Új Road nagylemez novemberben!

Új Road nagylemez novemberben!

Kettő bennem az én címen látható-hallható az első klipes dal az albumról.

2015. november 20-én jelenik meg meg az EDGE Records / Hammer Music gondozásában a domoszlói Road zenekar hatodik albuma: a “M.A.T.T.”.
 
A lemezhez tartozó első videóklip a „Kettő bennem az én” című dalhoz készült, Nagy Viktor (Mihaszna Film) rendezésében, mely október 18-án debütált a youtube videó-megosztón, majd pillanatok átlépte az ötvenezres látogatottságot. 
 
Az új CD-t elsőként a megjelenés napján, 2015. november 20-án, pénteken a zenekar weboldaláról előrendelő vásárlók kaphatják kézhez, akik a CD mellé igény szerint limitált kiadású pólót és akár könyvet is rendelhetnek még. Ezt követően a budapesti Barba Negra Music Clubban ugyanaznap este rendezett lemezmegjelenő nagykoncerten lehet majd megvásárolni, mely egyben az őszi-téli országos lemezbemutató turné nyitóeseménye is lesz. A lemezborító grafikáját a nemzetközileg is elismert garfikus Borbás Róbert (Grindesign) rajzolta.
 
M.A.T.T. tracklista:
 
1. Kettő bennem az én
2. M.A.T.T.
3. Húzom a kardot
4. Túlzó kámfor illat
5. Zsák a foltját
6. A jó reménység foka
7. Kígyóméreg
8. Lopott ezüstkanál
9. Csillag lennék
10. Egy család vagyunk (Veletek)