Tartott egy ütős házibulit a Heavenhike

Tartott egy ütős házibulit a Heavenhike

A bajai Heavenhike csapott egy házibulit a barátaival és leforgatták a Kár beléd videóját. Az új dalban a srácok a fiatal generáció túlzott magabiztosságát, a félreértelmezett carpe diem életérzést állítják pellengérre a tőlük megszokott iróniával átitatva. A Kár beléd már a zenekar ősszel érkező Előre (be)szóltunk c. lemezének előfutára.
 
 
A Heavenhike több szakmai díjjal, EP-vel és klippel a háta mögött 2019-ben jelentette meg részegÉsz címen első nagylemezét, turnéztak a Galaxisokkal és a Kaukázussal, valamint játszottak a Fishing On Orfűn „A Nagy Fishing-tehetségkeresőjének” 2. helyezettjeként is. 2020-at is koncertezéssel indították, végül a pandémia miatt azonban az idő nagyobb részét a stúdióban töltötték Előre (be)szóltunk lemezük készítésével. Most pedig végre itt az idő, hogy némi ízelítőt is kapjunk az albumból, itt a Kár beléd! Az új szám előrevetíti a korong zenei sokszínűségét és hozza a zenekarra jellemző kritikus, önreflexív, gyakran rapszerű szövegek világát is.
 
„Szimplán egy házibulit szerettünk volna megörökíteni - utalva ezzel is a dalszöveg pikírt, ironikus soraira. Ami a mostani közgondolkodást, illetve a fiatal generáció - szerintünk - túlzott magabiztosságát, felületességét, egoizmusát és hedonizmusát állítja pellengérre. S ezzel együtt játékosan bírálja a manapság mindent elhomályosító, az eredeti jelentéstől mára már jócskán eltávolodott, félreértelmezett ún."carpe diem - életérzést” - meséli a számról Vincze Péter, a zenekar frontembere, aki a szövegeket is jegyzi.
 
 
A klip önfeledt bulizói mind-mind a zenekar közeli barátai, sokan közülük korábbi videóikban is szerepeltek: „Ezt a "hagyományt" a jövőben is szeretnénk megtartani és ápolni, hisz ők azok, akikre mindig számíthatunk. A klipet a "házi videósunk", Peti húga, Teleki Zsuzsi rögzítette. Zsuzsi a vágásban és az utómunkában is komoly részt vállalt. A fényeket Nagy "Szili" Szilárd barátunk bocsátotta rendelkezésünkre, aki egyébként a klipben is szerepel, ugrál, mutogat lelkesen, és mindenekelőtt: rendkívül jól érzi magát.”
 
 
Szerencsére úgy fest, az ínséges koncertmentes időszaknak végre vége, így a Heavenhike ismét újraindul: június 5-én hazai pályán, a bajai Petőfi-szigeten a Sugo Strand Systemnél adják idei első koncertjüket, de már biztosan találkozhatunk velük az Alpárfeszten és a TanyaFeszten is, további koncertdátumokért pedig érdemes a Facebook oldalukat figyelni.