„Eltelt annyi idő, hogy igényeljük újra egymás társaságát.” – Visszatért a Plastic Bitch

„Eltelt annyi idő, hogy igényeljük újra egymás társaságát.” – Visszatért a Plastic Bitch

Több fordulópontot tudhat maga mögött a Plastic Bi...

Több fordulópontot tudhat maga mögött a Plastic Bitch zenekar a 2012-es év folyamán. Értem ezt tagcserék, és az énekes, Géczi Ricsi ki- és beszállása alatt, melynek okán többünkben felmerülhetett néhány kérdőjel. Ezeket a kérdéseket tisztázzuk, valamint betekintünk a csapat aktualitásaiba és idei terveibe.

Egyidejűleg hagytátok el a zenekart a gitárossal, Tamással. Mi volt az akkori döntés hátterében?

Ricsi: Egy elég kemény időszakról volt szó. Valójában történt néhány olyan dolog körülöttünk magánemberekként, amelyek egyértelműen kihatottak mind a zenekarra, a munkánkra, az egész életünkre. Úgy gondoltuk a zenekarra fókuszáltunk, de közben csak sodródtunk. Kiadtuk az Octopussy EP-t, amit igaz megturnéztattunk, de közben elvesztettük a valódi emberi kapcsolatot egymással..

Némi kihagyás után közösen úgy döntöttetek, hogy visszaveszed a mikrofont és újból a banda élére állsz, mi több, már a Velvet Stab-ből ismert Nagy Viktor is erősíti a csapatot. Mitől gondoltad meg magad?

Ricsi: Eltelt annyi idő, hogy igényeljük újra egymás társaságát. Amikor ez először felmerült, akkor egy ideje újraindult a kommunikáció. Persze először óvatosan véletlen, az éjszakában történt találkozások közben, majd egyre inkább elkezdtünk összejönni, mint korábban. Ekkor már Manü is a zenekar tagja volt. Tomi egy ideje pedig Amerikában él, de minden bizonnyal hazatér hamarosan.

Azóta stúdióban is voltatok, mesélj a készülődő Noir Turbulence című anyagról!

Ricsi: Egy háromdalos anyagról van szó. Elég változatos a dalok eredete…a Night Of The Long Knives még a kiszállásunk előtt íródott és lett végleges Manüvel, a Gem az visszatérésem előtt készült, míg a Pillowfight-ot már együtt formáltuk dallá. A mai napig imádom az Octopussyt, ez pedig úgy gondolom egy újabb csomag a Plastic-től, amely egy, még mindig éhes zenekar képét mutatja.

Mit vártok a 2013-as évtől?

Ricsi: Amennyire tudjuk, meg akarjuk turnéztatni ezt az új anyagot, de menetközben szeretnénk nekilátni az új daloknak is, amelyeket már teljesen együtt írunk az első hangtól.