A reggae pozitív energiája

A reggae pozitív energiája

Interjú Bodnár Tibivel

Február 9-én Bob Marley 73 emlékműsor lesz az A38-on a Ladánybene 27-tel és számos vendéggel.

 
Szerinted Bob mihez kezdene a mai világban?
 
Bob Marley tökéletes időben és helyen született – így utólag elemezve – ahhoz, hogy az erők és lehetőségek csúcsra járassák a személyét, a tehetségét.
 
 
Jamaica forrongott, a zene szintúgy. A nagyvilágban és persze Jamaicán is. Fiatalon, a leg érzékenyebb korban érintette meg Őt a társadalmi-politikai feszültség, a rasztafarianizmus „rendszere”, az Amerikából átszűrődő jazz és beat zene és a karibi zenék hatása. Amit ismerünk Bob Marley-ről, az Nála természetes volt, nem menedzserek és stylist-ok alakították ki az arculatot. Ebből fakadóan, ha mondjuk most lenne 20 éves, a tehetségével és az igazság-érzékenységével biztosan ismert előadó lenne és nagy, nemzetközi segélykoncertek állandó főszereplője, szervezője. Megtalálná az útját ebben az össze-vissza világban is.  
 
Hogy lehetne összefoglalni és lefordítani mai nyelvezetre Bob esszenciáját, az általa képviselt mondanivalót??
 
Én a spirituális énjében hiszek inkább, a zenéje mellett ez fogott meg. A reggae pozitív energiája (Rastaman Vibration – Positive), az élet ritmusa, az egymás iránti tisztelet, az élet szeretete, a harmónia és egyensúly elérésére való törekvés kint és bent. Ezek állandó értékek, ma is érvényesek. Forradalmár, vagy társadalomkritikus szövegeire valószínűleg több oldalról megpróbálnának rátelepedni és azokba mindenféle irányt belemagyarázni, ezért Marely-nek manapság lenne ezzel baja bőven. Viszont, ha ma élne, valószínű már nem lenne kérdés a kannabisz legalizálása…
 
 
Mennyire „kötelessége” a reggae-nek az aktuálpolitikai véleménynyilvánítás, mondjuk Magyarországon?
 
A focistának gólt kell rúgni, a katonának pontosan célozni, a popzenésznek szórakoztatni, a reggae zenésznek a társadalomban előforduló igazságtalanságokra felhívni a figyelmet – kötelező.
 
 
Az Embernek – és ez a privát véleményem – manapság a saját belső békéjét kell megtalálnia, ami hatással van a szűkebb környezetére, és ott is meg kell próbálni harmóniát teremteni. Ez a sok kis egyéni és csoportos nyugalmi energia tud ellensúlyt képezni a világunk ezer feszültségére. Lehet, hogy elvontnak hangzik és nehezen mérhető a hatékonysága, de meggyőződésem, hogy a reggae zene hallgatása, a tánc, az ölelés és mosoly előbbre visz, mint állandó harcban állni Babylonnal szemben. A Reggae Camp lényege is ez, 5 napig sok jó ember szeret reggae-t hallgatni, táncolni, mosolyogni, beszélgetni…megnyugodni.
 
Kérlek, mesélj el egy meredek vagy érdekes sztorit, ami még belefér!
 
X éve felléptünk a Dorottya utcában a Kendermag Egyesület által szervezett megmozduláson, melynek üzenete tisztán csak a kannabisz legalizálása volt. Most nem mennék bele a részletekbe, de mindenki tudja, hogy nincsenek egyértelmű fekete és fehér dolgok, így ebbe a témakörbe is ezer oldalról bele lehet kötni. Mi pozitívan közelítettük meg ezt a témát és az ügy mellé állás nem azt jelentette, hogy mindenki legyen kábszeres… Lényeg, hogy a már akkor kettészakadt ország jól kivehető volt a nézőtéren is. Egyik oldalon szerettek, a másikról megdobáltak minket. Miksa motoros sisakban lépett fel…
 
Mi újság a Ladánybene 27-tel?
 
Idén Krisztus-korú banda leszünk. Szerencsére egyre nagyobb igény van az élő koncertekre és ezekből nekünk is jut egy jó adag évről-évre. Szervezzük a saját eseményeinket (Marley koncert, Spring Reggae Jam, Reggae Camp) és érlelünk magunkban új zenéket, gondolatokat. Ezekre még várunk, de remélem hamarosan el tudunk kezdeni dolgozni, alkotni…
 
 
Nagy buli lesz február 9-én?
 
1995-ben tűztük ki a zászlónkra, hogy Marley munkásságát megmutatjuk teljes valójában a hazai közönségnek. (Még a 90-es években is csak az az 5 nagy slágere volt ismert a hazai médiában…)
 
Kiadtunk egy albumot sok B oldalról vett dallal, illetve összeállt a Marley műsor színpadi változata is. Azóta minden februárban tisztelgünk egyet Marley születésnapja környékén. De szerencsére több fesztivál is érdeklődik az LB műsor mellett a Marley produkcióra, a Szigeten több évtizedes hagyomány vagyunk már, aminek köszönhetően talán mi vagyunk a Szigeteken legtöbbször fellépett magyar banda…
 
 
Február 9-én a vajdasági Sin Seekas zenekar lesz a vendégünk, Ők forralják fel a hangulatot előttünk. Énekesük Sóti Juli fellép velünk is a koncert második felében. Vendégünk lesz még a hazai reggae szcéna első számú énekesnője, Szélinger Anna, azaz CéAnne. Velünk tartanak hűséges társaink, Hascu Bratosin perkás és Mr. Roul NO énekes, akikkel a jelentősebb koncertjeinken találkozhat a közönség.
 
 
A tavaly januári MÜPA – Vintage Reggae előadásunk alapján ezen a bulin is régi hangszereken, analóg megszólalásban szeretnénk még autentikusabban feleleveníteni a 60-as, 70-es évek hangját. Lesz Hammond orgona, Wurlitzer, Clavinet és zongora is, ahogy kell. Fejben és lélekben már nagyon ott vagyunk. A Marley 73 koncertet az NKA és a Hangfoglaló program is támogatja – köszönjük!
 
A klasszikus hangszerekkel őszintébben át lehet adni a reggae szellemét?
 
Jó érzés ezeken a régi hangszereken játszani. Nehezen magyarázható ez, olyan, mint bakelitről meghallgatni egy Led Zeppelint, vagy mp3 formátumban. Az igazi soundhoz kell az a nagy szekrény!
 
Illetve, ha a zenész már eleve egy kivételes ünnepnapként fogja fel ezt az eseményt – eme hangszerek miatt –, az nyilván inspirálja őt, hogy valami különlegeset alkosson rajtuk. Ezt észreveszi a közönség, és ez jó…
 
 
Ajánlj kérlek néhány ismeretlenebb zenészt, zenét, akár hazai, akár külföldi pályáról!
 
Relatív, hogy ki ismert és ki ismeretlen. Manapság pedig pláne, amikor a youtube-on, vagy a spotify-on mindenkit megtalálhatsz.
 
Régi öreg reggae-jazz gitáros – Ernest Ranglin
 
 
Itthon kevéssé ismert ének trió – The Abyssinians
 
 
Progresszív reggae (szintén régebbi banda, sajnos most halt meg az eredeti dobosuk, Steve "Grizzly" Nisbett L ) – Steel Pulse
 
 
Mai roots-rasta énekesek: Micah Shemaiah, Chronixx
 
 
 
Hazai fiatal roots reggae bandák: Afrodzaqm, Speakers Of Zion
 
 
 
Szerencsére sorolhatnám…
 
 
 
 
Császár Gergő

Helyszín