UbikTúra - hagyományőrző gyerektábor felnőtteknek

UbikTúra - hagyományőrző gyerektábor felnőtteknek

Pusztafalu egy 200 fős zsákfalu, ahol július 30. és augusztus 3. között ismét egy sereg fiatal gyűl össze, hogy közösen alkossanak, zenével és jókedvvel töltsék meg a még élő néphagyománnyal rendelkező falut. Az UbikTúra ugyanis egy egészen különleges kis világ, ahol a négy nap alatt a táborozók neves zenészekkel írnak dalokat – például többek közt
Ferenczi Györggyel és Gryllus Vilmossal-, esténként pedig mindenki a táncházban ropja. Idén ráadásul a tábor programja hegedűoktatással is bővül.
 
Az UbikTúra egy gyerektábor felnőtteknek, ahol a közösségi műhelymunkán, a tanuláson, a hagyományőrzésen, a gondtalan játékon és a sporton van a hangsúly. A helyszín sem véletlen, hiszen Pusztafalu még a mai napig élő néphagyománnyal rendelkezik, így remek terep a hagyományos dallamok gyűjtésére, hogy az itt élőkkel találkozva a táborozók megismerjék a helyi szokásokat, kultúrörökséget. Az UbikTúrán a különféle művészeti ágazatokon túl a gyökereinkkel és a természettel való kapcsolódás is fontos szerepet kap.
 
„Az UbikEklektik fesztivál után szerettem volna egy olyan rendezvényt, ahol nem az elektronikus műfajok a dominálnak esténként, hanem a közös akusztikus zenélés és a táncház. Az UbikTūrán a természetjárást és az akusztikus zenét tettük középpontba, hogy egy valóban falusi hangulatú, a helyi lakosságnak is befogadható keresztmetszet jöjjön létre. Célunk, hogy a vidéki és budapesti kultúra találkozási pontja legyünk, és eltöröljük azt a tévhitet, hogy a táncházban csak néptáncosok érezhetik jól magukat” – meséli az UbikTúra születéséről Palágyi Máté, a tábor megálmodója, a Bohemian Betyars hegedűse.
 
És hogy milyen egy nap az UbikTúrán? „A tábor programja minden nap hasonló, délelőtti órákban különböző szakkörökön lehet részt venni, idén lesz hegedűoktatás, közös zeneírás, festés, kötöde-kotyogó, valamint jóga és meditáció is. Ebéd után egy nagyot kirándulunk, hogy épp visszaérjünk az esti táncházba. A tábor különlegessége, hogy a táborbérlet vásárlókkal közösen megyünk le Pusztafaluba saját vonatvagonnal, ahol a Csángálló fog játszani. Este Pali Marci fog muzsikálni széki rendet, ami közben tánc és nótatanítás is lesz.”
 
Így délelőttönként a táborozók Vihula Mihajlóval, Makay Annával, Ferenczi Györggyel, Gryllus Dániellel és Szirtes Edina Mókussal közösen írnak dalokat, a dalszerzésre mindenki hozhatja a saját hangszerét is. Egyébként így született az UbikTúra himnusza, a Stilórobbanás is, amelynek dalszövegéhez a tábor minden lakója hozzátett. Az idei UbikTúrán július 30. és augusztus 3. között a táborozók ismét átélhetik az együtt alkotás örömét, milyen, amikor egy-egy bekiabált félmondatból, dallamból végül megszületik a közös muzsika.
 
 
Idén egyedülálló módon hegedűoktatás is lesz a táborban. Az idelátogatók Kiss-Balibnat Ádám Junior Príma díjas népzenésztől, hegedűprímástól és Pali Marci, széki adatközlő prímástól tanulhatnak. Utóbbi egyébként egyike a még mai napig élő és aktív adatközlőknek. A széki népzene a magyar táncházmozgalom bölcsője a fülbemászó dallamvilágával és szövegeivel. A széki dalok mellett a táborozók pusztafalusi és bodrogközi dalokat is megtanulhatnak. Esténként a mulatozásé a főszerep, a táncházban a Csángálló, az Erdőfű zenekar, Pali Marci, Ferenczi György és az 1ső pesti rackák húzzák majd a talpalávalót, míg Gryllus Dániel és Szirtes Edina Mókus a Pál Apostol levelei c. előadással készülnek. A zenélés mellett a táborozók festeni is tanulhatnak Németh Dávid festőművésztől és a twinstrippintől, de lesz lehetőség jóga tanulásra, illetve különféle sportok kipróbálására is. Az UbikTúrázók a négy nap alatt felfedezik a környék csodáit is: lesz kirándulás az Izra-tóhoz, a Kormos-bába tanösvényen és a Tilalmas hegyen is és sokak kedvence, a számháborúzás sem marad ki a programból.
 
Az UbikTúrára ezen a linken lehet jegyet váltani, a belépő pedig tartalmazza a programokon való részvételt, a szállást, a napi háromszori étkezést és a közös utazást Budapest és Pusztafalu között.