Divatblog, anyaság és metál – Simone Simons (Epica) interjú

Divatblog, anyaság és metál – Simone Simons (Epica) interjú

Idén jelentkezett legújabb, The Quantum Enigma cím...

Idén jelentkezett legújabb, The Quantum Enigma című albumával a holland szimfonikus metál banda, mely a jövő év elején ismét hazánkba látogat. Jelenlegi turnéjuk november 20-án kezdődött, Simone Simons énekesnőt pedig az indulás előtt nem sokkal sikerült elcsípnünk pár kérdés erejéig.

Napokon belül újra turnéra indultok. Készültök már?

Lassan már kezdek is összecsomagolni, aztán irány Luxemburg, méghozzá vonattal, ahol találkozom a többiekkel. Mentálisan próbálok felkészülni arra, hogy most megint távol leszek a családomtól és a barátaimtól egy darabig. Azt hiszem, hogy már a többiek is mossák a ruháikat, és készítik a bőröndöket. Várjuk már nagyon ezt a turnét, és hogy újra együtt lehessünk!

Január 24-én Budapestre is elér a koncertkörút. Mire számíthat a hazai közönség?

A Dragonforce-szal fogunk közösen turnézni, és ez lesz a legnagyobb klub produkció, amit valaha is csináltunk. A látvány garantált, hiszen a fénytechnikusunk például nagyon jól ismeri a zenénket, és minden egyes apró részletre odafigyel. Egy remek csapat fog körülvenni minket. Két órát fogunk játszani, és tele vagyunk energiával. Az új dalok mellett elővesszük a régi klasszikusokat is.

Fennállásotok óta először Indiába is eljuttok hamarosan. Mi van inkább benned, félelem, vagy izgalom?

Sosem jártam még ott, úgyhogy rendkívül izgatott vagyok. Több barátom is volt már arra, a szomszédom is nemrég utazott Indiába, és mindenki csupa jót mesélt eddig, úgyhogy egyáltalán nincs bennem félelem. Várom, hogy megismerjem közelebbről a kultúrájukat!

A legutóbbi lemezetek az első, amit már az új basszusgitárosotokkal, Robbal vettetek fel, ráadásul egy új producer, Joost van den Broek vezényletével. Ez a keményebb irány, mely tapasztalható a korongon, nekik köszönhető?

Igen is meg nem is. A zenekar minden tagja írt dalokat az albumra, és úgy éreztük, hogy meg szeretnénk kicsit keverni a dolgokat. Visszanéztünk az elmúlt 12 évre, és úgy döntöttünk, ki szeretnénk próbálni valami újat. Ezért is váltottunk stúdiót. Joost egy fiatal, tehetséges, motivált srác, sok-sok energiával, ráadásul még nagyon vicces is, szóval kihozta belőlünk a legjobbat. Az elejétől, a dalszerzéstől kedve egészen a végéig, a keverésig, ami Dániában zajlott, ő vezényelt mindent. Tudta jól, hogy mit akarunk, és azt is, hogy kicsit keményebb hangzás felé szeretnénk mozdulni. Metálosabban szerettünk volna szólni az eddigieknél, és ez sikerült is. Imádom, ahogy szól ez a lemez!

Mark (Jensen – gitáros, énekes) szerint modernebb lett ez a lemez a korábbiaknál. Egyetértesz vele?

Igen. Úgy érzem, hogy a klasszikus szimfonikus elemek, amiről az Epica ismert, tökéletes elegyet alkottak a heavy metal hangzással. Remek energiák szabadultak fel ebből a kettősségből.

Újra Stefan Heilemann-ra bíztátok a borító tervezését. Róla mit tudhatunk?

Már többször dolgoztunk vele, s amellett, hogy egy kiváló művész, nekem nagyon jó barátom is. A srácok is kedvelik őt. Felvázoltuk neki a lemez koncepcióját, címét, és pár dalszöveget, s innentől kezdve szabad kezet adtunk neki. Biztosak voltunk benne, hogy tudni fogja a dolgát. Jól ismer minket, és a stílusunkat. Minden borítóját imádom, de ez most a kedvencem, bár mindig ezt mondom. De ez most tényleg még az előzőnél is jobban tetszik!

Mennyire nehéz összeegyeztetni a bandát a gyerekneveléssel így, hogy a férjed, Oliver Palotai (Kamelot) is zenész? Tervezed, hogy esetleg magaddal viszed a fiad a turnéra?

Sok tervezéssel jár a dolog. Általában egyikünk otthon van a gyerekkel, amikor másikunk turnézik, de a nagyszülők is a közelben laknak szerencsére, így ők is sokat segítenek. Itthon biztonságban van. Nem szeretném a turnéra magammal vinni. Eleve korán kel és korán fekszik, a busz biztos nagyon hangos volna neki, a metálzenészek pedig szeretnek bulizni, és nem szívesen ébrednének gyereksírásra.

Szeretnéd, ha ő is metálzenész lenne majd?

Talán igen, talán nem. Lehet, hogy nem is fogja olyan menő dolognak találni. Ki tudja, lehet a hip hopért lesz oda... De az már látható, hogy imádja a zenét, sokat táncikál, ha pedig elhallgatnak a hangszórók, már kiabál is, úgyhogy folyton kell, hogy szóljon valami.

Van egy blogod, a SmoonStyle, ahol a divattal foglalkozol. Ha nem zenész lennél, ezen a területen dolgoznál?

Lehetséges. Ez igazából egy hobbi a számomra, amit a szabadidőmben csinálok az Epica mellett. Ruhákat is tervezek, de imádok fotózásokra és forgatásokra járni, szóval nagy szenvedélyem ez az egész. Nem tagadom, én is egy olyan lány vagyok, aki már kisgyerekként is imádta a csinos ruhákat és minden ilyen csajos dolgot.