„A táskák mögött látom az embereket, a személyiségeket” - Budapest Butik

 

16 évesen jártam először Borneón a családommal, egy nagy egzotikus ázsiai utazás során, ami a papám régi nagy vágya volt. Orángutánokat és esőerdőt akart látni. Szinte azonnal szerelmes lettem a helybe, az állatokba, a természetbe, az emberekbe, a hangulatba. 19 évesen egy ösztöndíjprogramon keresztül kijutottam egy évre Balira indonéz nyelvet és kultúrát tanulni. Itthon az ELTE Társadalomtudományi Karára jártam – a fő érdeklődésem a kultúrantropológia volt. Miután lediplomáztam, végleg Balira költöztem. Kint megismerkedem egy magyar festőlánnyal, Borival, aki ruhákat is készített – ő vezetett be a tervezésbe és mutatott be sok-sok embernek, így kezdtem el én is tervezőként dolgozni egy márkánál.

A fordulópont az volt, amikor egy orosz divattervező ismerősöm Baliról Párizsba költözött, és mivel a varrógépét nem tudta magával vinni, eladta nekem. Ezelőtt nem igazán tudtam varrni, magamtól tanultam meg, eleinte csak magamnak. Végül ez a varrógép teljesen átvette az irányítást az életem felett! (nevet) Szépen, lassan természetessé vált, hogy nem csak megtervezem, de meg is varrom a ruhákat. Brazíliába tettem ki a székhelyem, itt még mindig csak ruhákkal foglalkoztam. Egyszer Balin, az utcán sétálva szembejött velem egy nő, a hátán egy gyönyörű kosárral. Megkérdeztem tőle, honnan van – azt mondta Borneóról, ott ez egy tradicionális viselet. Teljesen beleszerettem abba a kosárba! Eleinte csak felvásároltam ezeket és viszonteladóként megpróbáltam beépíteni a márkámba Brazíliában, aztán ahogy telt az idő, egyre jobban elkapott a hév és jött az ötlet: miért ne tervezhetném és gyártathatnám le magamnak? Végül a táskák „kiütötték” a ruhákat, mert a kettő együtt túl sok volt.

 

 

Bevallom őszintén, nem sokat gondolkodtam azon, hogy pontosan hol és kinek akarom eladni a dolgaimat, csak szépet akartam készíteni, aztán alakult magától a többi. Szívügyem volt, hogy részben hazahozzam a márkát, hiszen ez az (egyik) otthonom, szerettem volna a magyar embereknek is bemutatni ezt az életérzést. Ugyanakkor ezeknek a termékeknek nem Magyarország a fő felvevőpiaca, mert az itthoni átlagnál magasabb ára van, és az éghajlat következtében nem tudnak „örök darabok” lenni, csak nyáron hordhatók (vagy ha valaki nyaralni megy télen). Ennek ellenére nagyon pozitív fogadtatása volt itthon a márkának, de nem akarok őszi-téli kollekciót. A webshopon keresztül a világ minden tájáról elérhetők a Borneo cuccok, de Balin – ahol mindig nyár van – Brazíliában, Ausztráliában és Dél-Koreában helyben is meg lehet vásárolni őket.

 

 

Jakartában, a fővárosban tömörül egy nagyon gazdag réteg, és kialakulóban van a középosztály is, emellett a rengeteg odautazó miatt sok a nemzetközi vásárló is. Habár egy nagyon tradicionális, európai szemmel visszamaradottnak látszó társadalom és kultúra az övék, fontosabb szerepet kapnak az öltözködésben is a tradíciók, ugyanúgy vásárolnak, fogyasztanak az emberek, ugyanúgy vannak brandek, van divat, van tömeggyártás. Ugyanazok a tradicionális ruhák, kosarak több árkategóriában, gyengébb és jobb minőségben jelennek meg a piacon, mindenki veszi, hordja őket. Nálunk az emberek nagy része nem vesz fel matyó hímzéses blúzt utcára – meg úgy egyáltalán sehova –, ott teljesen máshogy viszonyulnak ehhez.

 

 

 

Az anyagok, amivel dolgozunk 100%-ig természetesek, Borneóról jönnek, a műhely Balin van. A termékek alapanyaga főként a rattan, aminek nagyon hosszadalmas és kemény a megmunkálása: a férfiak felmásznak a fára és letörik a leveleket, amit a nők leháncsolnak, kiszárítanak, apróbb szálakra bontanak és befestenek. Ez a táska is így készült.

 

 

A Borneo táskák és cipők gyártási folyamatait az elején helyben kísértem végig, a kézművesek mindent megmutatnak, elmagyaráznak, megtanítanak. Habár elvileg te alkalmazod őket, mégis olyan családias viszony alakul ki köztetek, hogy a végén a privát ünnepeikre is meghívnak, mintha a gyerekük, testvérük lennél. Képzeld el, hogy Szenteste nálatok vacsorázik a főnököd! (nevet) Emiatt a szép, kölcsönös kapcsolat miatt is gondolom, hogy 100%-ig fair trade módon készülnek a Borneo termékek – ez nem csak munkaviszony, ez több annál. Sok minden miatt szeretem nagyon, amit csinálok, de ez az egyik alappillére. Munka közben itthonról is sokat gondolok rájuk, szeretem őket, hiányoznak. A táskák mögött látom az embereket, a személyiségeket.

Balin szinte mindenkinek van hagyományos értelemben vett szakmája, ami a legtöbb esetben az egész életüket végigkíséri. Jellemzően nem is oktatási intézményekben tanulják az adott mesterséget, hanem apáról fiúra, anyáról lányra öröklődik a tudás és a szakértelem. Első a család és a vallás, ami gyakorlatilag összefolyik a munkával, a munkahellyel, a családtagok együtt dolgoznak – emiatt nagyon érzékenyek arra, ha nem tartod tiszteletben az ünnepeiket, amiket neked betéve meg kell tanulnod és kalkulálnod vele. A társadalomszerkezet is teljességében a családra támaszkodik, nincs kiépült szociális háló, nyugdíjrendszer, az idősek hatalmas tiszteletnek örvendenek, a család gondozza és látja el őket.

Én alapvetően egy nagyon befogadó ember vagyok és hasonló területen is diplomáztam, így könnyen tudtam alkalmazkodni, szerettem megfigyelni és benne lenni a mindennapjaikban. Alkalmazkodni nekem kell, hiszen én vagyok a „vendég”. Ha nem tartod tiszteletben a kultúrájukat, a közös munka sem lesz sikeres.

Solti Hanna