The Talent Projekt - pályázat

The Talent Projekt - pályázat

A Bakelit Multi Art Center Alapítvány által életre hívott The Talent Projekt és egyben mozgalom célja, hogy tehetséges, képző- vagy iparművészeti diplomával nem rendelkező, autodidakta képzőművészek számára fejlődési- és bemutatkozási lehetőséget, valamint piacot teremtsen.
 
“Küldetésünk, hogy elősegítsük és támogassuk, hogy minél több emberben megfogalmazódjon az alkotás iránti vágy, ezen kívül szeretnénk a természet megfigyelésére és ezáltal gondolkodásra biztatni az alkotókat és a szemlélőket egyaránt. A projekt fontossága egyfelől egyedi jellegében, és kidolgozottságában, másfelől univerzalitásában rejlik. Egy autodidakta képzőművésznek a megmutatkozást illetően meglehetősen korlátozottak a lehetőségei, pedig az igény minderre megvan. A The Talent Projekttel, ezzel szemben többszöri megjelenést biztosítunk partnerhelyszíneinknek köszönhetően, valamint további fejlődési és kibontakozási lehetőséget a műhely és a tábor formájában, melyek mindegyike a fejlődés mellett közösségformáló erővel is bír.”
 
A projekt immáron 14 éve fut. Korábban a Diploma nélkül címet viselte, majd 2013-tól kezdve viseli a The Talent Project címet. A projekt első 10 évében több, mint 6.000 alkotást küldtek be a pályázatra, melyből 3.200 mű kiállításra is került. Az elmúlt két évben 220 pályázó 597 képet adott le összesen, melyből 102 alkotó 246 képe került kiállításra, 2018/2019-ben 3, 2019/2020-ban 6 helyszínen.
 
A Bakelit kiállító partnerei többek között az alábbi kultúr- és vendéglátóhelyek voltak:
AnKert, Barabás Villa, Bar Ladino, Café Alibi, Castro Bisztró, Corvin Club, Csak MixArt Bar, Dürer Kert, DZZS Bár, Eötvös10, Fogasház Kulturális Befogadótér, Híradó Kávézó, Mika Tivadar Mulató, Montázs Art Café, Művelődési Szint, Óbudai Kulturális Központ, Pesti Mese, Premier Kultcafé, Super8 Bár, Szabad Bisztró, Szimpla Kert, The Studios