YZZO: “Az egónk nincs már az egekben, könnyedén tudunk egyetérteni és egyet nem érteni is”
Július végén jelent meg az YZZO második nagylemeze RGBW címen. Az album már első hallgatásra egy komplex, kreatív és érett anyagnak tűnik - ezt a benyomást pedig csak még tovább mélyítik azok a belsős infók, amikbe a zenekar tagjai avattak be minket a beszélgetésünk során. Interjú.
Lac említette egy háttéranyagban, hogy a lemez magját egy olyan időszakban írtátok, amikor karanténban voltatok, és közben a Breaking Bad-et nézte. Hogyan befolyásolta ez az élmény, illetve a sorozat a zene és az album témáinak kialakulását?
Szabó Laci: Azért annyira közvetlenül nem befolyásolta, ha igen, akkor nem volt tudatos. Hetekig nem mehettem ki a lakásból, mert felváltva lettünk covidosak a gyerekemmel. A betegség eléggé ledöntött a lábamról, ennek ellenére többnyire élveztem a szituációt, mert ritkán van ilyen, hogy ennyi időt egybefüggően a kreatív dolgaimra tudok fordítani. Igen, Breaking Bad nézés és zeneírás, néha egy kis kaja, ezek a tevékenységek váltották egymást.
Ha véletlenül kicsit kristály meth hangulata lett a lemeznek, azt nem gondolom problémának.
G.D.: Én már csak a lemez elkészülte után daráltam le az összes évadot, de rendesen rá lehet függni erre a sorira! Reméljük az albumra is így rágyógyulnak majd a hallgatóink!
Még készült az anyag, mikor végre sikerült bepasiznom, és egyúttal kiderült, hogy endometriózisom is van, amit műteni kell, közben meg külföldön turnéztam a Szilárd Piano Projekt-tel, szóval ezek így együtt nem igazán segítették a szövegírást, de szerencsére Pítnek elég volt annyi, hogy az élménybeszámolóim alapján a helyembe képzelve magát szuper szövegeket biggyesszen a feldúdolt demókra. Úgyhogy nekem már tiszta jutalomjáték volt a feléneklés. Gyógyulás, talpra állás, kivirulás; ilyen szavak jutnak eszembe erről a lemezről.
Az album készítése párhuzamosan zajlott más projektekkel, mint a Grand és a Trillion albumok. Hogyan hatott ez a különböző projektek egyidejű munkálatai a kreativitásodra és a YZZO albumhoz való hozzáállásodra, Lac?
Sz. L.: Hát engem ez éltet! Kib.szott jó érzés, amikor hosszú ideig építgetsz valamit, és napról napra látod, amint halad a kiteljesedés útján, ha pedig egyszerre több ilyen is történik, az még csodálatosabb. Természetesen ezek a folyamatok hatnak egymásra, az egyik lemezkészítés tanulságait azonnal át tudod vinni a másikba és ugyanez fordítva.
Könnyen jött négyőtök számára a lemez, vagy meg kellett küzdeni egymással az alkotói szerepekben?
Sz. L.: Minimál viták voltak egy-egy téma vagy megoldás kapcsán, de jó kis brigád ez ilyen szempontból. Mindannyian a negyvenes éveinket tapossuk, az egónk nincs már az egekben, könnyedén tudunk egyetérteni és egyet nem érteni is.
Könnyebb számotokra angol dalokat írni, vagy külföld felé nyitnátok? Hogyhogy magyar trackek nem készültek?
Sz. L.: Időnként szó van erről, a mostani lemeznél is felmerült, és képzeld, a 'Such a Cliche'-nek volt egy magyar verziója is, de végül jobban szerettük angolul.
Valahogy magyarul sokkal fájóbb, ha egy dalszöveg túl gejl. És rohadtul nehéz nem közhelyes, mondanivalóval bíró, ugyanakkor tiszta és világos szöveget írni, nem beszélve a prozódiáról. Én néha megpróbálom, de annyira nevetségesen szar, hogy soha senkinek nem fogom megmutatni.
K. P.: A kísérlet az enyém volt, de nem ment át. Lehet tényleg nem is baj, de nem múlott sokon. Dorina például szívesen énekelte, és ha rajta, meg rajtam múlik, már lehet, játssza valamelyik rádió. Azt sosem tudjuk meg, jó-e, hogy ez végül nem történt meg. Általánosságban pedig én úgy vagyok ezzel, hogy itthon igenis érdemes lenne magyar szövegekkel próbálkozni. Nem lesz mindegyik egyformán erős, de ebben nincs is semmi meglepő. Persze lehet azzal jönni, hogy hát “ennek a műfajnak az angol a nyelve”, éppen csak nekünk és a közönségnek nem. Ahogy Hajós András mondta: “az angol szöveg automatikusan falat húz a zenekar és a közönség közé”.
G.D.: Ezt a kérdéskört eléggé kimaxolták a fiúk. Én úgy vagyok vele, hogy sokkal több angol szövegű zenét hallgatok, meg nekem könnyebben is jön szövegíráskor, magyarral nem is próbálkoznék, de vannak magyar szövegírók, akiknek tetszik a stílusa. Nem kizárt, hogy egyszercsak megtaláljuk azt az embert azzal a szöveggel, amire mindannyian rábólintunk.
Miben lett más az YZZO a kezdetekhez képest, hogyan alakult a zenekar üzenete, hangzása az utóbbi időben?
Sz. L.: Huhh, hát eléggé más. Ugye volt egy 0. lemezünk, ami fel lett véve anno, de annyit szüttyögtünk énekes nélkül az elején, meg Dorina is mire eljutott odáig, hogy végre beszáll a zenekarba, hogy eltelt közben nem tudom hány év, és addigra azok a dalok már kirepültek a lelkemből. Ezek ilyen viszonylag hagyományos alter-rock dalok voltak, egy jelent meg közülük, a Little Sister, ez fellelhető a Youtube-on. Aztán elkezdtünk dolgozni az első lemezen, ami már tök más volt, sok szintivel, kicsit érdekesebb megoldásokkal. Az RGBW már egy lényegesen letisztultabb, kiforrottabb anyag, és Pít is rengeteget fejlődött hangmérnökként, úgyhogy mindenképp nagyot léptünk előre, de jó lenne, ha ugyanezt el tudnám majd mondani a kövi lemez után is.
K. P.: Én is szeretném, ha ugyanezt el tudnám mondani a következő lemez után.
Melyik az abszolút kedvencetek a lemezről? Lehet ez egy sor, egy dallam vagy egy komplett track…
K. P.: Ahogy telnek az évek én úgy értékelem egyre jobban a letisztult, egyszerű, lényegretörő kompozíciókat. A You Possess It vagy a Such A Cliche jó példák erre.
Sz. L.: Nehezet kérdezel, szeretem az összes dalt, de ha egyet ki kell emelni, akkor nekem a Ruins. Szeretem ha egy dal kicsit megfacsarja a szívet, és a Ruins szerintem ilyen. Tisztító ereje van.
G.D.: Nekem az Our Song, mert abban énektechnikailag elég jót újítottam, és a hangszereléshez is kaptunk már gratulációkat, illetve baromi jó kezdődal koncerten, úgy tapasztaltuk.
Vasaló: Abszolút kedvenc az nincs, sima kedvenc van, de az is eléggé relatív, de most éppen a Such a Cliche az nálam imádom az ilyen pofátlanul fülbemászó, felemelő pop himnuszokat!
Nagyon átgondolt lett a lemez mellé társuló vizuális megjelenés, meséljetek erről egy kicsit!
Sz. L.: Köszönjük szépen. Azt hiszem Pít dobta be, hogy RGBW legyen a lemezcím, nekem volt az ötletem, hogy ilyen osztott képes színes borító legyen, és Kósa Peti barátunk vitte bele a kreativitását és valósította meg ilyen szuperül. Annyira tetszett a borító, hogy megkértük, csináljon ezen koncepció mentén egy klipet is a címadó dalra, ez lett az album első single-je.
Színpadra is vittétek már a friss dalokat, és hamarosan Budapesten is lesz egy nagyobb koncertetek, milyen a színpadi energia?
Vasaló: Én sokkal inkább vagyok színpadi ember, mint stúdióban szüttyögős, magam számára is meglepő energia szabadul fel belőlem, amint belecsapunk. Én vezetem a többieket a koncerteken, és imádom ezt, mert csodálatos zenészek is kurva jó, amikor látom rajtuk és aztán mondjak is a koncert után, hogy biztonságban érezték magukat.
Sz. L.: Ritkán koncertező zenekar vagyunk, ennek előnyeivel és hátrányaival. Sajna nem annyira fasza most a koncert helyzet az undergroundban, ezt mindenki tudja, viszont amikor végre színpadra kerülünk, akkor azt nagyon tudjuk értékelni és brutál energia áramlás van köztünk.
K. P.: Én mindig puffogok meg morgok, hogy a tököm kivan már a cuccaim pakolászásával meg igazából szinte mindennel, ami a magunkfajta zenekarok osztályrésze egy-egy koncert előtt meg után, de az az 50 perc a színpadon majdnem hogy kárpótol érte.
G.D.: Így, hogy kevesebbet játszunk, legalább mindig nagyon várjuk a következő alkalmat! Bosszankodtam is, hogy októberről nov.9-re csúszott a lemezbemutató, de így egyúttal előszülinapi bulit is tarthatok a Három Hollóban, ahova mindenkit várunk sok szeretettel!
Fotó: Kósa Péter
