„A természetesen jövő dolgokban hiszünk”

„A természetesen jövő dolgokban hiszünk”

Margaret Island-interjú

Elvarázsolódás, lelki bizsergés, önfeledt szárnyalás. Ilyesfajta föld felett lebegős relaxélmény a Margaret Island muzsikája. Ihletődésről, megfelelésről, és emlékekről is beszélgettem Lábas Vikivel és Törőcsik Kristóffal.
 
 
Interjú: Kurcz Orsi
Főkép: Hegyi Júlia Lily
 
 
A zenétekből süt az életigenlés. Ilyen szenvedéllyel éltek a mindennapokban is?
 
Viki: Ez időszakosan változó. A nyári pörgés során sokszor csak kapkodjuk a fejünket és alig győzzük feldolgozni azt a rengeteg impulzust, ami ér minket. Sok zenekar inkább az élet borúsabb oldalából tud jobban táplálkozni, és az őket ért negatívumokból, fájdalmakból inspirálódik, majd ezt közvetíti a közönség felé. Mi viszont mindannyian inkább vidám természetűek vagyunk, szeretjük a pozitívumokra helyezni a hangsúlyt, ráadásul erre próbálunk tudatosan is odafigyelni. Ha ezt a vidám vibe-ot meg tudjuk őrizni magunk körül, akkor tudjuk igazán egésznek érezni a munkafolyamatainkat és a koncertjeinket. Az emberek pedig ugye azért jönnek el meghallgatni minket, hogy feltöltődjenek, otthon hagyhassák a problémáikat és kiengedjék a felgyülemlett feszültséget..
 
Közkedvelt zenekarként komoly eszköz van a kezetekben, rengeteg fiatalhoz jut el az üzenetetek. Nyomasztó vagy felszabadító érzés ennek tudatában lenni?
 
Viki: Személy szerint nem vagyok abban biztos, hogy én ennek a tudatában lennék, és nem is feltétlenül szeretnék a tudatában lenni. Bár folyamatosan változunk, az értékrendünk és az alappilléreink ugyanazok maradtak. Vannak bizonyos ügyek, amik mellé szeretünk odaállni és ezt kommunikálni a közönségünk felé is. Nem lehet mindenkinek megfelelni, nem fog mindenkinek ugyanúgy tetszeni vagy nem tetszeni a zenénk. Én már attól boldog vagyok, ha a saját elvárásainknak eleget tudunk tenni anélkül, hogy bármilyen külső nyomás súlya a vállunkra nehezedne.
 
 
Fiatalon lettetek sikeresek: hogyan éltétek ezt meg akkor és élitek meg azóta?
 
Kristóf: Szeretünk folyamatosan pörögni, új koncepciókat kitalálni, új ötleteken, dalokon dolgozni, alkotótáborozni, új emberekkel találkozni. Hálistennek a lendületünk nem fogyott el, és nagyon szerencsések vagyunk, mert olyan stáb gyűlt körénk, akik minden hülyeségünkre nyitottan és befogadóan reagálnak, és együtt mernek velünk álmodni.
 
Pár éve még csak kezdtek becsusszanni az etnós elemek a populárisabb közegbe. Mi a titkotok, hogy már a „korszak bölcsőjénél” ennyire közkedveltté tettétek ezt a fajta fúziót?
 
Viki: A mai napig azt csináljuk, ami éppen jön, nem követjük a trendeket, nem szeretnénk hangzatosak lenni, csak hűek maradni önmagunkhoz, szóval mindannyian a természetesen jövő dolgokban hiszünk. Azt pedig semelyikünk nem gondolta volna, hogy valaha is ennyien fogják hallgatni, szeretni a dalainkat, zeneiségünket: ez csak egy hatalmas ajándék a sorstól.
 
Hujber Szabi kapta az év szövegírója Artisjus díjat – miért alkalmaztok külsős dalszövegírót is a dalaitokhoz?
 
Kristóf: Szabival a kezdetek óta dolgozunk együtt, és utólag belegondolva is félelmetes, hogy milyen könnyedséggel érzett rá arra, amit az elejétől fogva közölni szerettünk volna, csak éppen nem tudtuk mi magunk sorokba önteni. Azóta kicsit változott a vele való munka dinamikája, és mi is próbálunk egyre több szöveget “saját kútfőből” megírni. De ahogy zeneileg szeretünk nyitottak maradni és másokkal együtt dolgozni, éppúgy igaz ez a dalszövegírásra is, így gondolkodhattunk együtt Szabin és Bródyn kívül még Kemény Zsófival, Csorba Lócival és Áron Andris Apey-val is.
 
Kaptatok valaha negatív kritikát?
 
Viki: Persze, ezt nem lehet megúszni, és nem is kell. Az építő jellegű kritikára szomjazunk, a rosszindulatú, irigy kommentekkel viszont nem igazán tudunk mit kezdeni, hiszen ez többnyire nem rólunk szól, hanem az adott személy frusztráltságáról. Szerintem fontos a kritikus gondolkodás, hogy kérdéseket tegyünk fel magunkban, hogy ne legyünk mindenről 100%-osan meggyőződve, hiszen mindannyian fejlődni szeretnénk és egyre jobbak lenni, viszont az emberi gonoszság időnként le tudja fárasztani az embert.
 
Hogyan hangolódtok a koncertekre? Van bármiféle közös babona, szerencsehozó?
 
Viki: Az évek során alakultak ki az apró rituáléink, ezt az egyik stábtagunk, Bygyó „pacsi-gugi” hívószóval szokta jelezni a koncertkezdés előtti percekben. Ilyenkor mindenki megfogja egymás kezét, egy nagy kört alkotunk és 10-et guggolunk, a tizedikre felugrunk és kiabálunk, majd Verók Tomi, a gitárosunk az égbe emelteti a kezeinket, és 3-ra egy össznépi hangos „energia” kiáltást kér. A legvégén jön egy nagy pacsi, ahol általában „Margitsziget” a bemondás.
 
Milyen hangulatú bulik a kedvenceitek?
 
Viki: Mindegyik koncert nagyon kedves számunkra, hiszen azt csinálhatjuk, amit a világon a legjobban szeretünk: ez pedig az együtt zenélés, élőben a színpadon. A klubkoncerteket azért szeretem, mert közel vagyunk a közönségünkhöz egy zárt, félhomályos, intimebb térben. A fesztiválok pedig olyanok számunkra, mint a karácsony: ilyenkor a legfelszabadultabb és legnyitottabb a zenész és a közönség is. Nagyon szerettük például a tavalyi „Legszebb színek” áthangszerelt turnénkat, ami különleges világörökségi helyszíneken zajlott, akusztikus és szimfonikus estekkel is. Majd ősszel és télen ezt öltöztettük új köntösbe, és vittük el a vidéki színháztermekbe. Tavasz elején jelent meg a koncertalbumunk, ami ebből a sokszínű műsorból szemezget. Amikor elkészítettük, még nem is gondoltuk, hogy a koronavírus-para miatt ennyire aktuális lehet ez a dolog. A különleges koncertek és a fesztiválkoncertjeink hangulatát örökítettük meg egy lemezen, hiszen másképp szólalnak meg a dalok élőben, mint a stúdióalbumainkon. Ameddig tart ez a mostani helyzet, lehet kicsit nosztalgiázni a felvételeket hallgatva. Reméljük, legalább egy cseppet mindenki számára olyan lesz ez, mintha ott lenne a koncerten.
 
 
Fotó: Hegyi Júlia Lily