Testvéri társasjáték

Testvéri társasjáték

"Többet magunkról" - irodalmi táncprodukció a Grecsó fivérek előadásában / szeptember 21. / Várkert Bazár

Szeptember 21-én a Várkert Bazár egyedülálló, saját irodalmi táncprodukcióval jelentkezik a Grecsó fivérek – Grecsó Krisztián író, Grecsó Zoltán táncművész – előadásában, Többet magunkról címmel. Az est különös átmenet az irodalmi pódiumest és a színházi, zenés, táncos előadás között. Grecsó Zoltánt kérdeztük.
 
Interjú: Császár Gergő
Főkép: Dömölky Dániel
 
 
 
Mit akartok bemutatni, közölni ezzel a műsorral?
 
A bátyámmal lassan tíz éve dolgozunk együtt különböző projektekben, előadásokban. Ahogy eddig is, a kettőnk kapcsolatán keresztül szeretnénk globálisan adni valamit a nézőknek, hogy rajtunk keresztül rácsodálkozhassanak a világra és saját magukra. A testvérem felolvas, talán a Verából vagy a Jelmezbálból, de az is lehet, hogy éppen a legutóbb megjelent, Magamról többet című verseskötetéből, amire mi tánccal és zenével fogunk reflektálni. Hiszünk az összművészeti együttműködésekben, így könnyebb kapcsolódási pontot találni és egy-egy gondolatot több asszociációs síkon tudunk megjeleníteni. Fontos még megemlítenem, hogy az előadások tartalmi része improvizáció, amit szakmai pályám elmúlt 13 évében kutatok a tavaly Lábán Rudolf-díjban részesült Willany Leó Improvizációs Táncszínház előadásai segítségével. Ahogy a Leóban, itt is minden előadás egyszeri lesz és megismételhetetlen.
 
 
Kik fognak közreműködni?
 
A hosszú távú együttműködésekben hiszek, így olyan művészekkel dolgozok együtt, akikkel már több projektben is találkoztam. Gothár Márton élőben alkot majd színpadképet a Várkert Bazár lámpaparkjának segítségével. Kertész Endre csellóművész és Fodor Réka énekes – aki ezen felül kahonon is játszik – a zenei improvizációval kapcsolódik az esthez, Rácz Réka táncművész pedig az én partneremként vesz részt a produkcióban. Más-más diszciplínát képviselő művészek, akik hatalmas nyitottsággal tekintenek egymás munkájára, ezért csodálatos az együttműködés. De a hátterében dolgozókkal is hosszú távú ez az együtt gondolkodás: Wolf Judit az est menedzsere, Partig Kis Erika a produkciós ügyvezetőnk, az internetes tartalmakért pedig Lukács Levente felel.
 
 
 
Fotó: Dömölky Dániel
 
 
Mennyire más munkamódszert, hozzáállást kíván, ha az ember a testvérével dolgozik együtt egy ilyen művészeti projekten? Könnyebb dolgotok van így, hogy közelről ismeritek egymást? Szoktatok „testvériesen” vitázni?
 
Mindenképpen más! De nagyon hasonlít ahhoz, mint amikor egy barátoddal dolgozol együtt. Van az a mondás, hogy a barátság alapja a pontos elszámolás. Na, ez nagyon nehéz! Bátyámmal a kezdetektől fogva nagyon harmonikusan és kiegyensúlyozottan tudunk együtt dolgozni. De nagyon résen kell lenni, nagyon könnyű hibát ejteni. Itt egy példa, szerintem ezt biztosan mindenki átélte már, és akár még érzelmileg is elkavarodott egy ilyen helyzetben: mondjuk, együtt dolgozol egy barátoddal, és persze, mint mindig, igazságosan elfelezitek a pénzt. Igen ám, de a munkafolyamat alatt ő megkér egy baráti szívességre, mégpedig, hogy csinálj meg egyet az ő feladatai közül, egy olyat, amiért ő pénzt kap. Te mit mondasz ilyenkor, amikor nagy valószínűséggel a barátod észre sem veszi, hogy mit tesz veled éppen? Szerintem az a legfontosabb, hogy minél élénkebb legyen a fantáziánk, nemcsak a színpadon, de a hétköznapokban is. Gyakran kérdezzük meg magunktól, hogy „mi teszek akkor, ha...?” „S akkor mit teszek, ha…?” Minél több dologra tudom előre a választ, annál kevesebb konfliktusom lesz az munkatársaimmal. Ha játékszabályok tiszták, talán mindenki aszerint játszik. (X)