Interjú Grandpierre Attilával: Vágtázó Csodaszarvas a Dürer Kertben

Interjú Grandpierre Attilával: Vágtázó Csodaszarvas a Dürer Kertben

Október 6-án rendhagyó koncerttel vár mindenkit a ...

Október 6-án rendhagyó koncerttel vár mindenkit a Grandpierre Attila vezette Vágtázó Csodaszarvas a Dürer Kertben. Az est nem véletlenül kapta a rendhagyó jelzőt, ugyanis az ősi energiáktól duzzadó koncert számos vendégzenészt felvonultat, sőt bevezetésképpen még egy előadásban is részesülhetünk. Az esemény kapcsán Lucának nyilatkozott a tudós/muzsikus:


L.: Az estét Paulinyi Tamás nyitja egy előadással, melynek címe Utak a kozmikus tudathoz. Hogyan veszi fel a kapcsolatot és kötődik az előadás a Vágtázó Csodaszarvas koncertjéhez?

A.: A zenei hangok valami elképesztő hatást képesek gyakorolni. De honnan veszik ezt a képességet? Hogyan képesek bennünket elragadni, valósággal, egy másik, teljesebb világba? Hogyan képesek a hangok, a rezgések ezeket a csodaszerű tapasztalatokat lehetővé tenni számunkra? Hogyan képes néhány semmi kis hang rábírni a hajunkat, hogy égnek álljon? Egyszer Örményországban egy ünnepélyes ebéden vettem részt. Farkaséhes voltam, és pazar lakoma állt előttem. Elkezdődött az ebéd, és egyszercsak megállt a villa a kezemben, falfehér lettem, és valami megindult bennem, mintha kinyílt volna bennem egy ajtó. Az ebédhez ugyanis, egy örmény népzenét játszó zenekar adta a hangulatos kísérőzenét, és ők a zenélésbe belefeledkezve egyszercsak rögtönözni kezdtek, elmerültek egy különös világban. Ekkor megdobbant a szívem, szinte a kés is megállt a levegőben, de a villa biztosan, és megfeledkeztem az ebédről, Örményországról, a földi világról, kiléptem az emlékek, az igazi érzések világba, és hüledezve, csodálkozva valami rendkívüli szépség valódiságára bukkantam rá. Éreztem, hogy lángol, és él, de úgy, hogy a lélegzetem is elállt. Hosszú percek után tértem csak vissza lélekben az asztaltársasághoz. Hogyan volt erre képes az a pár hang? Évtizedek óta nyomozok a zene varázserejének titka után. A nyomok a Kozmoszba vezetnek, abba a csodálatos Világegyetembe, amely a csillagászati értelemben vett, vagyis megfigyelésekre épülő anyagi világegyetemen is túl van, abba a teljesebb világba, amelyből a csillagvilág erejét meríti, és ez a világ a kozmikus varázserővel bíró zene világa. Igen, létezik egy valóság, amelyik teljesebb annál a valóságnál, amit a mai materialista társadalom ismer. Metod Saniga csillagász-matematikus barátom évtizedes kutatásai megerősítették számomra, mégpedig igazi, tudományos megalapozottsággal, hogy nemcsak a 3 dimenziós tér és az 1 dimenziós idő alkotta négydimenziós világban élünk, hanem egyidejűleg egy egész sor magasabb dimenziós világban. Ehhez még hozzáteszem, hogy végső soron kozmikus lényünk minden téren és időn túl éli életét és figyeli a különböző dimenziók kereteiben élő világok életét. Paulinyi Tamás parapszichológus, író, költő és zenész barátom előadásában a különleges tudatállapotokban megismerhető különleges, teljesebb valóság titkainak világába ad bepillantást.


L.: Az előadás után a BaRaKa zenekar lép fel. A zenéjüket hallgatva azt lehet mondani, hogy csodálatosan kikövezi az utat a Csodaszarvashoz és a legjobban hangolja rá a lelket…

A.: Őseink még nem egy materialista társadalomban éltek. Ők a mainál teljesebben érzékelték a világot. A bolygók keringéséből áradt felénk az idő, akkor még úgy fogtuk fel, hogy szinte a bolygók keringése állítja elő az időt, azt az időt, amit átélhetünk, az életidőt. Ezer évvel ezelőtt a Napot még eleven élőlényként érzékeltük, és a különlegesen fogékony lélek pontosan be tudott számolni arról, miért megrendítő egy naplemente annyira, hogy a nyelv is megdermed a szájban, a szervezet, az elme beleszédül, belezsibbad a Nap, a Föld és az Ember kapcsolatának és e kapcsolat fordulópontjának átélésébe. Őseinknek köszönhetjük azt az élet-láncot, amelynek jelenleg éppen mi alkotjuk életadó és életfenntartó lánc-szemeit. Őseink láncolata pedig visszavezet az ősmúlthoz, az emberré váláshoz, az emberi öntudat fényének kigyulladásához, ahogy a kozmikus erők kigyújtották az Élet és az Ember fényét a Földön. A Vágtázó Csodaszarvas koncertje előtt különleges dobfelszereléseken, állatbőrös dobokon, gitáron, kavalokon, furulyákon, didgeridoon, nagybőgőn, dorombon, csörgőkön szól majd a BaRaKa zenéje, akik a Táltos idő kerekén és Vérrel pecsételve című lemezeikről adnak ízelítőt.

L.: Elérkeztünk az este fényes pontjához, ami maga a Vágtázó Csodaszarvas. A zenétekben az (is) a jó, hogy korosztálytól független. Valamilyen módon a lélekre hat, aminek nincs köze a test korához. De miben rejlik az az erő, az a mindent magával ragadó energia?

A.: Gondoljunk csak bele: a lélek csoda egy valami! Az ember nemcsak test. Azt mondom, bejöttem a szobába, de ez inkább arra utal, a testem jött be a szobába. De amikor azt mondom, a testem, akkor ki az, akinek a teste, kinek a tulajdona a testem? Az enyém, de ki ez az én? Ha azt mondom, felemelem a karom, ki emeli fel a karom? Én emelem fel a karom, én. Ki ez az én? ÉN VAGYOK, AKI ÉREZ, ÉN VAGYOK A LÉLEK. Lélek vagyok, testetlen szellem, vagyis egy szinte hihetetlen csoda. Élek, érzek, s bennem az érzések valósággal muzsikálnak. Szellem vagyok, akire rábíztak egy testet, ami végigkísér földi életutamon. Egy olyan lélek, aki rendszerint a földi testhez kötődő üzemmódban érzékel, bentről kifelé. Csodálatos szervezetet kaptam fogantatásomkor, amelyben a sejtek csillagokként virágzanak. Kromoszómák úsznak egymás felé, DNS molekuláim rugóznak, fényeket bocsátanak ki, s molekuláim szinte varázserőtől hussannak céljuk felé, s mindezt én, ez az önmaga számára is titokzatos én, én irányítom. Csodálatos módon szervezetem sejtjei, molekulái hallgatnak érzéseimre, kívánságaimra, és ha úgy óhajtom, hogy a karom felemelkedjen, akkor ezermilliárdnyi sejt lát neki a feladat megvalósításának. Ők viselik a terhet, végzik a munkát, s én kapom a gyümölcsét: karom óhajtásra a magasba emelkedik. Mert ott él mögötte a lélek, csodálatos összhangban a természeti erőkkel, s amíg és amennyire ez az összhang egybehangzó, addig és annyiban gondolatom, óhajom valóra válik. Érdemes tehát szépet s valami igazit óhajtani, valamit, aminek van értelme, amit érdemes átélni, ami olyan szép, hogy ha nem létezne, ki kellene találni. A lélek akkor virágzik igazán, ha összeforr a természeti erőkkel, ha a természeti erők mentén fut fel a világra, ha a természeti erőkkel eggyé válva zengeti meg a világot, hogy csak úgy sajog a szépségbe a lélek! A lélek titokzatos, igazi ereje a természeti erőkkel összekapcsolódásban rejlik. A természeti erők pedig elemi erők, mint a bennünk rejlő életerő is. A természeti erők korlátlanok, mert a Természet korlátlan, kozmikus teremtőerő. Ha összekapcsolódunk a kozmikus természeti teremtőerőkkel, lelkünk teljes erejében, természet adta fenségében bontakozik ki. Mire vagyunk képesek? Nemcsak a fizikai létsíkon zajlik a létpróba. Mivel a lélek az alapvető, és a test csak kihelyezett, előretolt hadállása, az alapvető kérdés az: mire képes a lélek? Milyen érzéseket képes a lélek átélni? Milyen érzéseket érdemes átélni? Hogyan élhetjük át a lehető legcsodálatosabb életet? Ezek a kérdések a zene titkához vezetnek. Ezért van akkora hatással ránk az igazi zene, amely a Mindenségből jön. Életerőnk végső soron a kozmikus teremtőerő. Érdemes megtanulni élni, beleszagolni az élet szédítő titkába, még mielőtt elmúlik testi-lelki-szellemi élet összetartozásán alapuló földi életünk. A Vágtázó Csodaszarvas zenéjének éppen az a lényege, hogy felvegye a kapcsolatot a kozmikus erőkkel, hogy a világot átható tudati erők révén megszólaltassa, megzengesse a világerőket. És most itt a nagy alkalom, hogy éljünk az életünk adta szinte korlátlan lehetőséggel, hogy átéljük a VILÁGZENGETÉS-t, életünk kozmikus forrásból induló vágyait, maradéktalanul, lelkünk minden erejével.

L.: Hogyan zajlanak a próbák a koncertre készülvén?

A.:Bármilyen kitűnő zenész is valaki, a Vágtázó Csodaszarvas-ban nem egyszerű a feladata. Itt ugyanis nem a szokásos zenei szempontok alapján zenélünk együtt. A nyugati civilizációban a zenei, szakmai jártasságot rendszerint úgy fogják fel, hogy a szakmai ismeretek és elsajátított készségek arra valók, hogy ezek révén uralkodjanak a zenén. Marius Schneider a „New Oxford History of Music” első kötete, a „Primitive Music” szerzője így foglalta össze a nyugati civilizáció hozzállását a zenéhez, és a művészethez általában: „A művészet előfeltételei: a mesterségbeli fölény, uralom, ellenőrzés, kezelés és a kifejezés közvetítőjének többé-kevésbé tudatos alakítása”. Nálunk viszont a fölény, az uralom a zene oldalán található. Mi nem akarjuk leigázni, uralni a zenét, inkább szeretnénk felfedezni és átadni magunkat a zenében rejlő kozmikus teremtőerőnek. Nem is értem, hogy egy zenész számára, aki szereti a zenét, miért nem a zene iránti kíváncsiság az első. Amikor egy zene megszületik, az olyan, mint amikor egy kisgyermek megszületik. Miért akarnánk leigázni, még azelőtt, hogy tudnánk, hogy magától mit szeretne tenni? Mi inkább a zene természetes kibontakozását igyekszünk elősegíteni. Nem a zenei formák, hanem a zenei tartalom felől közelítjük meg a zenét. A zenének az érzések számára fontos mondanivalója van, és mi azt keressük, hogyan, milyen hangokat rezgessünk meg ahhoz, hogy megsejtsük a zene értelmét, mert a zene értelméből, mondanivalójából, mozgatóerejéből fakad az igazi zenei formateremtő erő. Ezért a próbákon a zenei formák begyakorlásán kívül alapvető szerepet kap a zene értelmezése, a zene mondanivalójának felfogása és átadása, azoknak a zenei elképzeléseknek a kialakítása, amelyek képesek a zenei mondanivaló számára legalkalmasabb zenei formákat megtalálni, vagyis szervesen fejlődő, eleven, valódi zene megszületéséről gondoskodni. Csodaszerű találkozás, amikor szinte minden megbeszélés nélkül egymásra talál két világ, amikor valaki ráérez arra a világra, ami a zenénkben él.

L.:Milyen felállásban lesz látható a produkció, kiket láttok vendégül a színpadon?

A.: Ezúttal tizennégyen zenélünk együtt, ráadásul két olyan kimagasló zenésszel, akikkel eddig nem játszottunk, Dresch Mihállyal és Lantos Zoltánnal. Nagy hír számunkra az is, hogy Benkő Róbert bőgősünk visszatért a csapathoz. Különleges képessége van arra, hogy érzésből zenéljen, világokat nyisson meg. A hegedűsünk is új. Molnár Kriszta, aki kezdettől mostanáig a Csodaszarvas egyik kiemelkedően fontos tagja volt, külföldön vállalt munkát. Helyére Rossa Levente Bors-ot hívtam meg, akit Kobza Vajk Group egyik koncertjén fedeztem fel. Már ott lenyűgözött a játéka, nemcsak boszorkányosan gyors, virtuóz hangszerkezelése, hanem hogy olyan hangokat csalt elő a hegedűből, amelyek mintha egy ősi, keleties, duda- vagy töröksíp-szerű varázshangszerből törtek volna elő. Valósággal megcsapott a régi idők érzése, az a sejtelem, hogy az elmúlt idők mégsem múltak el, valahogyan tovább élnek és sajognak bennünk, és a világban, egy nagyobb egészben, ahonnan elő lehet hívni őket. Furcsa és különös, hogyan tud az ösztönös zeneérzékelő-képesség ennyire valószerű világokra rátalálni. S ha egyszer rátalál, szinte kimeríthetetlen világra talál rá, amely elkap s röpít bennünket pehelyként évezredeken át. Valami varázslat ez, ami nagyobb, mint az ember. Szép, amikor erre rádöbbenünk. Szívszorító. Fenséges. Szabadító. Szükségünk van rá. A Természet valósága nagyszerűbb, maradandóbb és felemelőbb, mint ahogy azt a mai fogyasztói társadalom láttatni akarja velünk. Jó látni, átélni, hogy létezik még a teljesebb, nagyszerűbb valóság. Mi ezért fordulunk a zenéhez, ezért fordulunk a zenével a világhoz, ezért szeretnénk magát a világot zengetni a zenével, hogy visszaadja életünknek eredeti, szabad, szédítően csodálatos, valóságos összefüggéseit.

Marosvölgyi Luca