YEWO DALPREMIER!

YEWO DALPREMIER!

„Megpróbáltunk egy kicsit visszanyúlni a gyökerekhez”

Kevés olyan zenekar bukkan fel a magyar alternatív zenei szféra néha álló, néha örvénylő vizében, ami elsőre olyan mély benyomást tud tenni az emberre, mint a YEWO. Most saját szavaikkal avatanak be minket legújabb daluk, a DREAM titkaiba.
 
„A ‘Pink Cage’ elektronikus zúzása, valamint a ‘FireShaper’ akusztikus lágysága és latinos ritmusai után a harmadik dalunkkal, a ‘Dream’-mel megpróbáltunk egy kicsit visszanyúlni a gyökerekhez. Elővettük a legalapabb rockhangzást: főszerephez jutottak a gitárok és most először csendül fel a zene; előterében billentyűsünk Kalmár Boti fő hangszere, a Hammond-orgona is, ezzel megidézve a könnyűzene IGAZI aranykorát – a 70-es éveket. Az egész felvétel forr az energiától, és nagyon reméljük, hogy ez az öröm eléri a hallgatót is, amint meghallja a számot.”
 
Fotók: Tóth Péter
 
„Szövegileg a dal ugyanazon az elven íródott, mint John Lennon két Beatles-klasszikusa: az ‘I am the Walrus’ és a ‘Come Together’. Sorról sorra álomszerű képek és gondolatok jelennek meg egymástól teljesen függetlenül. Az egyetlen kapocs közöttük az, amit a hallgató alakít ki az elméjében. Arról szól, amiről neked szól. Egyfajta Salvador Dalí-s műalkotáshoz lehetne hasonlítani, de ki tudja, mi mehetett végig az agyunkon, amikor megírtuk. Biztos van benne valami tematika tudat alatt.”
 
JÖJJÖN A DREAM!
 
 
 

A zenekarral készült korábbi interjúnkat a júniusi ROCKSTAR MAGAZIN hasábjain is olvashatod!  Keresd a dimag-hu-n!