A sport nagyon fontos, be vannak osztva ilyen szempontból a napjaim. Járok stretchingórára, kick-boxra és emellett még gyúrok is. Anno már az agarázás mellett is motoroztam, majd később ezzel is elkezdtem komolyabban foglalkozni. Lett egy motoros csapatunk, a Zorall Motoros Horda, ami egész nagy bandává kerekedett, volt, hogy 30-40-en mentünk. Egy idő után abból is kiszálltam. Megszületett a kisebbik fiam, és egyre inkább féltem az úton. Nem mindig tudtunk figyelni egymásra. A profi motoros bandáknál katonafegyelem van, mindenkinek megvan a helye. Ha az egyik megáll, megáll a másik is. Nálunk ez nem mindig így volt, gyorsan el is adtam a motorom. A Duna-part közelsége miatt mindig víz mellett vagyok, innen jött a hajózás. Gyerekkoromban, mikor kenuztam, az edző úgy jutalmazta a csapatot, hogy aki jól evezett, az vezethette a motorcsónakot. Volt, hogy csak azért eveztem, hogy vezethessem. Gondolom ez a gyerekkori élmény is hozzájárult ahhoz, hogy megcsináljam a hajós vizsgát. Először csak egy kis hajót vettem, aztán 6 éve egy nagyobbat.

Olyan szinten lenyugtat ez az időtöltés, a telefont is otthon hagyom. Van, amikor a Kis-Dunán pötyögünk, megkerüljük a Csepel-szigetet vagy elmegyünk Szentendrére, de van, amikor csak két kilométert megyünk, elvagyunk, napozgatunk, zenét hallgatunk. A hajózáshoz a Zorall Kalóztúra rendezvényünk kapcsolódik. Lehet jönni hajóval, kajakkal, kenuval, de a parton biciklivel és motorral is. És vannak, akik HÉV-vel jönnek. A ráckevei önkormányzattal való együttműködésünknek köszönhetően tavaly már elég színvonalas programot raktunk össze. A Duna Poker Run-t 5 éve szervezzük. Az indulásnál a römi pókerkártya szabályai szerint mindenki húz egy lapot, minden kikötő egy húzás, majd az ötödiknél egy nagy buli indul, ahol általában mi szoktunk játszani. Mindenki hoz némi ajándékot, néha egész komoly kis díjak jönnek össze. Az öt év alatt a legmagasabb lap a drill volt, úgyhogy két párral már csodákat lehet nyerni. 

Ezek a programok szórakoztatnak, mindenhol megvan a jó társaság. Ennek a kornak az az előnye, hogy nagyon sok ismerőse van már az embernek, és ők nem egy-két, hanem 30-40 éves ismerősök. Bárhova megyek, mindenhol összeakadok valakivel. Azt is elmondhatom, hogy sokkal nyugodtabb vagyok, mint régen, nehezebben húznak fel bizonyos szituációk.

 

 

Másnak a munkáját maximum megcsodálom, de annak semmi hasznát nem húzom.

Az, hogy hol tart a rockzene vagy a zeneipar, az egy állapot. Tudomásul kell venni, hogy az emberek már nem vásárolnak hanghordozót, nem töltenek le, ha fizetni kell érte. Én beleszoktam ebbe a helyzetbe. Itt csak az fog túlélni, aki alkalmazkodik a szituációhoz. Nem fogok keseregni a régi időkön. A lemezeladás helyett van más mérőszám, a youtube. Előbb-utóbb biztos, hogy ki fognak találni még valamit, amiből profitálni is lehet a zenével kapcsolatosan. Jelen pillanatban a koncertekből lehet keresni, és azért, hogy működjön a dolog, valamilyen jelenlét folyamatosan kell. Túl nagy jelentősége nincs a cd-nek, de mi még ilyen régi sulis zenészek vagyunk, koncepciós lemezekben gondolkozunk. A fiatalabbak egy-egy számos EP-t adnak ki, amit jól beszellőztetnek, majd csinálnak még egyet. Mi arra álltunk rá, hogy minden év januárjában leülünk próbálni, és három nap alatt összerakjuk a lemezt. Ennek előzményeként azért mindenki otthon magában felkészül.

Mások egy éven át csiszolgatnak minden hangot, nálunk a csiszolás a stúdióban történik. Nem úgy megyünk, hogy konkrétan kész van az anyag, hanem vagyunk már olyan rutinosak és gyorsak, hogy pikkpakk a stúdióban összerakjuk.

 

 

A rockzene mindig valamilyen szinten underground volt. Nem nagyon kellett neki a reklám. Menjünk vissza a magyar hőskorba: hogy működött egy Beatrice-koncert anno? Minden koncertnek úgy volt vége: „sziasztok, találkozunk november 20-án a Lángban!” És már ment szájról szájra. Azok a zenekarok lehet, hogy tényleg úgy érzik, hogy el vannak nyomva, akiknek nincs lehetőségük. De ez mindenhol így van. Ha nincs lehetőség, akkor keresni kell. Annak idején hallgattuk a Calypso rádiót. '89-ben volt Temesváron egy nagy koncert, sok zenész összefogása által. Akkoriban még nem volt e-mail. Hallom a rádióban minden fél órában, hogy „felhívjuk a zenekarok figyelmét, akik felkérést kaptak a temesvári koncertre, hogy vasárnap 16 órakor jelenjenek meg a Sportcsarnokban megbeszélésre”. Simán odamentem mindenféle felkérés nélkül, és elértem, hogy játszhassunk. Kicsit pofátlannak kell lenni és nyomulni. Azt azért nem mondanám, hogy el lenne nyomva a rockzene. Mondjuk az tény, hogy a rádiók irtják a torzított gitárt.

mm.alvajaro

 

 

 

A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. május 9.