909 ok, amiért ezt meg kell hallgatnod
The Hybrid Drummer Trio dalpremier!
A 2018-ban alakult The Hybrid Drummer Trio zenekar Jancsovics Máté ötletéből fogant meg, azzal a céllal, hogy az elektronikus klubzene különböző műfajait élőben, hangszeresen szólaltassák meg a színpadon. A zenekar olyan elektronikus tánczenei stílusokban mozog, mint a house, techno, drum and bass, trap, dubstep és ezek válfajai, koncertjeik pedig DJ szettekhez hasonlóan vannak felépítve, azaz egy este egy kiválasztott műfajon belül mozognak.
Fotó: Hegyi Júlia Lily
A zenekar életében jelenleg háttérmunkák folynak, próbálják kihasználni az időt zeneírásra. Az a zenekar alap koncepciója, hogy elektronikus zenét játszanak élőben, és egy-egy koncert alkalmával egy stílust, és annak a válfajait járjuk körül. Az előző év a house és a techno jegyében telt náluk, idén szeretnének összerakni egy drum and bass műsort. Jelenleg ezeken a dalokon dolgoznak, és várják, hogy elkezdhessék őket közösen összepróbálni, megtalálni az élő hangszeres formájukat.
Jancsovics Máté mesélt a dalról:
„A dal eredeti ötletét a Roland TR-909-es dobgép hangjai ihlették, 2018-ban a nemzetközi "909 dayre" (minden év szeptember 9-e, ez ennek a dobgépnek a világnapja) csináltam az első változatát. Az a lényeg, hogy TR-909-es dobhangokkal játszom a basszustémát Octapadon (ez szintén egy Roland által gyártott kvázi mini elektromos dob), miközben dobolok. Amikor megalakult a zenekar, mindenképp szerettem volna ezt a dob és basszus ötletet a trióra kibővíteni, így jött hozzá Domonkos Gabi kiegészítő perkusszív basszussávja, és maga a fő téma, amit Dure játszik sampleren az egyéb díszítő hangeffektek mellett.”
JÖJJÖN A TRACK ►||
„Egyébként a most megjelenő CMIX című számnak van egy koncertfelvétele, ami tavaly nyár végén készült a Pontoonon, akkor még 909 volt a címe, ott meg lehet nézni, hogy hogy is néz ki, amikor élőben játszunk ilyen zenét. Azóta megváltoztattuk a nevét CMIX-re, hogy legyen miről beszélni az interjúkban. Aki kitalálja, hogy miért lett ez az új címe, kap egy virtuális ötöst (pacsit). De rómait! Haha.”