Te magad - új dal a Mirrortól

Te magad - új dal a Mirrortól

A Mirror zenekar először adott ki új dalt a tavalyi “Óra indul” lemez óta. A ma reggel megjelent szövegvideójuk a frissített hangzás mellett más újdonságot is ad. Az újabban ismét öt taggal támadó csapat itt mutatja be új gitárosát, Juhász Ferencet is. A dal keletkezéséről és a videóról Acosta Olivér énekes mesélt nekünk.
 
 
Mennyire hatott a dalra a minket körülvevő aktuális járványhelyzet?
A szöveget tekintve semmiképpen nem akartunk olyan témát boncolgatni, ami bármilyen összeköttetésben áll a járvánnyal. Ebben egyetértettünk zenekaron belül. A témát sok szemszögből, sokféleképpen, szépen körüljárták már jó páran az elmúlt másfél évben. Összedugtuk a fejünket és végül Geri dobott be egy témát, ami Feri ötletése is rímelt és könnyű volt vele azonosulni, mert úgy gondolom, a legtöbbünk ismeri testközelből azt az embertípust, akiről szó van.
 
Ezt kifejtenéd bővebben?
A  TE MAGAD azokról szól, akik mindig igyekeznek úgy értelmezni és kommunikálni a kialakult helyzeteket, hogy az áldozat szerepében tüntethessék fel magukat. Csakhogy a szerepkör ennél sokrétűbb, hiszen ugyanezek az emberek a felbujtók és az elkövetők is egyben a probléma szempontjából. Egyetlen szerep áll tőlük távol: a helyzet megoldójának szerepe. Ezt mindig mástól várják, de ha valaki megpróbálkozik vele, visszautasítják. Elbagatellizálják a tanácsokat, mentegetőznek, kifogást keresnek.
 
 
Mennyiben segítette, vagy akadályozta a munkát, hogy sokkal nehezebb volt személyesen találkozni az elmúlt időszakban?
Magát a dalt teljes mértékben a covid alatt írtuk úgy, hogy egy hangját sem állt módunkban közösen eljátszani. Aztán jöttek a feloldások, újra tudtunk próbálni, és rendkívüli élmény volt végre együtt megszólaltatni azt, amit addig csak a fülesben hallgathattunk vissza kilométerekre a hangszerektől, amikből eredetileg kijött. Úgy gondolom, nem csak nekünk volt felszabadító érzés visszatérni a terembe, pláne teljes létszámú próbákat tartani. Jó volt újra látni az arcokat az épületben, mindenkire rá volt írva, hogy „végre már”.  A szöveges videó hangulatát is ez motiválta: négy portré tájolású gopróval felvettük, ahogy próbán eljátszuk a dalt. A kamerákat befelé fordítottuk és megkavartuk a sorrendjüket, hogy a szokásos panoráma képtől egy kicsit eltérőt kapjunk. Ez a felvétel került a szöveg mögé.