„A kulcs a kapcsolatok építése és ápolása” – Let The Cigar Die-interjú

„A kulcs a kapcsolatok építése és ápolása” – Let The Cigar Die-interjú

Január 16-án a 13. Stagediving Fesztiválon lesz LTCD koncert.

A Let The Cigar Die egyike a hazai underground legintenzívebb koncertzenekarainak. A kezdeti idők akusztikus, grunge-os szerzeményei után a tiszakécskei csapat a stoner/southern metal, majd a metalcore/post-hardcore felé orientálódott. Kérdéseinkre Kőrös Zoli basszusgitáros és Sánta Zola gitáros válaszolt.
 
Annak idején 100%-ig akusztikus zenekarként kezdtétek. Hogyan lett belőletek súlyos modern metál alakulat?
 
Kőrös Zoli: Én az akusztikus formációban már játszottam Martfűn beugrósként a buli kedvéért. Levivel (Blanár Levente énekes – a szerk.) sokat dumáltunk, gyerekkorunk óta barátok vagyunk, volt közös zenekarunk is, és azon a nyáron éppen mondta, hogy bőgőst keresnek, mert pár hét múlva lesz egy koncert, amire összedobnának egy elektromos formációt. Nem igazán voltam jártas a basszusgitározásban, de mondtam neki, ha gondolja, én szívesen elvállalom. Zolával is nagyon jóban voltunk, így a társaság is jónak bizonyult.  Aztán az egy koncertből több lett, a kezdeti grunge feldolgozásokból, southern/doom feldolgozások, végül pedig saját számok születtek, melyekben meg kevertük az eddigieket modernebb műfajokkal.
 
A szerzeményeitekben a 90-es és a 2000-es évek underground zenéinek hatása egyaránt érezhető. Szerintetek melyik évtized volt az izgalmasabb zeneileg?
 
Sánta Zola: Ez egyértelmű. Számomra a 90-es évek volt a legmeghatározóbb, hiszen ott volt a grunge a Nirvanával, az Alice in Chainsszel, a Soundgardennel, Peal Jammel. Ők nagy kedvencek. Továbbá ott a Guns N’ Roses 90-es érája, a Rage against the Machine, a Down, a Crowbar, a Corrosion of Conformity és végül, de nem utolsó sorban a Pantera.
K. Z.: Szerintem mindkettő évtized izgalmas volt. Ha csak belegondolunk: a 90-es években a Pantera elkezdte megírni a stílusalkotó albumait, ami már önmagában egy igen izgalmas dolog volt szerintem. A 2000-es évek pedig több dolog miatt is közel áll hozzám. Egyrészt ott volt az Iron Maiden Brave New World albuma és Rock in Rio koncertfelvételük, ami miatt elkezdtem zenélni, és hatalmas hatással van rám a mai napig. Másrészt a Parkway Drive a 2000-es évek közepén jelent meg a színtéren, és ez az a zenekar, amely miatt mára már teljesen másképp tekintek a zenélésre.  Nem csak a breakdownokkal és dallamaikkal ragadtatnak el, hanem azzal is, hogy a koncertjeik egy külön életérzéssel bírnak.
 
Néhány YouTube videótok alatt ez olvasható megjegyzésként: „A felvételeket támogatta Tiszakécske város önkormányzata.” Ezt hogy sikerült elérni?
 
S. Z.: Tiszakécske önkormányzata minden évben ír ki kulturális és sport pályázatokat helyi egyesületek, csoportok, zenekarok számára, melyre mi is sikerrel jelentkeztünk. Nagyon sok helyre elvisszük a település nevét, hazánk fesztiváljaitól a külföldi koncertklubokig.
 
Van egyébként zenei élet egy ekkora városban? Volt rá példa, hogy felléptetek pl. városi rendezvényen?
 
S. Z.: Alapvetően komoly kulturális élet folyik Tiszakécskén, a település méreteihez képes is. Az underground rock-, metal- vagy pl. bluesélet általában egy-két éppen aktív helyi zenekartól függ. De nagydolognak tartom, hogy mindig fellépési lehetőséget kapunk, sőt az elmúlt években beindult a művelődési központunk által egy Underground Est névre keresztelt koncertsorozat, ahol a helyi és környékbeli amatőr zenekarok mellett a hazai underground nagyobb nevei is rendszeresen felléphetnek. Például február 19-én zenekarunk Apeyval, a Devil’s Trade-del és Bardócz L. Csabával muzsikál a művelődési központ színpadán. Érdemes megemlíteni, hogy elég sokan - fiatalok és idősek is - fognak hangszert, több kisebb zenekar működik.
 
Elég intenzíven koncerteztek, van, hogy havonta 4-5-ször is színpadra álltok. Mit gondoltok egyes zenészek Facebook-bejegyzéseiről, melyben azt taglalják, hogy az emberek – pláne vidéken - alig járnak rock/metalkoncertekre?
 
S.Z.: Nehéz ügy, mert sok ember anyagilag sem áll túl jól, így megválogatja, hogy milyen szórakozásra költ. Ráadásul a mai fiataloknál általános jelenség az, hogy a számítógép rabságában élnek, ahelyett, hogy közösségben alkotnának vagy kapcsolódnának ki. Ennek is köszönhetően az átlagos fiatalt kevés élőzenei impulzus éri. Azonban látszik a fény az alagút végén, mindig vannak meglepetések, amikor egy kistelepülésre megyünk játszani, és ott nagyobb létszámban jelennek meg az emberek, mint egy-két nagyobb városban. Szóval optimistán előre kell nézni, máskülönben az élet mit sem ér.
K. Z.: Érezhetően más vidéken játszani, mint mondjuk Budapesten vagy Szegeden, habár vannak helyek, ahol jó bulikat lehet csinálni. Ez valóban nem egyszerű dolog. Vidéki koncerttel kapcsolatban mindig a békéscsabai Csehó romkocsma jut eszembe hatalmas bulit csináltunk ott és nagyon jófej a főnökség. Mi is játszottunk már 1-2 fős és párszáz fős közönségnek is, szerintem a kulcs a kapcsolatok építése és ápolása.
 
Külföldi zenekartól melyik volt a legmeghatározóbb koncertélményetek?
 
K. Z.: Kétszer voltam Parkway Drive koncerten, ezt már magában nagy élménynek tartom. A Hegyalja fesztiválon láthattuk a Downt, egy színpadon játszhattunk a Between Buried and Me-vel és a The Devil Wears Pradaval. Nem csak hallgathattuk őket, találkozhattunk is velük. Egyszer Finnországban cserediákként láttam jammelni négy srácot, majd be is szállhattam egy kicsit hozzájuk a suliban. Később, mint kiderült, leszerződtek Lost Society néven, tehát ilyen formában ismerhettem őket is (nevet).
S.Z.: Az utolsó Hegyalja Fesztiválon volt szerencsénk játszani. Ott, akkor velünk egy napon muzsikált a Down még a Kirk-ös felállással. Na, az odavert. De meghatározó volt a Parkway Drive a Pecsában és Slash koncertje az Arénában.
 
A csapat zenei hatásai között a Guns N’ Roses első helyen szerepel a FB-oldalatokon. Mit gondolsz Axl, Slash és Duff nagy összeborulásáról?
 
K. Z.: Hármuk közül egyikük már nincs szerintem abban a formában, hogy hozza a szintet és talán ezt nem csak én gondolom így. Az újjáalakulások nem mindig úgy sülnek el, ahogy azt eltervezik. Reméljük a legjobbakat, bár én nem sok reményt fűzök a dologhoz.
S.Z.: A Guns miatt kezdtem el anno gitározni. Örülök is meg nem is, Axlt is Slash-t is láttam külön-külön már élőben, de együtt sosem. Jó lenne, ha együtt is eljutnának felénk. Más kérdés, hogy Axl hangja mennyire tud megfelelni a régi elvárásoknak.
 

Helyszín