„Nem a stílusok, csak a jó zenék számítanak!”

„Nem a stílusok, csak a jó zenék számítanak!”

17 éves idén a Be Massive

Metha, a Be Massive partysorozat és lemezkiadó kitalálója, vezetője, DJ, producer, buliszervező, aki lassan 20 éve mozog a hazai elektronikus zenei pályán. A kezdetekben még breakbeatben nyomult, aztán jött a techno és egyéb negyedek. Az idén 17 éves Be Massive pedig 2015 óta kiadóként is funkcionál, emellett az egyedi és különleges helyszíneken megrendezett HORIZON sorozatot is ő rendezi, meg még egy csomó más e-zenei eseményt. A kérdéseinkre maga Metha, azaz Végh Mátyás válaszolt.
 
Interjú: Császár Gergő
 
 
Hogyan kezdődött?
 
Először vizuálosként kezdtem, heti 5 éjszakát nyomtam a Zöld Pardonban, ahol az egyik ottani DJ, Infragandhi vezetett be a keverés világába. Ezután az első saját bulim a Kultiplexben tartottam Methamorphosis néven – innen a név. Marka figyelt fel rám, ahol akkor még breakbeat, drum and bass, techno, tripp-hozz zenék keveredtek. Megkaptam a keddeket és elindult az első saját estém Electronic Experience néven. Itt aztán készültek mixlemezek, és az első ilyen lemeznek volt Breakbeat Massive a címe. Rendszeresen játszottam, tanultam az ikonikus Kálvin téri Chachában, ahol heti 3 éjszakán én nyitottam és zártam az esteket. Itt épültek az alapok. Lestem a nagyokat… A Breakbeat Massive igazán a Monóban nőtte ki magát, majd lett bulisorozat a Corvintetőn, ahol 9 évig voltam rezidens, egészen, amíg be nem zárt. Az este műfajilag mindig sokszínű volt. Sosem rendezkedtem be egy hangzásra.
 
Mikor és miért hagytátok el a „breakbeat” titulust?
 
A 2000-es évek közepe-vége felé már nem annyira tetszettek az akkori törtek, egyre jobban terjedt ez electro vonal, egyre kevesebb igényes break jelent meg. Ekkor jött az ötlet, hogy meg kéne változtatni az este nevét, hiszen szinte már semmilyen új breakbeat zene nem volt hallható. Évekig agyaltam, mi legyen az új név, így jött a „Be Massive”, ami azért tovább viszi az eredeti nevet, mégis egy új irány, egy letisztultabb vonal… bár én a mai napig hangsúlyozom, hogy sosem műfajokban gondolkozom, hanem jó zenékben.
 
Mikortól lettetek kiadó is?
 
2011 ősze, ha jól emlékszem...
 
Hogyan jött a Be Massive Horizon?
 
A törzshelyünk, a Corvin bezárt, plusz megszületett a lányom is, így jött az ötlet, hogy kellene csinálni egy nappali bulisorozatot is. Ez lett a Be Massive tábor, ami lényegében egy „családbarát” fesztivál, programokkal, bográcsozással, kirándulással, zenével. Ebből pedig egyenesen következett a HORIZON sorozat, ami kizárólag nappali esemény, mindig valami különleges helyszínen – mint pl. tetőterasz, levendulamező, víztorony, Dunakanyar –, lazább zenékkel, sötétedésig. 9 évig voltam a Corvinban rezidens, ennyi idő azért ki lehet égni, ezért is jött kapóra a HORIZON ötlete. Nyilván a Cercle nagy hatással volt az egészre, hogy drónos, élő felvételes DJ-szetteket streamelünk, különféle izgalmas helyszínekről, esetenként közönséggel.
 
Hogyan kell elképzelni egy ilyen nappali szabadtéri bulit?
 
Kora délután kezdünk, hogy a környéket is be lehessen járni, akinek van kedve. Rá tudjon hangolódni mindenki a helyszínre. Jönnek családosok, kutyások, fiatalok, idősebbek. Eddig az összes helyszínen nagyon jó lelkületű közönség alakult ki.
 
 
Hogyan sikerül leszervezni ezekre a helyekre egy ilyen kaliberű eseményt?
 
Többnyire az adott városvezetéssel kell leegyeztetni mindent. Egy helyszínt majdnem egyéves tervezés előz meg. Minden hivatalos papír, engedély meglegyen. Ezeket én intézem. Nagyon sokat tanultam és tanulok is.
 
Mennyire szoktak megijedni – pl. az önkormányzatok vagy az ott lakók – attól, hogy ez elektronikus zene, lényegében egy party?
 
Szépen kikerültünk ebből a sztereotípiából. Sok családi programot is viszek, és akikkel leülök tárgyalni, látják rajtam, hogy mit szeretnék, mi az üzenet. Akik pedig ellátogatnak az eseményre, akár városvezetők, látják, hogy minőségi okos zenék mennek, jó közönséggel. Legtöbbször a bulinak 10-kor pontban pedig vége is lett, ahogy előre meg volt beszélve. Utána még közös szemétszedés is volt. Jó példa a fonyódi esemény, ami nagy emberi találkozás is. Többek közt a fonyódi gimi igazgatója és kollégája volt az egyik főszervező és ötletgazda.
 
Ahogy látom, neked ez elég fontos, hogy szétválaszd ezeket a sztereotípiákat.
 
Az elektronikus zenét általában – főleg, aki nem annyira ismeri –, drogos hülye gyerekek szórakozásával azonosítják. Én pedig azon vagyok, hogy ez ne így legyen. Sok jó szervező van itthon, ahol minőségi, szuper zenéket lehet hallani. Nekem is az a célom, hogy a zene legyen főszerepben. Változtassuk meg a negatív személetet! Azt szeretném, ha majd az én gyerekem is olyan bulikra, fesztiválokra tudna járni, ahol nem kell neki sem és nekem mint szülőnek sem aggódni, hogy esetleg belefut valami rosszba. Elsősorban az igényt kell megteremteni a minőségi zenehallgatásra és a normális, mértéktartó szórakozásra, miközben egyéb kisebb programokkal, pl. kirándulással színesítjük az egészet. Elmegyek, felfedezem a környéket, amit a nap végén tánccal vezetek le. Persze ehhez is hozzátartozik, hogy iszunk, persze… de mértékkel, a minőségi szórakozást szem előtt tartva. Példát mutatva a gyerekeinknek is. Nem azt mondom, hogy csak ez a jó, viszont én ebben hiszek. És a HORIZON erről szól.
 
 
Milyen zenék mennek a Horizonon? Hogy tudod magad hétről hétre motiválni?
 
Minőségi, okos elektronikus zenéket igyekszünk játszani. A zenei motivációmmal picit bajban vagyok egy ideje, mert mintha mindenki ugyanazt játszaná, kevés az izgalmas előadó, megjelenés. Sok idő kell DJ-ként is, mire a sok megjelenés közt találok végre olyat, ami tényleg tetszik, amit lejátszhatok és nem unom meg egy alkalom után.
 
A közönség nélküli felvételek is elég jól sikerültek, amit a Turisztikai Ügynökséggel közösen szerveztetek. Lassan 2 millióan már megnézték a 8 részt, aminek októberben volt a második szezonja. Kik játszottak és hol? Ki szervezte ezeket a helyeket?
 
Igen! Legjobbkor jött, hogy a stream-sorozatot (Elektronikus Országjárást) meg tudtuk valósítani. Én szerveztem az összes helyszínt, Pécsett pedig az Amperesek segítettek mindenben. 2 éve írogatom a kis álomhelyszín-listámat… A fellépők is így kerültek kiválasztásra. Küldtem javaslatokat helyszínekre, fellépőkkel, majd közösen a Csodás Magyarországgal kiválasztottuk a főszereplőket és a helyszíneket. A stáb a saját csapatom volt, de az editálásra vonatkozóan – részben szakmailag – a Csodás Magyarországtól kaptunk irányokat, aminek szintén köszönhető, hogy sokat tanultunk, tanulunk és jobb minőséget hoztunk ki a projektből, mint azt a magunk tudásából tudtuk volna. Szuper kaland ez a projekt. 
 
Eddigi Be Massive Horizon DJ-k és helyszínek:
 
 
 
Javarészt hogyhogy nem Be Massive-es DJ-k játszottak?
 
Szakmailag hiteles fellépőket szerettem volna bemutatni, nem pedig egy brandet az emberek arcába tolni. Volt, akivel a forgatáson beszélgettem nagyjából először életemben, de persze voltak cimborák is. A kulcs a hitelesség. Hiteles előadókkal a sorozat is érdekes, hiteles és sokszínű marad. Még sok bakancslistás helyszín van, szóval várjuk a folytatást.
 
Ezeken a bulikon nemcsak a zene, a tánc a lényeg, hanem szoktak lenni különböző közösségépítő programok is, mint pl. szemétszedés, előadások, kirándulás… ez azért elég ritka ebben az elektronikus zenei közegben.
 
Amikor megszületett az első gyerekem, sokkal érzékenyebb lettem a környezetemre. Így jött az ötlet a faültetésre, kincskeresésre, szemétszedésre… Fontos, hogy egy adott eseménynek milyen üzenete van, akár a következő generáció számára. A mi és a gyerekeink jövőjére is hatással van, hogy milyen pozitív tettekkel mutatod az utat, miközben jól érzitek magatokat. Kimentek a gyerekeddel, ültettek egy fát, majd 20 év múlva visszamegy már felnőttként, és tudja, hogy ezt a fát együtt ültettük, utána pedig buliztunk is. Ez egy kicsit szimbolikus is, aminek mindenképpen a pozitív üzenet a lényege, mint ahogy azoknak a zenéknek is, amik nálunk szólnak. Remélem, jövőre sok fát ültethetünk!
 
 
Ennyi mindent kézben tartani, ezerfelé figyelni, neked mint szervezőnek és fellépőnek egyszerre ez mekkora stresszel jár?
 
Nagyon kimerítő, de egyelőre még pezsdítenek az új kihívások. Sajnos nehezen tudom kiadni a kezemből a feladatokat. Abban a megtapasztalásban vagyok, hogy ha valamit nem én csinálok, akkor az nem olyan lesz, mint amilyennek szeretném. Ezt is meg kell majd tanulni. Egyébként a másik stresszfaktor pedig az, ha egy adott bulinak te vagy a szervezője, és még ráadásul játszol is, akkor minden téren azt a megszokott minőséget kell hoznod, amit a közönséged elvár és meg is érdemel. Az, hogy te érkezel meg elsőnek, majd a végén te mész el utolsónak, elég fárasztó és feszkós tud lenni. Ez egy elég kemény része ennek az egésznek, ami kívülről egyáltalán nem is látszódik.
 
Készülsz mostanában valami új, saját zenével?
 
Már 3 éve csiszolgatom a 2. albumomat, azt tervezem megjelentetni december környékén. Elég sok zenét akarok rátenni, akár dupla albumnyi mennyiséget – elég széles zenei spektrummal, hiszen az elmúlt évek zenei termése kerül majd rá. Most októberben viszont kijött egy EP-m az Escape From The Present, 3 új saját trackkel. Ez kicsit ilyen synthwave-es vonal…
 
 
Milyen eseményeket terveztek a jövőre nézve?
 
Most azért elég sok minden le lett fújva, át lett rakva, de szerencsére a jövő nyár már nagyjából megvan. Közben persze új helyszíneket is keresünk. A Be Massive 17. születésnapi buliját is egy különleges helyszínen, a Marriott Hotel panoráma termében ünnepeljük november 20-án, 21-én pedig Keszthelyen a Bloom Bárban. Az Afterlife kiadó új tehetsége, COEUS fog fellépni. December 12-én pedig Be Massive Horizon, a helyszín a Tihanyi Echo Terrace lesz!
 
 
Mi lenne az álomhelyszíned?
 
A Vajdahunyad vára mindenképpen, mivel ott nőttem fel. De ez azért is egy nehéz kérdés, mert ugye a HORIZON miatt állandóan ezen agyalok, hol lehetne jó bulit csinálni… Tihany nagy álmom volt, de szerencsére az meg is valósult – sok másik mellett. Ha bárkinek, akár a közönségből, vagy az olvasók közül van jó ötlete, ne habozzon, küldje el!