Tőlünk nektek - filmajánló

Tőlünk nektek - filmajánló

Augusztusi lapszámunkban is írtunk az alábbi filmekről, azonban nem csak augusztusra ajánljuk őket, elhoztuk online formában is nektek. Kettő, egymástól távolálló zenei műfaj képviselőjének életéről szól, míg a harmadik egy bálvány, egy szexszimbólum szélesvászonra forgatott életét mutatja be.

 

Machine Gun Kelly’s Life In Pink
 
Machine Gun Kelly nemrég megjelent életrajzi filmjében megtudhatjuk, mit rejt a keménykedős, vagánykodós külső. Mint sok sorstársa, a hirtelen jött népszerűség nem tett jót a lelkivilágának. MGK is (mint oly sokan előtte) a drogokhoz és a szórakozáshoz fordult, majd szakemberek segítségére is szüksége volt. Idővel – a filmből kiderül, hogyan – sikerült túllendülnie a nehézségein, és azt is megtudhatjuk, hogy a körülötte élők, a környezete ezt hogyan dolgozta fel. Köztük párja, Megan Fox, és 13 éves lánya, Casie is.
Az amerikai filmekre jellemzően interjúk, bevágások színesítik a filmet. Olyan barátokat és ismerősök kérdeztek egy-egy szituációról, akik látták és átélték MGK-el azt az időszakot (pl. Travis Barker).
Aki követi a munkásságát, tudja, hogy rapperként kezdte egész fiatalon, majd pár éve bekattant nála a nosztalgia, és az otthonülős időket gitárral a kezében töltötte. Ott kezdődött az, amit most is látunk belőle. Az a rockos, mind zenéjében, mind megjelenésében lázadó MGK, aki mostanra már körbeturnézza a világot.
Fantasztikusan szívbemarkoló és érdekfeszítő filmet sikerült összerakniuk Sam Cahillel, amiben egy összetört fiúból egy közösségépítő és összehozó családapa kerekedik. 
Ha van üzenete a filmnek, az az, hogy van kiút, és minden nézőpont kérdése. 
 
Hol nézheted meg? Disney+
 
 
 
Shania Twain – Not Just A Girl
 
Nem szükséges óriási countryrajongónak lenni, hogy az ember ismerje Shania Twain nevét. Most azonban betekintést nyerhetünk az életébe is. 
A július végén megjelent filmben a kanadai énekesnő előző és jelenlegi házasságába is beleláthatunk, és – többek közt – végigkövethetjük, hogyan lett siker a Come On Over album, amit világszerte 20 millió példányban adtak el.
Voltak kevésbé boldog életszakaszai is, például, mint a Lyme-kórral vívott harca, vagy a Robert John ‘Mutt’ Lange zenei producerrel kötött házassága (ami 14 év után ért véget, 2008-ban). Mutt akkoriban már Shania egyik barátnőjével, Marie-Anne-nel ápolt közeli kapcsolatot.
Az énekesnő a válás időszaka alatt élte át a fentebb említett súlyos Lyme-kórt. Ha ez nem lett volna elég, a férjétől való elhidegülés a hangját is elvette, és kezdődött a diszfónia, aminek következtében a hangszálai begyulladtak. és nem jött ki egy hang sem a torkán. Shania három évvel a válás után Frederic Thiebaud-hoz ment feleségül, akivel erős kapcsolatot épített ki már a kapcsolatukat megelőző barátság szakaszban is.
Elárulta azt is, hogy előző férjének elvesztése egy szeretett személy halálához hasonló veszteség volt, és ez rányomta a bélyegét az azt követő évekre.
A filmben a személyiségfejlődése a „Not Just A Girl” érzéstől jut el a „Man! I feel like a woman”-ig.
Mesés, megindító és erős! Ajánláshegyek!
 
Hol nézheted meg? Netflix
 
 
 
Marilyn Monroe – Blonde 
 
A fikciók köré szőtt film Joyce Carol Oates regénye alapján készült Monroe 1950-es, ’60-as években elképzelt életéről. Egy végtelenül kellemes és egyben nyájas képet mutat a világ legelső szexszimbólumának életéről a lehető legtökéletesebb szemszögből.
A film alapjául szolgáló könyv írója egy nyersebb verziót látott két éve, és lenyűgözte őt. Kíváncsi vagyok, amikor szeptember végén láthatjuk, mi, a távoli Magyarországról, mit fogunk gondolni. A sztori vászonra igazítása Andrew Dominik agyszüleménye, aki az Ölni kíméletesen (2012) és a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva (2007) filmekért is felel. Évekbe telt Andrew-nak, hogy összehozza ezt a filmet, de végül sikerült, nem csak a Marilyn Monroe rajongók nagy örömére.
Lesz szó benne házasságokról, ha szabad ilyen kifejezéssel élni, hiszen Marilyn falta a pasikat. Így kihagyhatatlan része az igazságnak, hogy megemlítsük Joe DiMaggiót, Arthur Millert és Kennedy elnököt is. Tapogatózom ugyan, de a stáblistán egy „fiatal Norma Jeane” is szerepel, ami Monroe születési neve, így egy korai képet is kapunk a művésznőről. A szeptember pedig a nyakunkon ül, úgyhogy izguljunk együtt és nézzétek meg ti is! Joyce Carol Oates nem tévedhetett! 
 
Hol nézhetem meg? Netflix – szeptember 23-tól
 

 

Írta: Könnyű Flóra

 

 

 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.