A varázsfuvolás

 

 

Ez egy egyhónapos program, amit minden évben máshol rendeznek meg az USA-n belül. Az első két hétben egy művészeknek kialakított rezidencián voltunk Floridában; ilyenkor ismerkedünk, összeszokunk, és persze rengeteget zenélünk, stúdióban felvesszük a közösen írt zenéket. Vannak mesterkurzusok, workshopok. A második két hét pedig turné, amikor különböző városokban bemutatjuk az anyagot – idén Orlando, Gainesville, Atlanta, Knoxville… Ellátogatunk helyi iskolákba, közösségekbe workshopokat tartani, élményeket gyűjteni és adni. Az utolsó pár napon pedig kipihenjük és megemésztjük az élményeket.

 

Semennyire. Olyan embereket választanak, akik zenileg nyitottabbak, de erős elképzeléseik vannak a saját munkájukkal kapcsolatban, és azt képviselik is, akár a zenén túlmutató szinteken is. A szervezők részéről ez egy izgalmas kísérlet de ugyanakkor zseniális érzékenység a megfelelő emberek kiválasztására: összeraknak 25 különböző országból származó embert, akik dinamikusan működő színes, szeretetteljes közösséggé formálódnak. Lényegében mindenki mindenkivel játszott, a két hét alatt rengeteg felvétel született. Rotterdamhoz hasonlóan itt egy internacionális közösséggé alakulunk. A OneBeaten a világ különböző pontjairól érkező résztvevők a saját zenei kultúrájukat prezentálják és automatikusan bekerülnek a „családba”, ami egy több száz zenészből álló háló.

 

Voltak, akik egyáltalán nem beszéltek angolul. De ahogy elkezdtünk játszani, nem volt kérdés. Nem kell ahhoz egy nyelvet beszélni, hogy zeneileg megértsük egymást. Ez egy iszonyatosan csodálatos dolog. Csak érzékenység, nyitottság és egymás iránti tisztelet kell hozzá. Megjelenik majd egy mixtape az ott felvett zenékből, ami tényleg a szó szoros értemében világzene, ahol nincsenek műfaji keretek, annyira színes az egész. Nagyon izgalmas különböző helyekről érkező más és más karakterű zenészeket ütköztetni egy kollaboráción belül.

 

Erre azt szoktam mondani, hogy zenélek. Megpróbálom a tőlem telhető legjobbat nyújtani minden zenei helyzetben, műfajtól függetlenül. De annak ellenére, hogy jazz-tanszakon tanulok, úgy gondolom, sosem leszek jazz-zenész. A jazz inkább arra jó nekem, hogy legyen egy masszív elméleti és technikai tudásom. Persze maga a műfaj fantasztikus, imádom. Pont a OneBeaten fogalmaztam meg magamnak, hogy jó zenész akarok lenni, aki bármilyen zenei környezetben megállja a helyét.

 

Műfajilag nem határolódom el semmitől, ha tudok vele azonosulni.

 

Vannak sűrű időszakok, de most már kezdek megtanulni nemet is mondani és priorizálni.

 

Igen, bár ez még nincs teljesen kikristályosodva. De a OneBeat sokat segített, hogy e téren is határozottabb elképzeléseim legyenek.

 

Elsősorban szeretném kitanulni a produceri és hangszerelési részét a dolognak. Szerencsére elméletben már képben vagyok, csak a gyakorlatra kell rágyúrni. A remixelés is nagyon érdekel.

 

Nagyon jólesik a csend. Főleg a természetben. De imádok táncolni is, olyankor viszont egyáltalán nem érdekel az éppen szóló zene, mármint szakmai szempontból.

 

Én, mint dallamhangszeres az egésznek a tetején vagyok, és nem mindig tudok figyelni minden egyes hangszerre. De szeretném produceri aggyal is megérteni a zenék felépítését, átlátni, mitől szól egy zene úgy, ahogy. Egy zenésznek muszáj átlátnia, hogy hogy áll össze egy zene, főleg, ha főállású zenész. Mindig lehet hová fejlődni és van mit tanulni. Nekem ez a része pedig csak most kezdődik. Ennek az útnak még az elején járok.

 

A teljes interjút a december-januári ROCKSTAR magazinban olvashatod!