Tőlünk nektek - könyvajánló őszre!

Ha azt gondolod, ez a kiadvány csak egy újabb, a manapság boltok polcait ellepő trendi zenekari visszaemlékezős könyvekből, akkor inkább kézbe se vedd. De ha felvállalod, hogy a közhelyes backstage poénokon és a már nyúlósra rágott „így alakult meg a zenekar” sztorikon túl egyéb izgalmak is érdekelnek – esetünkben a valaha volt egyik legnagyobb – nemcsak zene-, hanem kultúrtörténeti hatású csapatról, akkor ebbe a könyvbe muszáj lesz jól beleásnod magad. A történeteket ezúttal Georg Purvis, amerikai zenei szakíró gyűjtötte össze és fűzte kényelmesen kézre eső albummá, ő korábban például a Queen munkásságáról is értekezett, egy hasonlóan nagyot szóló kiadványban. A szerző ezúttal azonban Mercurytól úgy öt-nyolc évet ugrik vissza az időben, hogy a Pink Floyd körülbelül legelső évtizede elevenedhessen meg a tollából, rendre olyan kulisszatitkokkal, emlékekkel és megfejtésekkel, amik magyar fordításban mindezidáig sohasem jelentek meg. Lépj be az időgépbe, és csavard vissza a kereket egészen a hetvenes évekig, hogy valahol az Atom Heart Mother és a The Wall között bolyongva részese lehess az örökzöld, megunhatatlan és felejthetetlen ikon megismételhetetlen történetének.

 

 

Kis túlzással, bőven a fejemet tenném rá, hogy nincs olyan ember, akit ne foglalkoztatott volna már élete során bármilyen párhuzamosvalóság-elmélet. Még ha józanon nem is, de egy sörözős estén biztosan felmerült a téma valahol a Jimmy-rejtély és az ufók között, ugye? A jó hír, ha eddig esetleg számkivetett filozófusnak gondoltad magadat emiatt, itt a feloldozás, mert most minderről könyvet is írt valaki, méghozzá nem is akármilyet. Szurcsik Benedek cseppet sem hétköznapi művében rögtön két írás is lapul: az első, vagyis a Jegyzetek a valóságról a fent boncolgatott témát dolgozza fel versek és esszétöredékek szűrőjén át, miközben a hétköznapi illúziókból kitűnik egy ember élete. S ha még maradt szabad agykapacitásunk a galaktikus eszmecsere után, akkor a könyv második fele egészen másfajta kihívásra invitál: a Matematika Abszurda meglepő matematikai képzavarokat old fel, számtani elgondolhatatlanságokat fejt meg, évezredes lehetetlenségekben vájkál – egyidőben mégis irodalmi alkotásként értelmezendő. Na, erre varrjál gombot!

 

 

Mindenkinek van Depeche Mode-rajongó ismerőse, vagy bárki, aki két lábon járó kilencvenes évek időgépként funkcionál. Ám ez a kötet nem csak nekik lehet érdekes, hanem bárkinek, aki ekkortájt volt bulizós korszakában, vagy egyáltalában érdeklődve mozog az elektropop magával ragadó világában. A könyv a Depeche Mode-jelenségről szól, vagyis annak a négy hajdani fiatalnak, Dave Gahannek, Martin Gorenak, Andrew Fletchernek és Alan Wildernek kerek negyven évéről, akik egy pillanat alatt forgatták fel és írták újra a világ addigi fogalmát az elektronikus zenéről. A Depeche Mode – Hit és rajongás kendőzetlenül őszintén mesél a sztárság sötét oldaláról is a szárnyaláson túl, függőségekről, depresszióról, útkeresésről és agresszióról. A szerző ráadásul igazi bennfentes, az Amerikában már csak Depeche Mode-szakértőként emlegetett Ian Gittins szignózza ugyanis a szöveget, aki korábban publikált már többek között a The Guardianben is a csapatról, de ha máshonnan nem, a Nikki Sixx-szel közös könyvük, A heroinnaplók miatt is ismerős lehet a neve. Ezúttal ráadásul kedvenc vizeire evezve mesél – amennyire csak lehet elfogulatlanul – rajongásának tárgyáról, minden idők egyik legsikeresebb new wave együtteséről, egészen a csapat legkorábbi, essexi fellépésétől a kerek negyvenedik jubileum előestéjéig, semmit sem titkolva.

 

 

Hogyan lehet a füstös kis amerikai kocsmák színpadáról világkörüli teltházas stadionturnékba csöppenni? Tudunk valakit, aki ismeri a receptet, figyelj! Talán minden zenerajongó életálmát beteljesíti a Nirvana egykori dobosának története, aki tulajdonképpen megmászta a nagybetűs amerikai álmot. A frissen megjelelt életrajzi könyv azonban nem csak a csodákról rántja le a leplet: Dave Grohl a sikeren túl megnyílik emberként is, a mélységeket, a fájdalmat, és a szomorúságot sem rejti el. És mennyire jól teszi – hiszen hogy máshogy lehetne hitelesebb a Nirvana és a Foo Fighters sztorija, mint annak a tollából, aki tulajdonképpen örököse az előbbinek, és egylényegű a másodikkal. Persze a szerző önvallomása nem csupán a zenéről, és nem is kizárólag a színpadokon vagy éppen az afterpartikban szerzett élményekről szól, hanem úgy összességében a mindennapokról olyasvalakiként, aki annyi minden volt már, hogy ahhoz elméletileg nem is lehetne elég egyetlen élet: ült már a világ csúcsán a ritmusszekcióban Kurt Cobain mögött, majd gitáros-énekesként megalapította lassan harminc éve a Foo Fighterst, de volt zeneszerző, producer, ráadásul filmrendező is. Vajon tud még meglepetést okozni a sorok között? Minden bizonnyal.