Viszlát, Subi! – aki válaszol: Csongor Bálint

Viszlát, Subi! – aki válaszol: Csongor Bálint

Augusztus 28-án kerül sor a Subscribe búcsúkoncertjére, majd a zenekar huzamosabb ideig pihenőre vonul. Villáminterjúnk a csapat egyik frontemberével:

Milyen volt az eddigi fesztiválszezon a Subscribe számára?

Eddig túlnyomóan szuper bulikban volt részünk, de hál’ istennek ez nagyrészt minden fesztivál szezonra igaz! Véleményem szerint külön kiemelendő a Volt fesztivál, ahol, bár elég későn kerültünk a nagyérdemű szeme elé, mégis rekord nézőszám előtt volt lehetőségünk a parádézásra, ráadásul a zsűri nagyrésze a „prémium kategóriás koncertlátogató” fajtából került ki! Na, most ezt ezúton is köszönjük szépen!

Mivel készültök a Budapest Parkban?

Először öngyilkos merényletre gondoltunk, nehogy véletlenül nyoma maradjon az elmút 16 évnek, de végül egy 90 perces rockkoncert koncepciójánál maradtunk! Felidézünk pár nagyívű pillanatot a zenekar eddigi(!!!) munkásságából, aztán büfé, tánc reggelig!

Azért találkozhatunk-e veled olyan fellépéseken, mint pl. a Random Trip volt legutóbb?

Perszehogy! Főleg, ha eljöttök! Sőt, ősztől több titkos szuperformáció élén is fellelhető leszek, de ezekről egyelőre nem beszélhetek, mert éppen pisztolyt tartanak a fejemhez! Puszi!

glam benton

 

Búcsúkoncert-event: https://www.facebook.com/events/419550224870315/