„Vannak, akik szeretik átrágni magukat azon, amit hallanak”

„Vannak, akik szeretik átrágni magukat azon, amit hallanak”

Tavaly megjelent egy konceptlemez Rögeszmék fedőnéven, ami egyfajta rejtélyes utazásnak is felfogató, a végén feltáruló titokkal. Idén folytatódik a Madárfogás története.

Készülőben egy turné és egy új album, amiről első alkalommal decemberben debütál egy részlet, hogy aztán szép sorjában érkezzen a többi darab, mindig valami extrával megspékelve. Persze, nem muszáj addig várni: szeptember 12-én a Robotban borítja fel a Madárfogás az eddigi koncertek koncepciózus setlistjét, hogy új dalokkal feldúsítva, friss vizuállal prezentálja jelenlegi gondolatait, a Sorbonne Sexual oldalán. Interjúnk következik Makay András énekes-gitárossal és Kristóf Martin gitárossal. 
 
Ha valaki ennyire belevág a filozofálgatásba, annak biztosan van valamilyen mélyebb háttere is. 
 
András: Ez a lemez egy olyan időszak lezárásának a végeredménye, amikor nagyon sokat gondolkoztam dolgokról. Nem a saját életemről írtam, inkább egy olyan történet született meg, ami érint bizonyos filozófiai kérdéseket. A történetben benne van az ismerőseim filozófiája, akik átéltek olyan dolgokat, amiket én nem, és ezekről hosszasan beszélgettünk, ahogy az irodalom is hatással volt rám. A mesternégyesről mindenképp meg kell emlékezni: Pilinszky mellett, József Attila, Babits és Kosztolányi, akik nagyon sokat adtak nekem. Ilyen formán úgy három-négy év agymenését öleli fel a Rögeszmék. 
 
Martin: Én mindezt már készen kaptam meg, mivel később kerültem a zenekarba. Andris az előző gitárossal öntötte majdnem végleges formába a dalokat. Így a dobos és én gyakorlatilag már csak eljátszottuk azt, ami meg volt írva. Kívülállóként, elsőre még kevésbé volt megfogható Andris szövegvilága, ahogy a zene mélysége is újdonságként hatott. De persze idővel világossá vált minden. 
 
Gondolom, ezen a folyamaton mások is hasonlóan esnek át a közönségből. Mennyire befolyásol ez titeket? 
 
András: A Rögeszmék filozofikus hangvétele adott volt, mert akkoriban ilyen témák foglalkoztattak. Míg az előző anyag egy hosszan érlelt, koncepciózus lemez, addig az új album jóval több témát fog érinteni, rövidebb, tömörebb és ütősebb dalok formájában. Ezt nem feltétlenül mások kedvéért tesszük így, inkább csak azt éreztük, hogy szükségünk van a változásra, másféle kísérletekre. 
 
Martin: Az új dalok talán könnyebben befogadhatóbbak lesznek. Bár ezzel eddig sem volt baj, egyre több embert látok a közönség soraiban figyelni. Vannak, akik szeretik átrágni magukat azon, amit hallanak. 
 
Hol tartanak az új lemez munkálatai? 
 
András: 8-10 dal van készülőben, négy már majdnem kész, és három el is hangzik majd a Robotos koncerten. Annyiból nehezebb most a dolgom, hogy nem kapaszkodhatok egy történetbe végig, minden dal maga egy külön sztori. Most inkább saját tapasztalatokról írok, amik nem annyira nagy megfejtések, de jó róluk írni. Szó esik például felnőtté válásról, arról, hogy merülnek feledésbe korábbi érzések az idő előrehaladtával. 
 
Martin: Még mindig Andris mozgatja leginkább a szálakat, mivel ő hangmérnök is, általában az ötleteit rögtön rögzíti. Aztán ezek segítségével indulhat a műhelymunka ilyen-olyan felállásban. Igyekszem én is egyre inkább hozzátenni a saját ötleteimet a dalokhoz. Sajnos, az elmúlt időszakban jellemző volt a szétforgácsolódás, mindegyikőnknek megvannak az egyéb elfoglaltságai és zenekarai, de rajta vagyunk azon, hogy minél inkább egy irányba mehessenek az útjaink. 
mm.alvajaro