„Ahol a minőség, a kultúra és a gasztronómia találkozik”

„Ahol a minőség, a kultúra és a gasztronómia találkozik”

Immár harmadik nyáron fut a Fesztiválkatlan Tokajban.

Különleges környezetben, a nagyszínpadon és a teátrumban is nem mindennapi koncertekkel, nagyszabású színházi előadásokkal, musicalekkel és egyéb érdekességekkel vár minden érdeklődőt júniustól szeptemberig a Katlan csapata. Fintor Gábor ügyvezető igazgató mesélt nekünk minderről bővebben. 
 
Az elmúlt évek során hogyan változott a Katlan programja, az odalátogató közönség száma és összetétele? 
 
Az országban egyedülálló produkciók, előadások jöttek létre Kelet-Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadán, ráadásul a legváltozatosabb műfajokban. Opera, operett, musical, komoly- és könnyűzenei koncertek is szerepeltek műsoron. A megújuló programkínálat mellett voltak író-olvasó találkozók, humorestek, kiállítások, tavaly nyílt meg a Katlan kávézónk és a Vinotéka borüzletünk. Közel 35 ezer (véleményem szerint, de a felmérések alapján is ELÉGEDETT) látogató járt a Fesztiválkatlanban. Ugyanezzel a lendülettel dolgozunk tovább, hisz szlogenünk 2017-ben továbbra is: „Ahol a minőség, a kultúra és a gasztronómia találkozik.” Fontos kiemelnem, hogy a tokaji közönségen kívül az ország minden pontjáról érkeznek nézőink. Budapestről rendszeresen jönnek, ugyanakkor Győrből, Székesfehérvárról is sokan ellátogattak már, elsősorban persze a Hegyaljáról a csodálatos élményt nyújtó Katlanba. Ráadásul ez jó a városnak, és jó a szolgáltatóknak egyaránt gazdasági értelemben is, erről sok étterem, és szállodatulajdonos tudna mesélni.    
 
Idén több nagy koncert is megvalósul a Katlanban. Melyeket emelnéd ki? 
 
Az arany- és platinalemezes Alma zenekar koncertjével indulnak a nagyszínpadi produkciók június 18-án a gyermekes családok nagy-nagy örömére. A hazai könnyűzene alighanem legjobb férfihangja, az énekes-dalszerző Molnár Ferenc CARAMEL július 8-án ad koncertet. A szezon egyik leginkább várt koncertje minden kétséget kizáróan a világsztár, Thomas Anders (az egykor igen népszerű Modern Talking egyik tagja) fellépése lesz, akit idén Magyarországon kizárólag a Fesztiválkatlanban láthat a közönség július 29-én. A Thomas Anders and The Modern Talking Band a legmodernebb hangzás- és fénytechnikával fűszerezett kihagyhatatlan élményt ígér a nosztalgiázni vágyó közönségnek! A Máté Péter–Cserháti Zsuzsa emlékkoncert is magával ragadó élményt kínál, olyan sztárokkal, mint például Szomor György vagy Janza Kata, augusztus 5-én. A Zempléni Fesztivál keretében az Abba Symphonic Show augusztus 18-án érkezik hozzánk. A Kossuth-díjjal kitüntetett, Prima Primissima díjas előadóművész, zeneszerző, énekes legenda, Zorán szeptember 2-án lesz látható és hallható a nagyszínpadi események zárásaként. 
 
A színház terén sem elhanyagolható, amit a Katlan kínál, ráadásul a terep is adott az igazi színházélmény megéléséhez. 
 
A színházat kedvelők örömére június utolsó hétvégéjén egyszemélyes zenés darabjával érkezik Csákányi Eszter, aki a női lélek megannyi arcáról mesél rengeteg humorral, iróniával és öniróniával. Kern András pedig egy színházi kellékes szerepében adja elő vicces, ám elgondolkodtató „one man show-ját”. Július 21-én a Párterápia című vígjátékban egy kihűlt házasság utolsó megmentési kísérletét láthatják frenetikus helyzetekkel, mulattató fordulatokkal és meglepetések sorával. Másnap a nagyszínpadon a Magyar Színház A muzsika hangja című örökzöld musicalt hozza el a tokaji közönségének. Az izgága apácanövendék, a hét gyerek, és a fiatalon megözvegyült von Trapp kapitány szívhez szóló története ezúttal Eperjes Károly rendezésében látható. A Zempléni Fesztivál keretében A Tenkes kapitánya előadás augusztus 12-én lesz megtartva. Augusztus 26-án szintén egy híres történet, Robin Hood mítosza kel életre. Az élő zenekar által játszott musicalben a romantikus lírai jelentek, a látványos táncképek Szomor György rendezésében, Gubik Petra, Kovács Áron, Gerner Csaba, Vastag Tamás, Hajdú Steve és Gesztesi Károly főbb szereplésében látható. Az egyik leglátványosabb előadásnak július 16-án az Experidance társulat Földünk ezer arcát, sokszínű, misztikummal teli csillogó világát bemutató Nostradamus műsora várható. Egy világ körüli útról szól, ahol a hangulatfelelős Ganxsta Zolee zenész-színész. 
 
Pál Feri előadása már lement, de a nyáron lesznek még hasonló „szemfelnyitogatós” programok. Mik ezek és miért nyertek ekkora teret idén?
 
Az oka nagyon egyszerű. A közönség miatt. A teátrumi programokra olyan nagy volt az érdeklődés tavaly, hogy ezért az idén szinte minden pénteken készülünk valamilyen „minőségi” produkcióval a nagyérdeműnek. Itt lesz Magyarország két talán legjobb humoristája (Kőhalmi Zoltán, Kiss Ádám), vendégünk lesz Kern András, dr. Vekerdy Tamás vagy éppen Prof. dr Bagdy Emőke is. Közkívánatra az idén is meghívtuk a L'art pour l'art Társulatot, és Csákányi Eszter önálló estjét is láthatják. 
 
Melyik szálláshelyet ajánlanád a messzi földről érkezőknek?
 
Több szállodával alakítottunk ki partnerségi kapcsolatot Tokaj-Hegyalján. Ezek közé tartozik Tokaj legújabb szállodája, a tőlünk pár száz méterre található Hotel Kelep. A Tokaj Vár Hotel, amely tavaly elnyerte a legjobb háromcsillagos szálloda díját hazánkban. Kiemelhetjük még Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodáját, az Andrássy Rezidenciát, a Degenfeld Kastélyszállót, és neobarokk Hotel Vécsecityt is megemlíteném, mely páratlan festői környezetben található.     
 
Mi az, ami az igazi esszenciáját adja a Fesztiválkatlannak, más hasonló fesztiválokhoz képest?
 
A Bodrog folyó közelsége és a környező sziklafal egyedi atmoszférát kölcsönöz a színpadnak és az egész rendezvényközpontnak. Tokaj ismertségét, világhírnevét, nemzeti himnuszunkba történt bekerülését, a világörökség részévé válását kétségtelenül a bornak köszönheti. A furmint és a hárslevelű Tokaj legelterjedtebb szőlőfajtái, és a borvidék legnemesebb borának, az aszúnak fő alkotóelemei. A tokaj-hegyaljai történelmi borvidék páratlan adottságainak és évszázados szőlőtermelési és borászati kultúrájának köszönhetően 2002 óta a Világörökség része. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen csodálatos helyen szervezhetünk eseményeket. 
 
mm.alvajaro