„…egy ideje nem próbálom meg előre eldönteni, hogy miről írjak, mert abból csak erőlködés lesz…” -

Hőskort idéző 60-as évek-revival-rock a fővárosi f...

Hőskort idéző 60-as évek-revival-rock a fővárosi férfilét viszontagságait taglaló szövegekkel – mindez zsigeri energiával tálalva. A Konyha legújabb, Elmentek a szörnyek c. lemezén sem hazudtolta meg magát, csak a határokat kitolva tettek még egy lépést az eklektikus, egyéni megszólalás felé. A trió január 31-én mutatja be az anyagot az A38-on, ennek kapcsán kerestük fel őket.


A napalm death-es Barney-ból kiindulva (aki prog. rockerként hörgi a grindcore-t) nem minden zenész hallgat olyan muzsikát, amilyet játszik. A ti esetetekben mi a helyzet?

Haller Dani (basszusgitár): Bár más-más zenei közegből érkeztünk, szerencsére mindhárman „mindenevők” vagyunk. A vidéki fellépésekre történő utazások alatt a kocsiban éppúgy felcsendül a QOTSA, Peter Gabriel, ahogy Lorde, Tommy Emmanuel vagy akár a Pantera.

Állítólag ti a stúdióban sem sávozgattok, mindent egyszerre vesztek fel, akár egy koncerten. Milyen előnyei vannak ennek a metódusnak és vannak-e hátrányai?

Badics Márkó (dob): A gitárt, a basszusgitárt, és a dobot rögzítettük egy időben, a feléneklés illetve az egyéb rájátszások (metalofon, zongora, stb) később történtek. Az együttjátszásnak megvan az az előnye, hogy sokkal élőbb és dinamikusabb lesz a felvétel, lesz egy egészséges “lötyögése” az alapoknak. Ráadásul, ha jól végezzük a dolgunkat, akkor gyorsabban készülnek el a felvételek. Viszont ennél a módszernél inkább kész, előre kitalált és begyakorolt alapokkal kell a stúdióba menni, ott már nincs idő a közös kísérletezgetésre.

Az új lemezen is elég sok dal szól szakításról, továbblépésekről. Matyi, valóban ennyire zűrzavaros a magánéleted, vagy ezek mind egy esetet járnak körül?

Szepesi Matyi (ének, gitár): Átlagos, unalmas rocksztár-életem van (hosszú nevetés). A viccet félretéve: egy ideje nem próbálom meg előre eldönteni, hogy miről írjak, mert abból csak erőlködés lesz - így viszont összerakható a dalokból, hogy mi járt a fejemben az elmúlt másfél-két évben. Többször előfordult már az is, hogy megszakadt egy kapcsolat és bennem maradt valami, amit nem mondtam / nem mondhatok el a másiknak, ilyenkor jó kiírni magamból ezeket a gondolatokat. De a "Lesz majd egyszer"-t például ajándékba írtam valakinek, nem véletlenül.

Mennyire adtok a közönség, illetve a külvilág álláspontjára, vannak-e kérdések, amikben kikéritek mások véleményét? Például, hogy melyik számból legyen klip, stb…

SZM: Maximum néhány közel álló ember véleménye számít. Hihetetlenül jól esik a közönség visszajelzése, fantasztikus érzés, amikor látjuk, hogy sokat jelentenek nekik a dalaink, de ez a mi járgányunk, mi ülünk a kormánynál, mi döntjük el hogy merre menjünk.

Meséljetek, kérlek, a hangszerparkotokról. A sound alapján analóg srácoknak tűntök, de nyúltok-e olykor digitális technikához?

HD: Best of both worlds, ahogy mondani szokás. Ami jól szól, és illik a zenénkhez, jöhet, akár analóg, akár digitális. Természetesen nem lennénk szomorúak, ha ezentúl csak teljesen analóg módon rögzíthetnénk a felvételeinket, de ez a veszély sajnos jelenleg nem fenyeget. A lemezfelvételek során mind „vintage”, mind modern hangszereket megszólaltattunk, a legfontosabb, hogy a magunkénak érezzük őket, a megszólalásukat, és ezzel inspiráljanak bennünket.

Mire számíthatunk a január 31-i lemezbemutató koncerten?

BM: Nagyon energikus, jó hangulatú koncertet szeretnénk. A magam részéről oda szeretnék b…. csapni!
SZM: Az eddigi leghosszabb koncertünk lesz, szinte az összes valaha publikált dalunkat eljátsszuk (az új lemez minden számát beleértve), sőt, egy ki nem adott dalt is, amely előrevetíti a következő anyagunk zenei világát is. És lesz szokás szerint pár régi dal, ami ismét új hangszerelést, új köntöst kap aznapra.

Vígváry Gábor