„Technológiánkkal a fizikai tér bármikor megváltoztatható”

„Technológiánkkal a fizikai tér bármikor megváltoztatható”

Július elején ismét megnyitotta kapuit Budapesten a világ legnagyobb utazó űrkiállítása, a Gateway to Space.

Ez alkalommal több kísérőprogramon is részt lehet venni a Millenárison, például a Lázár Csaba által fejlesztett Delusion Park virtuális valóságot alapul vevő játékai is rendelkezésre állnak.
 
Mit kell tudni Kelet-Európa egyetlen virtuálisvalóság-élményparkjának ötletgazdájáról? Honnan jött az elképzelés?
 
Mindig is az IT világában tevékenykedtem. Kezdetben a Netflixhez hasonló szolgáltatások hazai meghonosítása érdekelt, akkoriban ezeket Európában még nem sokan ismerték. Kelet-Európában én kötöttem először szerződést több olyan hollywoodi stúdióval, mint a Disney vagy a Sony. Aztán valahogy elmúlt ez a szerelem, most már a Netflix is elérhető Magyarországon. Maradtam az informatikánál, de inkább a VR felé fordultam.
Már több mint 5 éve, minden évben meglátogatom a világ legnagyobb technikai kiállítását, a Las Vegasban megrendezett CES kiállítást. Három évvel ezelőtt már világos volt, hogy a virtuális valóság lesz a következő nagy technológiai dobás. A Delusion Park projekt célja egy közösségi Virtual Reality játékterem létrehozása volt. A „hangárban” a virtuális játékteret fizikai eszközökkel (bútorok, ajtók, lépcsők, fedezékek stb.) egészítjük ki, annak érdekében, hogy a játékélmény a maximális legyen. A játéktérben a játékosok nemcsak virtuális ellenfelekkel, hanem egymás ellen, vagy egymást támogatva is játszhatnak. 2016 decemberére elkészültünk egy demó hangárral, ahol reprezentáltuk a közösségi játéktermek új generációját, amely nemcsak egy játékterem, hanem akár virtuális állatkertté, egy bolygóvá, esetleg egy iraki katonai bázissá is átalakulhat. Ugyanis technológiánkkal, elgondolásunkkal a fizikai tér bármikor megváltozható.
 
Mennyire elterjedt ez a fajta szórakozás a világban? Hol vannak az abszolút követendő példák? Gondolom, a Távol-Kelet külön figyelmet érdemel.
 
A VR piac rendkívül dinamikusan és látványosan kezd kialakulni, a Facebook által felvásárolt Oculus révén. A legnagyobb játékfejlesztő cégek egyre több közleményben jelentik be, hogy optimalizálják a hamarosan megjelenő játékaikat az Oculus eszközére. Ám az egész VR theme park világ csak mostanában indul. LBE annyit tesz, mint location based entertainment, és például Japánban iszonyú pénzeket fektetnek bele. Nem titok, hogy a The Void inspirált minket elsősorban (www.thevoid.com), mi ettől jobbak leszünk hamarosan. Jelenleg egy multiplex mozi mintájára kialakított, sok különféle VR élményt nyújtó, több száz négyzetméteres parkban gondolkodunk, és ha minden jól megy meg is tudjuk valósítani.
 
Mik azok az egyedi fejlesztési pontok a projektben, amire különösen büszkék vagytok?
 
Van egy USA partnerünk, akiktől a vezetékmentes VR szemüvegeket vásároljuk. Leginkább az volt a kihívás, hogy ezt a technológiát összemossuk az úgynevezett motion track kamerákkal, melyek a játékosok mozgását figyelik. A vezeték nélküli technológia lehetővé teszi a teljes mozgásszabadságot, akár egyszerre 2 fő számára is. A prediktív mozgásérzékelő technológiának köszönhetően a VR sisak követése pontos, folytonos és zökkenőmentes. A játékosok teljesen természetesen képesek járkálni, térdelni, átfordulni, mintha csak a való életben lennének.
 
Jelenleg a Gateway to Space kiállításon tanyáztok. Hol lehet titeket amúgy felkeresni és milyen keretek között?
 
Szeptemberig a Millenárison leszünk, utána pedig a Fusion élményparkban (www.fusionbp.hu). Élményeink egységesen 1500 Ft/fő áron vehetőek igénybe. A kicsiknek terveztük a PlanktOs játékot, ahol védelmezniük kell a kristályokat egy gyönyörű, víz alatti világban, míg a nagyobbak a Barking Ironsban robot seriffként vehetik fel a harcot a haramiákkal. Azoknak, akik nem félnek, garantált borzongást nyújt a Time Zombies. A speciális „térgörbítő” trükköt alkalmazva, a 49 m²-es fizikai teret több száz m²-nek lehet érzékelni. Minden játékunk többszereplős, tehát megoszthatod ezt a fantasztikus élményt bárkivel!
 
A honlapotokon partnereket is kerestek a projekthez. Pontosan hogy képzelitek a jövőbeli franchise rendszereteket? Vagy már többen csatlakoztak is hozzátok?
 
A partneri programunkat csak két hónapja indítottuk, számos megkeresésünk volt, de még nincs újabb Delusion Park Magyarországon. Partnereket keresünk 100 ezer feletti lakosú városokban és Budapesten is. Mindent mi adunk leendő partnerünknek, a kezdő beruházáson kívül csak a megfelelő üzlethelyiséget kell biztosítani, sőt a karbantartásokat és a frissítéseket is mi végezzük 1 éven át. A beruházás megtérülése kevesebb, mint 1 év!
 
Mit gondolsz, mik azok a tényezők, amik a virtuális valóságot olyan csábítóvá teszik a mai ember számára?
 
Leginkább az, hogy nálunk nagy területen tudják ezt a fajta élményt kipróbálni, és nem kell érte hatalmas összeget elkölteni. A VR jó, pláne olyan technológiákkal, amelyek valóban segítenek elfedni a valóságot.
mm.alvajaro