Karcolatok 20 - Interjú Ákossal

Karcolatok 20 - Interjú Ákossal

Akadnak előadók a hazai könnyűzenei életben, akik ...

Akadnak előadók a hazai könnyűzenei életben, akik nem igényelnek extra bemutatást és bizony Kovács Ákos mindenképpen ide sorolható, mindenki tudja, kiről van szó. Minőségi muzsika, maximalizmus, valódi tartalmat tolmácsoló szövegek. Ezek ugranak be munkásságáról azoknak is, akik esetleg nem élnek vele. A Bonanza Banzai feloszlása előtt egy évvel, 1993-ban jelent meg első szólólemeze, a Karcolatok, ezen apropóból országos, jubileumi koncertsorozat indul hamarosan.

20 éves lett idén a Karcoltatok; van-e olyan dal illetve dalszöveg, amit már nem vállalnál mai fejjel?

- Negyvenöt éves vagyok, négy gyerekem van, már nem azzal a fejjel gondolkodom, mint amikor friss diplomával éppen kikerültem az egyetemről. Emellett az is igaz, hogy van az emberben folytonosság is. Akkoriban nagyjából semmi más nem foglalkoztatott, mint a szerelem és a halál, különösen ez utóbbi, mert az előbbiből jutott elég. Ha az ember kellő öniróniával közelít a saját munkájához – ebben volt módom gyakorlatot szerezni –, akkor majdnem bármelyik régi dalt el lehet játszani. A lényeg az, hogy ne csináljunk úgy, mintha még mindig húszévesek lennénk. Játszható dalok vannak a Karcolatokon, játsszuk is őket, igaz, nem ugyanabban a formában, ahogyan annak idején lemezre kerültek: az őszi előadásokon minden dal mai hangszerelésben lesz hallható, nem cél, hogy az eredeti, helyenként „naiv” változatokat élesszük fel. Ilyen tekintetben az egész repertoár kihívást jelent. Mai koncertet szeretnénk, nem sima nosztalgiázást.

Ezek direkt a szólólemezhez készült szerzemények voltak, vagy voltak köztük Bonanzából kipergett ötletek?

- Szólistaként akartam bemutatkozni, rengeteg ötletem volt, ráadásul soha nem érdekelt az újrahasznosítás. Útkereső, sokféle színt felvillantó, alapvetően akusztikus lemez a Karcolatok, nevezhetjük eklektikusnak is. László Attila jazzgitáros, Dorozsmai Péter rockdobos-pruducer, B. Bíró Zoltán latin muzsikus és Hauber Zsolt, a Bonanza szerzője is írt zenét erre az albumra, a saját akusztikus gitáros szerzeményeim mellé. A szövegeket, ahogy azóta is mindig, magam jegyzem. A korabeli közreműködők névsora is a sokszínűségről árulkodik: például ifjabb Rátonyi Róbert jazz-zongorista, Horváth Kornél ütőhangszeres, Maróthy Zoli rockgitáros egyaránt játszott a lemezen.

Gondolom, a jubileumi turnén fókuszba kerül az első lemez…

- Számunkra nagyon izgalmas, szokatlan koncert ígérkezik, a teljesen lecsupaszított, akusztikus szerzemények mellett megjelennek elektronikus hangzású és rockos darabok is. Hangulatában talán az Andante vagy a 40 műsorához hasonlítható, de minden eddigi koncertünktől különbözik az idei. Kifejezetten lassú, "érfelvágós" számokkal kezdünk, olyanokkal, amilyeneket eddig csak ritkán vagy soha nem lehetett élőben hallani. Ezután csapunk bele a Karcolatok dalaiba, a húsz évvel ezelőtt megjelent album összes szerzeményét eljátsszuk, ráadásul sorrendben. A két felvonást szünet választja szét, pont a Karcolatok anyagának közepén.

Igaz a hír, miszerint a turné után egy évig nem koncerteztek?

- Így van. A Turné 2084 során kikoncerteztük magunkat: több mint kétszázezer embernek játszottunk másfél év alatt. A nagyszabású, nagyszínpados előadások zajos sikere után gyakorlatilag minden átmenet nélkül ugrottunk bele a színházi koncertek előkészítésébe. Teljesen új repertoárt, új hangvételű műsort hozunk létre, a látványvilág is megújul a helyszínekhez alkalmazkodva, ráadásul a zenekar felállása is más lesz. Ha a Karcolatok 20 turné is véget ér, egy évig biztosan nem koncertezem.

Mi várható a következő 20 évben tőled? Jöhet egy echte jazz vagy blues-lemez is akár?

- A jazz műfajához nem vagyok elég jó zenész, de őszintén szólva a hangszeres tudás tiszteletén túl nem érint meg igazán, nem köt le, hallgatóként sem. Ezzel szemben pop-rock műfaja korlátos játéktér: ketrecbe zárja a művelőit, mert nagyon egyszerű zenei struktúrákkal operál. Azért szoktam különböző hangszerelésekben megszólaltatni dalokat, mert szeretem a saját érdeklődésemet is ébren tartani a munkám iránt. Úgy gondolom, ez a záloga, előfeltétele annak, hogy bárki más is érdeklődjön iránta.
Mindig a következő lépés izgat, például az, hogy lesz-e következő lépés. Most szerencsére van tervem a továbbiakra, lélekben már az foglalkoztat. Visszatérek a stúdióba, hogy egy olyan lemez ötletén dolgozzam, amely programot adhat egészen 2015-ig.

V.G.