Új dalok, új műsor, zene, tánc, őrület!

Új dalok, új műsor, zene, tánc, őrület!

Zaporozsec-interjú

Egy év telt el a hazai alternatív pop-rock mezőny egyik ígéretes formációjának lemezmegjelenése óta. A Zaporozsec 2015-ben kiadott első albuma, a sci-fik világában játszódó „Sok szerencsét, Mr. Gorsky” egy szép pályát befutott sikeres anyag volt, a „Pixelek” című második lemezén pedig már rockosabb, táncolósabb hangulatra váltottak az elődhöz képest és zeneileg is sikerült továbblépni, többet kísérletezgetni. Az albumhoz számos klip készült: a Lotfi Begivel közös Kicsit még, a diszkós Movie Star, a laza Pixelek és a lemez egyik legüdébb dala, a nemrég megjelent Nincs tovább. A zenekar jelenleg is a stúdióban dolgozik pár újdonságon, amiket élőben is meghallgathattok február 9-én az Akváriumban! Új dalok, új műsor, zene, tánc, őrület! Varga Bence frontembert kérdeztük.
 
 
Egy új album van készülőben?
 
Egyelőre néhány dalon dolgozunk, amiből talán kislemez lesz, de először csak egy számot jelentetünk meg majd a koncert előtt.
 
A tavalyi interjúban azt mondtad a lemezről, hogy lendületesebb, rockosabb, táncolósabb hangulatú lett, mint az első. A Nincs tovább viszont mintha komolyabb témát feszegetne, igaz, a lendület ugyanúgy ott van.
 
Igen, ez a lemez talán egyik legrockosabb dala. A klipben most először végre nem mi vagyunk a főszereplők, hanem két igazi színész játszik.
 
 
Milyen hangulatú lesz az új szám, amin most dolgoztok?
 
Ez egy elég akusztikus hangvételű dal, ahol kicsit elengedtük a fantáziánkat, kerültek bele vonósok, csembaló, ilyesmi. Készülünk ehhez is klippel, viszont először maga a dal fog megjelenni.
 
Pont egy éve jött ki a Pixelek, így távolabbról nézve hogy érzitek, milyen lett az album?
 
Az mindenképpen egy jó döntés volt, hogy olyan számokat írtunk, amik koncerten is eléggé működnek, jobban meg tudják mozgatni az embereket. Táncolósabb albumot szerettünk volna és úgy gondolom, hogy a koncertélmények és a visszajelzések alapján ez jól is sikerült.
 
 
Ez a bulisabb, feszesebb koncepció továbbra is marad?
 
Igen, mindenképpen koncertdalokban gondolkozunk.
 
Kik a kedvenc hazai előadóitok, zenekaraitok?
 
Szeretjük azokat, akikkel együtt szoktunk játszani, ilyen pl. a Lóci játszik, velük tavasszal megyünk is turnézni, őket nagyon bírjuk, de a hiperkarmával is voltak már közös bulijaink. Vagy a szintén szombathelyi kötődésű Elefántot is csípjük.
 
 
Nyári koncertekről, fesztiválfellépésekről lehet már beszélni?
 
Ezek még éppen folyamatban vannak, de az Alterába Fesztiválon már biztosan ott leszünk.
 
Hol lépnétek fel nagyon szívesen, ahol eddig még nem sikerült, vagy szinte lehetetlen lenne?
 
Ha fellépni nem is feltétlenül, de mindenképpen érdemes lenne megnézni a nevadai sivatagos Burning Man Fesztivált.
 
Császár Gergő