„A színház a reprodukció művészete”
Stéphanie Schlesser, Vastag Tamás, Füredi Nikolett és Szomor György főszereplésével, Pataki András rendezésében mutatja be a Soproni Petőfi Színház Elton John–Tim Rice Aida című musicaljét.
Először június 15-én látható a darab a Sopron melletti Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban, ami egyébként az UNESCO Világörökség része. Vastag Tamással beszélgettünk.
Mit szóltál, mikor megtudtad, hogy te kapod Radames hadvezér szerepét? Hogy esett rád a választás?
Ez lesz a negyedik előadásom az elmúlt négy évben, amit Sopronban játszom. Tavaly reménykedtem benne, hogy ha jól végeztem az eddigi munkám, akkor gondolnak rám újra. Pataki András igazgatóval nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Ezt a szerepet mindig is nagyon szerettem, ahogy a musicalt is és a benne lévő embereket. Szomor György fogja játszani az édesapámat a színdarabban, ami azért is különleges élmény számomra, mert őt tartom mesteremnek, tőle tanultam mindent a szakmáról és minden másról is.
Mit jelent szerinted ma Aida története?
Örök érvényű dolgokról szól a darab, hiszen minden generációnak meg kell küzdenie a saját akaratáért a szüleivel szemben. Másrészt ez egy beteljesületlen szerelmi történet, tragédia. Mindenki megtalálhatja magát benne, hiszen minden korszaknak megvan a maga Aida története.
Hogyan készülsz a szerep megformálására? Fizikailag is fel kell készülnöd a hadvezér szerepére?
Így van, nem csak úgy kell játszani, mint egy hadvezér, hanem úgyis kell kinézni. Nem gondolom, hogy az egyiptomi hadvezérek olyan hatalmas nagy darabok lettek volna, hiszen inkább a gyorsaság, ami dominánsan számíthatott a harcban. Ennek ellenére valóban van egy fizikai felkészülés is a szerepre, és persze zeneileg és színészileg is fel kell készülni rá.
Radames szerinted egy pozitív karakter?
Szerintem igen. Nyilván belemehetnénk abba, hogy mennyire szép dolog egy háborúban hadvezérnek lenni és lerohanni egy másik népet, de a háborúnak nem ő a felbujtója, ő egy katona benne, azt teszi, amit tennie kell. Emellett számtalanszor menti meg az elhurcolt rabszolgák életét, és pont egy rabszolgalányba szeret bele, akiről aztán kiderül, hogy Núbia hercegnője.
Mit mesélnél el az eddigi közös felkészülésről? Hol tartanak a próbák?
Eddig főként korrepetícióval teltek a próbák. Össze kell énekelnünk a darabot, hiszen egy nagy kórus is lesz benne, így nem csak külön-külön, hanem együtt is jól kell szóljon a dolog. Az érdemi színpadi próbáknak még csak most fogunk nekikezdeni. Általában másfél hónap szokott maradni erre, de ilyenkor tényleg semmi másról nem szól az ember élete, éjjel-nappal a szerepet próbálja elsajátítani.
Mondhatjuk, hogy ez az eddigi legnagyobb szabású darab, amiben játszol?
Ezt nem tudom ilyen egyértelműen kijelenteni. A szintén soproni Evita produkció is elég nagy lélegzetvételű darab volt. Nem lehet összehasonlítani a darabokat, de az tény, hogy ebben a darabban rengeteg zenész és táncos is közreműködik, ami miatt szuperprodukciónak is lehet nevezni, ha nem túl elhasznált a szó.
Mennyivel másabb számodra a színház színpadán állni, mint egy koncerten?
Teljesen. Amikor a saját koncertemre készülök, akkor a saját magam főnöke vagyok, én találom ki a dolgokat, és minden koncert egy kicsit más. A színház a reprodukció művészete. Ha egyszer valamit kitalál a rendező úr, akkor mi, színészek ahhoz próbálunk alkalmazkodni. Több ember együttes munkája határozza meg, hogy tudjuk-e hozni a színvonalat előadásról előadásra. Persze, minden előadás a maga nemében egyszeri és megismételhetetlen, de közben mégis arra törekszünk, hogy a lehető legpontosabban tudjuk reprodukálni a művet.
mm.alvajaro
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. május 9.
