„Képesek voltunk akár decemberben is szabadtéri bulit adni..”

„Képesek voltunk akár decemberben is szabadtéri bulit adni..”

Piramis // szeptember 21 // Volt egyszer egy Ifipark - Várkert Bazár

Idén ősszel pár koncert erejéig újra kinyitja kapuit a legendás Ifipark. Szeptember 21-én a Piramis zenekar örökzöld slágerei hívnak nosztalgiázni. Ráadásul éppen most 40 éves a csapat egyik legkedveltebb lemeze, A Nagy Buli, amit pedig pont az 1979-es ifiparkos Piramis-koncerten rögzítettek. Dupla ok van tehát ünnepelni: a koncertről és a múltról az alapító, Köves Miklós Pinyóval, a zenekar egyik legidősebb és Nyemcsók Bencével, a zenekar legfiatalabb tagjával beszélgettünk. -kurczorsi-
 
 
Tényleg olyan fergeteges este volt a legendás Nagy Buli, vagy csak az idő teszi ennyire különlegessé?
Pinyó: Hát, ha számításba veszed, hogy koncert közben élőben rögzítettük az egészet, az akkori technikával... Megjegyzem, 1979-et írtunk, tehát szó sem volt a mai vérprofi informatikai megoldásokról. Ott a helyszínen kellett baromira koncentrálni, hiszen nem nagyon volt lehetőségünk korrekcióra később, főleg nem a ritmusszekcióban. Mindezt hatalmas tömeg, úgy kilenc-tízezer ember előtt kellett produkálnunk. Azt hiszem az egyik legelső élő lemez volt itthon A Nagy Buli, amit kiadtak. Nem kis felelősség volt a vállunkon, de bármikor szívesen újracsinálnám, élveztük.
Bence: Nekem édesapám (Nyemcsók János, a Piramis jelenlegi énekese – a szerk.) mesélt az ifiparkos időszakról. Ő akkor, tiniként, rajongóként nagyon sokat járt oda. Az ő elmondása alapján szerintem biztosan nem túloz senki, aki az ifiparkos időket valamiféle aranykorként emlegeti, biztosan elképesztő bulik lehettek ezek. Úttörők voltak. Mind a zenekar, mind a közönség.
 
Ha nem ma, hanem akkor lettél volna huszonéves, ott lettél volna ezeken a koncerteken ugye?
Bence: Őszintén szólva gőzöm sincs, hogy mi lett volna akkor, csatlakoztam volna-e az ifiparkos tömeghez, vagy sem, mert egyáltalán nem szeretek koncertekre járni, bármily meglepő is ez. Sokkal zárkózottabb vagyok annál, mintsem egy bulin tomboljak. Bőven kiélem magam a színpadon. De nyilván akkoriban azért teljesen más volt az egész atmoszféra, és lehet, hogy a korabeli fíling magával ragadott volna, de ma meg sem fordul a fejemben, hogy koncertre menjek. Egy dolog mindennek ellenére biztos: a korabeli, hatvanas-hetvenes évek zenekarai sokkal jobban megérintettek, mint bármelyik modern lemez. Lehet, hogy manapság például ez is a bajom, ezért is ódzkodom a koncertre járástól – hiszen volt mondjuk régen egy Piramis, vagy egy Omega, ahol mindenki egyéniség volt, és teljesen egyértelmű, hogy a mai napig is mindenki tudja a nevüket. Nem számít, hogy hány év telt el, ismerik, és nem felejtik el őket, sem a dalaikat. Na, ilyen ma nincs.
 
Vajon mi az oka ennek? Hiszen az emberek ugyanúgy szeretnek zenélni, és zenét hallgatni..
Bence: Talán az első ok az, hogy manapság sajnos nincsenek olyan helyek, mint anno az Ifipark volt.. Teljesen más világot élünk, nincs már az a rákenroll, átalakult a zene, az ízlés, az egész hangulat. Valahol az évtizedek alatt pedig elveszett, kihalt a lelkesedés, az a fíling, ami akkoriban körüllengte az egész koncertesdit.
Pinyó: Képesek voltunk például akár decemberben is szabadtéri bulit adni, a zimankóban. Senki másnak nem jutott ez eszébe akkoriban. A zuhogó hó ellenére mégis sok ezren eljöttek erre a Piramis-koncertre is, és kérdés nélkül élvezték. A gyerekek a színpad előtt játszottak a hóban, mi meg honvédségi hőfúvóknál melegedtünk a színpadon. Egy-két hógolyó is elrepült a fejünk mellett, de ez senkit sem érdekelt. Mindigis rekordereknek hívtak minket. Na, ez a buli is olyan volt, még a környékbeli domboldal is tele volt emberekkel.. Szerintem ebből érezhető az, amit Bence mondott. Más volt a hangulat, más volt akkor az egész zenei élet.
 
Arra utaltok, hogy ma már nem élveznének egy ilyen bulit az emberek?
Bence: Nem erről van szó. A Piramis-koncerteken ma is mindig sokan vannak, ebből látszik, hogy van igény a régebbi típusú rockzenére is. Más kérdés – és persze nem leszólni szeretném a mai zenéket, mert biztosan rengeteg fantasztikus előadó van manapság is –, de ugye az emberek, a közönség azt hallgatják, azt szeretik, amit „kapnak”. Mint ahogy én apám által ismertem meg a Piramist, neki pedig szintén ez a zene jelentette a fiatalkorát. Sok hasonló muzsikát hallgattunk a mai napig otthon, nem véletlenül alakult ki bennem, hogy inkább a régi zenékkel vagyok jóban. Tuti, hogy ma is vannak nagyon szuper zenék, de nekem bőven elég az, ami régen volt, abból kiválóan tudok táplálkozni.
 
És táplálkozol is, hiszen jó ideje Gallai Péter „helyetteseként” lépsz fel a Piramissal.. Hogy éled ezt meg huszonhét évesen?
Bence: Az a nagy szerencse, hogy mikor bekerültem a Piramisba, még volt lehetőségem Péterrel együtt játszani. Másrészt miután én a Piramison nevelkedtem, Péter zenéjéből nagyon sokat tanultam már korábban is. Felfedezhető nyilván, és mások is hallhatják, hogy ugyanolyan hangszíneket használok, na meg a játékstílusom is nagyon hasonlít az övére, hiszen annyit hallgattam az évek alatt, ahogy ő játszik. Péter volt mindig is a kedvencem, az ő dalait szerettem a legjobban, és nem csak azért, mert billentyűs..
Pinyó: Így szerencsére nem érte egészen felkészületlenül ez a szerencsétlen helyzet, hogy Péter betegeskedése miatt most egyedül maradt zongorafronton a zenekarban. Nyilván hiányzik Péter a csapatból, de sajnos mindenki felett múlik az idő...
 
Sokat változott a Piramis zenekar az elmúlt 40-45 évben – ennek ellenére vajon megidézi majd az Ifipark a régi emlékeket?
Pinyó: Efelől abszolút nincs kétségem. Ritkán merengek a múlton, de ha az egykori fiatalságom helyszínén megszólalnak a Piramis-dalok, egy pillanatra biztosan becsukom majd a szemem,hogy visszarepülhessek a hetvenes évekbe.